2017. június 20., kedd

Jézus üzenete a Békességről



Jézus üzenete a Békességről.

Drága Egyetlen Gyermekeim!

Feszültségben élni teljesen felesleges:
Amíg nem vagytok képesek felismerni és alkalmazni ennek igazságát, addig egyik stresszes helyzetből kerültök a másikba.

A döntés mindig a tiétek. Az a fontos, hogy hogyan reagáltok egy adott helyzetre ami feszültséget teremtett.

A vitából,- veszekedésből is képesek vagytok nyertesen kijönni, ha a haragra,- dühre nem haraggal,- dühvel válaszoltok.
Ha  képesek vagytok felülről nézni a történést - és türelmesek maradtok - és megpróbáljátok a szemlélődő magatartást alkalmazni.
Talán így: Milyen érdekes! Vajon mi lehet a problémája?

Amint rájöttök arra, hogy a dühre -  dühvel válaszolni a legnagyobb ostobaság - és képessé
váltok ezt alkalmazni a hétköznapi életben -…. egyszerre évek óta fennálló viták szűnhetnek
meg.

A békétlenség helyére kell behívni a türelmet, a békét. Ha sikerül változtatni  magatartásotokon, és máshogy reagáltok mint eddig: az a másik félnek is felnyitja a szemét, és elgondolkodik: Lehet, hogy másképp kellene reagálnom?

Értsétek meg: a másik ember reakcióját nem tudjátok megváltoztatni, ez az ő feladata. Ahogyan a ti reakciótok a ti döntésetek:
Reagálhatok egy helyzetre türelmetlenül vagy békével, ez csak rajtatok múlik.

Ahogy elkezdtek másképp viselkedni az ilyen hétköznapi problémákkal,- helyzetekkel
kapcsolatban - és nem dühvel reagáltok: az a negatív energiamezőbe képes besugározni egy
békés-pozitív energiát, amely így az egész mezőre hatással van.
Ez a megváltozott energiamező már a fizikai szintre is kihat: beférkőzhet a másik ember tudatába, hogy: Hoppá,…lehet, hogy valamit másképp kéne csinálnom???

Tehát az energiátokkal igen nagy hatással vagytok a környezetetekre, ezért is
nagyon fontos a lelki béke, a türelem. Ha ti eléritek a lelki békesség szintjét, azt mások is megérzik, és hatással lesz az ő életükre is.
Lehet, hogy az illető rájön: valamin neki is változtatnia kellene..

Szóval  TÜRELEM  Gyermekeim,…TÜREMELM….
Ez a kulcs az életben…. mindenhez!

A békés magatartást kell az élet minden területén alkalmazni, és hegyek mozdulhatnak meg, égi kapuk nyílhatnak ki.

Az Úr áldása legyen Veletek! Ámen!
2017. 06. 07.
Jézus üzenetét fogadta: Niki

2017. június 19., hétfő

Kedves Olvasó!

Tudom, hogy tartozok egy sor információval amit meg kellett volna írnom, de majd pótolom.... pl: dr. Ruediger Dalhke előadással kapcsolatban csodálatos tapasztalataim voltak.

Most azonban Nikiről kell néhány szót szólni. Még egy éve sincs, hogy a Csoportba jár rendszeresen, és csodálatos tisztán látó-halló áldást kapott a Teremtőtől. "Bevezetésként" ezt a két üzenetet tette közzé, de folyamatosan dolgozik egy nagy könyv írásán, ami idővel szintén a mi okulásunkat segíti elő. Közben a Szellemi Világ újabb és újabb üzeneteket küld Általa is. Mindenkinek szeretettel ajánlom a figyelmébe.
Pécs 2017. 06. 20.

Szeretettel: István

Minden úgy van jól, ahogy van



Jézusi üzenet a világnak: 

Minden úgy van jól, ahogy van

Drága Egyetlen Gyermekeim!

Meg kell értenetek: minden úgy van jól, ahogy van.
Ha valaki már hiányzik az életetekből, akkor annak így kellett lennie. Minden helyre fog jönni idővel, és beáll az egyensúlyi helyzet. Ahhoz, hogy ezt megtapasztalhassátok, elképesztően nagy fájdalmakon,- keserűségen kell keresztülmennetek. Vagyis….
Meg kell érnetek a csodákra.
A varázslatos lehetőségek kapuja kitárulhat előtettek, de ahhoz rengeteget kell tapasztalni, megélni.
Fájdalmaitokat is teljes szívvel éljétek meg, ezáltal csak erősödni fogtok. Értsétek meg, hogy a negatív tapasztalatokból lehet a legtöbbet tanulni,…..A földi világban nem látszik, de igazából csak tapasztalatok vannak, amelyeket át kell élnetek.
Szeretettel szólok hozzátok, és tanító célzattal:
Nincs negatív történés. Csak tapasztalás van.
Saját beszűkült ítélőképességetek változtat egy tapasztalást negatívvá. Ez nem baj, de megmutatja: még sokat kell tanulnotok itt a Földön.
A másik oldalon már mindent tudni, és érteni fogtok. A cél az, hogy azt a szellemi tudást,- tapasztalatot kell áthoznotok,- megélnetek itt az anyagi világban, amivel teljesen tisztában voltatok mielőtt leszületettek a Földre. Ez egy nagyon nehéz feladat.
A „Lehetne jobb a helyzet” jellegű mondatoknak nincs értelme. Mert: „Mihez képest jobb?” 
A nyafogás nem visz előre.
A negatívnak ítélt problémában van elrejtve a fejlődés ígérete. Minden ilyen probléma hihetetlen nagy lehetőséget képes magában hordozni. A gondokra  tekintsetek feladatként, lássátok meg benne az új lehetőséget. Így - eddig láthatatlan égi kapuk nyílhatnak ki számotokra.
Legyetek türelmesek, mert -  ha nem látjátok, hogy jó úton haladtok - attól még lehet, hogy így van. A legnagyobb dolgok a felszín mögött történnek. Vannak emberek, akik képesek belátni a felszín mögé, akiknek a szemük elől „fellebben a fátyol”. Ma még kevesen tartanak itt.
Az érzéseitekre figyeljetek, a szívetekre hallgassatok, a helyes válaszok ott lesznek legbelül. A szív ereje olyan erős mágneses mezőt képes létrehozni, ami - hogyha kitartóak vagytok - képes bevonzani amire,- akire szükségetek van. Ha még nincs itt az életetekben az, akire,- vagy amire vágytok: akkor valószínűleg még nincs elkészítve számára a hely. 
Felejtsétek el végre azt, hogy más emberhez hasonlítjátok magatokat.
Úgy vagytok tökéletesek, ahogy vagytok.
Sose tudhatjátok, hogy a másik ember milyen tapasztalásokon ment keresztül amíg elért oda, ahol most tart. Így azzal se lehettek tisztában, hogy ő mennyire elégedett a sorsával, amelyben jelenleg él.
Minden egyes élethelyzetre szükségetek van: akár jó - akár rossz.
A szív útjai kifürkészhetetlenek.
Akire szükséged van az meg fog találni, egész egyszerűen azért, mert a szellemi valóságban össze vagy hangolva.
Az Univerzum közre játszik abban, hogy - ha az idő megérett a találkozásra – akkor az  létrejöhessen. Ebben legyetek teljesen biztosak.
Nincs olyan fizikai akadály, amely eltérítheti az utadból azt, akire szükséged van. 
Aminek meg kell történnie, az meg fog történni: akivel találkoznod kell, az be fog lépni az ajtón,….amikor annak itt az ideje.
Lehet, hogy nem akkor, amikor szeretnéd: de utólag rá fogsz jönni, hogy az időzítés tökéletes volt. Akkor történt meg a találkozás, amikor annak meg kellett történnie, egy perccel se előbb. A találkozás akkor történik meg, amikor az energiák tánca magához vonz két eltévedt lelket - akik keservesen keresték egymást akár évekig, de nem jöhetett létre a találkozás - mert egyszerűen nem volt itt az ideje.
Utólag mindent képesek vagyunk megérteni: de az adott helyzetben nem biztos, hogy értjük a miérteket.
Éppen ezért próbáljátok meg felülről nézni a problémákat, feladatokat. Kérdezzétek magatoktól, hogy: e történet mire tanít engem?
Ne sopánkodjatok: mert az elzárja a Teremtő energiát, és nem lesztek képesek meghallani a válaszokat. Pedig a válasz ott van bennetek. Ebben legyetek teljesen biztosak.
Ti is energiák vagytok: és Veletek együtt az egész Univerzumot hatalmas szeretet energia tartja össze. A lelkeket is energia láncolja egymáshoz. Ha nem  látjátok még akkor is igaz: a nagy dolgok szellemi szinten történnek. Mindannyian ajándékok vagytok a Világ számára…..
Kérve kérlek Titeket:  lépjetek rá álmaitok útjára, és látatlan égi kapuk,- birodalmak nyílnak ki, és:…. A Földi mennyország elérhető lesz számotokra itt a Földön.
2017.06.05.
Az üzenetet fogadta: Niki

2017. március 11., szombat

Dr. Ruediger Dahlke Budapesten




Dr. Ruediger Dahlke Budapesten
 2017. Május 27.-28.

Május 27. Szombat
16:00  Betegség, mint szimbólum
19:00  A lélek árnyai - Kibékülés titkos énünkkel (elméleti és gyakorlati útmutató lelkünk árnyoldalával kapcsolatos elkerülhetetlen feladatainkról)

Május 28. Vasárnap
9:00 – 17:00
Dr. Ruediger Dahlke egész napos szemináriuma
Téma: Betegség, mint szimbólum, ahol komplex elméleti és gyakorlati útmutatót kapunk.
Pódiumbeszélgetés: A homeopátia világképe jelenleg és a jövőben
Moderátor: Bóna László a Homeopátiás Gyógyművészeti Társaság elnöke.

Jegyek:  2017. március 10.-től a www.crystalgarden.co oldalon vásárolhatóak.

Az első 200 jegyvásárló ajándékba kapja Dr. Ruediger Dahlke: Peace Food című könyvét, amelyet a rendezvény ideje alatt, a helyszínen a Bioenergetic Kiadó standjánál vehet át. 

Helyszín: Budapest Villányi úti Konferencia Központ
Cím: 1114 Budapest Villányi út 11.-13.

Szervező: Kristálykert Holisztikus Jóllét Központ

Együttműködő partnerek:
Bioenergetic Kiadó
Homeopátiás Gyógyművészeti Társaság
                

Kedves Olvasó!

Több  mint 10 éve készülök erre a találkozásra, hogy Dr. Ruediger Dahlke előadását meghallgathassam, hogy lássam, és halljam azt amit Ő tud mondani. A könyvei sokaságát olvastam, amit magyarra fordítottak, de....a személyes találkozás az más....

Hát igen.... de az ára???
A könyvek alapján úgy éreztem, hogy Ő mindenkié....nem csak azoké, akik meg tudják fizetni.

Mégis nagyon örültem amikor Veronika elmondta, hogy szervezik a látogatását. Azt mondta, hogy olyan, mint egy "filmsztár"..... hát lehet, hogy ilyennek kell lennie annak, akit az egész világ szeretne "hazavinni".
Mindezekkel együtt nagyon várom az előadását. Remélem, hogy sokan mások is megtehetik, és felejthetetlen élményben lesz részünk.

Szeretettel: István