2019. május 28., kedd

Lucifer visszatért!


Lucifer visszatért!
Talán nehezen hihető, hogy bárhol a Világmindenségben csak okszerű és rendszerű dolgok történnek. Pedig így van. A Teremtő gondoskodik róla, hogy rend és igazságosság legyen a Földön is. 
 
Ez egy kicsit se látszik, ha a mai hétköznapok történéseit figyeljük. Helyette káosz és zavarodott viselkedés, háborúk és kegyetlenségek uralják a napokat. Senkit se kell győzködni arról, hogy ez a mai valóság.
Ezzel együtt a Szellemi Valóság részéről kapott üzenetek mind arról szólnak, hogy az Emberiség rezgésszáma folyamatosan emelkedik, és egyre több a jó ember.
Megkérdeztem, a mai napon: a 7 milliárd emberből 70 % áll jelenleg a jó oldalon. És csak 1 % a gonosz, a többi ingadozik. 
Akkor itt valami nem stimmel, mondja a földi gondolkodás. A kettő együtt nem lehet igaz. Hát… egy kicsit körül kell járni ezt. 

Mindenki tudja, aki az ezoterikus gondolkodással foglalkozik, hogy a
legvégső igazság,- Isten igazsága az Egység, az összetartozás.  

A Szellemi Valóságban nem különül el a jó és a rossz, hanem egységben van, harmóniában, mint a kínaiaknál a Yin és a Yang. Minden jóban van egy kis rossz, és fordítva. 

Krizantén elmondta üzeneteiben, hogy a Paradicsomban az első emberpár nem azért bukott meg, mert ellenkeztek Isten útmutatásával, és ettek a tudás fájáról. Hanem azért, mert ekkor megismerték a jó és a rossz közötti különbséget, és azokat elválasztották egymástól. Az elválasztás ténye,- az elkülönítés okozta azt, hogy kizuhantak a Szellemi Valóságból, mert ott csak az egység maradhat fenn. 

Ez az egység természetesen nem jelenti azt, hogy a rossz uralkodhat a jó fölött. Pont ellenkezőleg: a jó mindig „uralkodik” a rossz fölött, de nem úgy, hogy azt megsemmisíti, és eltörli. Ugyanis ez ellentmondana a Világmindenség mai szerkezetének, alapjainak. Inkább úgy, mint a kutya és a macska barátsága, „megtűri”, együtt él vele. 

Ahhoz, hogy ezt megértsük vissza kell nyúlni a Teremtés történetének kezdetéhez:

Isten szerette volna önmagát megismerni, és ezért elgondolta, hogy maga-magát kivetíti maga köré, hogy onnan rálásson önmagára. Így jött lére az Anyai befogadó Világegyetem, a Világ-szentlélek, és természetszerűen a kettő teljes összhangban van. A kettő együtt a Teremtő. Mintha egy teniszlabda volna a futball-labda közepében. Ezzel együtt a foci nem egy vékony héj, hanem pinpong- labdákból áll, és ezek az Első teremtett Nagyszellemek. Szintén teljes összhangban a Teremtővel. Ez egyszerre zajlott le. A Teremtés eddig tökéletes. Ez az Isteni hármasság.
 
A Teremtő az Első teremtett Nagyszellemeknek azt a feladatot adta, hogy teremtsék tovább a Szellemi Valóságot. Ehhez szabad akaratot adott a részükre. Nem akarta, hogy „bólogató Jánosok” legyenek. A szabad akarat alapján várta, hogy azok maguktól válasszák azt, amit Ő jónak lát és ajánl. Ehhez biztosította részükre a Szeretet és a Teremtő energiákat. 
Azonban ez félre-csúszott. A szabad akarat révén a Nagyszellemek egy része először csak sietni,- versengeni kezdett egymással, hogy ki tud gyorsabban,- szebbet és jobbat teremteni. Később ez elfajult, és gőgösséget,- ellentmondást,- az összefogástól való eltávolodást eredményezett. „Belegyönyörködtek” és -kihúzódtak hatóerejükkel saját teremtményeikhez, és így eltávolodtak a középponttól annyira, hogy már azt sem látták, hogy az energia a Teremtőtől származik. Azt hirdették, hogy ők maguk a teremtők. A visszahívó üzenetekre gőgösséggel válaszoltak.

Mindez azzal járt, hogy: már nem tudták a Teremtő szeretet,- és teremtő energiáit átvenni, fogadni. Helyette a másikét kívánták meg, előkerült a csalás, a másiktól való energia lopás, stb.
A fenti helyzetben megszűnt az egység és a harmónia. Vagyis megszűnt a Szellemi Valóság alapja, és „kizuhantak” abból.
 
Ez volt az első bukás, amelynek során a bukott nagyszellemek rezgése olyan alacsony lett, hogy létre jött az ősanyag, a kozmikus por. Elbukott a Nagyszellemek egyharmada.

A korábbi egységes Szellemi Valóság kettészakadt, és kialakult az a dualitás ami a szellemi és az anyagi világ formájában ma is létezik.     

Könnyebb megérteni ezt, ha a víz körforgására gondolunk. Az eső a  napsütés melegétől felszárad és felhőt alkot felettünk a levegőben. Ha nem a meleggel – a magas rezgéssel – hanem a hideggel – az alacsony rezgéssel – találkozik, akkor viszont megfagy… és íme előkerült a szilárd anyag…. 
A Teremtő nem nyugodott bele ebbe a helyzetbe, és megkísérelte azt, hogy segítséget nyújtson a bukottaknak, küldte az energiát. A magas rezgésű energia azonban nem segítette az anyagba sűrűsödötteket, hanem égette. 
A második teremtés során hozta létre a Teremtő az Emberszellemeket, akik fogadni tudták a magas energiát a központból, és azt letranszformálták az anyag szintjére. Útmutatásával létrehozták a Földet, mint gyakorló színpadot, az itt ismert és látható élővilággal, és az Emberrel együtt. Látható, hogy az Ember csak a második teremtés során „került elő” mint segítő „szerszám”. 
Ugyanis az Ember már nem csak szellem, hanem az anyag- és a szellem egysége. Vagyis újból létrejött az Egység, most már a Szellemi és az Anyagi világ Egységeként. Az ember a Teremtőtől kapott szeretet energiát magába szívja, és minden lélegzetével többlet szeretetet áraszt ki. Ezzel, és a természeti valóság felé adott gondoskodó szeretetével segíti a bukottakat abban, hogy visszatérhessenek a Szellemi Valóság körforgásába, vágyakozzanak arra.  
Ezért lett teremtve az Ember: többlet szeretetet árasszon, és segítse az elbukottakat. Tűzvirág megfogalmazása szerint az Ember: bió-elekró-mágneses többlet szeretet energiát árasztó kézi készülék a Teremtő tenyerében.

Mindez sok százmilliárd éve történt emberi időszámítás szerint. Tudjuk, hogy ennek nincs jelentősége, mert a Szellemi Valóságban nincs ilyen lineáris idő, mint itt a Földön. A Bibliában írt 6 nap ténylegesen 6 óriási korszakot jelent.

A második teremtés sem volt zavartalan. Az Emberszellemek munkájának segítésével és támogatásával a Teremtő megbízta az Első el nem bukott Nagyszellemek egy csoportját. Ezek között volt Lucifer is- akinek a neve: fényhozó.

Lucifer azonban „összetett” egyéniség volt, és mérhetetlenül vágyott arra, hogy a Föld és az Ember megteremtésével együtt járó sikert,- és a teremtettek imádatát önmagának szerezze meg. Megalázónak tartotta, hogy ő - az el nem bukott nagyszellem - ezeknek a senkiknek,- az Emberszellemeknek segítsen, ahelyett, hogy maga végezné ezt el. És legfőként így nem őt imádják majd a teremtett emberi lények.

Megsértődött, és megrontotta az Emberszellemek egy részét. Arra bíztatta őket, hogy siessenek, ne várják meg a teremtések során azt, hogy a Teremtő „jóváhagyja” a munkájuk eredményét, hiszen már ők maguk a teremtők. Az Emberszellemek egyharmada is elbukott „ugyanazon az úton”, ahogyan az Elsők is elbuktak.

Lucifer pedig levettetett az Égből, vagyis a Szellemi Valóságból, és a Földre került. Itt megkapta azt a jogot, hogy megkísértheti azokat, akik nem elég szilárdan hisznek a Teremtő által elénk adott: Szeretet, Elfogadás, Igazságosság, Egység, Összetartás, Harmónia, Jóság, Szépség, Megbocsátás, másokról való Gondoskodás, Szolgálat, stb. alapelveiben.

Helyette az önzés, törtetés, erőszak, csalás, hazugság, stb. gondolatát, gyakorlatát hirdette,- hirdeti. Azt állítva, hogy ő sokkal boldogabb emberiséget tud teremteni mint Isten, mert az ő elvei szerint mindenki bármit megtehet, és nem kell betartani Isten korlátozó törvényeit, nem kell másokra tekintettel lenni.

Krizanténtól tudjuk, hogy az egész Földi fizikai valóság és benne az Ember fejlődése még ma is ezeken az alapelveken csiszolódik, és 24 000 éves ciklusokban halad előre.

A mostani ciklus a 2000. évben záródott volna be. Ahogyan Nostradamus kapta annak idején az üzenetet, amivel Isten szerette volna felébreszteni az emberiséget.

Ismerjük Jézus és a Krisztusi nagyszellem csodálatos működését, ahogyan az egész Emberiség új irányra való átállítását elvégezte, és a „szemet szemért” régi törvény helyett új Isteni törvényt, a Megbocsátást hozta el az Evangéliummal, a Megváltással nekünk.

Az emberiség azonban nem élt ezzel a lehetőséggel. Holott Krisztus megkönnyítette a dolgunkat azzal,  hogy a  Luciferi erőket legyőzte, és már nem volt kötelező a bűn elkövetése után a bűnhődés, nem került a bűnös automatikusan Lucifer hatalma alá.  Választhatta az Ember a megbánást, és a bocsánat kérést, és Isten megadta azt.

Vagyis az Emberiség kikerült Lucifer korábbi hatalma alól. A kísértés,- az elcsábítás joga azonban megmaradt Lucifernél. De nem kényszerítheti ki a rosszat és a bűn elkövetését. Mindenki maga választja azt amit a szabad akarata alapján akar.

Látjuk ennek a 2000 évnek történelmét, ami a háborúk és a borzalmak sorozata lett. De Isten mindent a maga javára tud fordítani. A II. Világháború szörnyűségei az emberiség nagyobb részét felébresztették. Elegük lett az „igazságok” nevében végzett vérengzésből. A legnehezebb körülmények között is egyre nagyobb tömegek választották az egymáson való segítést és az Istenhez való csatlakozást.

Végül 1997 februárjában történt meg a „csoda” amiben már senki sem hitt csak a Teremtő Isten: kialakult az aranymetszés szerinti többség…. Az emberiség nagyobb része nem akart újabb háborút, nem akarta elvenni más népek vagyonát, nem akarta a másik embert legyőzni, rabszolgának tartani, stb.

Ennek eredményeként megtörtént a minőségi változás is: Isten nem törölte le a Földet egy nagy gázbolygó tüzével, hogy a rossz palánták helyett újat ültessen, mint ahogyan azt elgondolta.

Kaptunk további 100 évet arra, hogy mindenki saját akaratából válassza a jót.
Krizantén pedig elmondta, hogy:

Ekkor a Teremtő száműzte Lucifert a Plútóra, és ott „lekötözte” azért, hogy ne tudjon folyamatosan akadályokat állítani a fejlődni akaró emberek útjába.
Megkezdődött az új program.
/Megjegyzem: ebben veszünk mi is részt aktívan 1998 évben indulva, és 1999 februárjától mint Csoport./

Először a jelölés, majd a szétválasztódás nagy folyamai indultak meg, majd az Isteni kegyelem visszavonására került sor. Közben állandóan és egyre nagyobb mennyiségben történt- történik az Égi ismeretek kiáradása, a Központi Adatbank legfontosabb,- pontos adatainak átadása az Ember részére. Ebbe tartozik bele Krizantén 100 csodálatos üzenete is, amit Árvai László vett le, és azóta is tanuljuk,- tanítjuk. 

És ami még fontosabb: az emberek tömegesen ismerik fel azt, hogy az Ember nem fizikai test csupán, hanem a Teremtő Isten szikrája, darabja, a teremtő munkatársa.

Ezt támasztja alá már a tudomány is. Az amerikai és a kanadai csillagászok a közelmúltban a legmodernebb csillagászati eszközökkel és kompjuterekkel kiszámolták, hogy az összes látható csillaghalmaz a Világmindenség 0,2 %-a csupán. A köztük lévő kozmikus por további 3,4 %, vagyis az összes anyag nem több mint 3,6 %-a a létező Világnak. Akkor mi a többi? a válasz szerint eleinte azt gondolták, hogy a sötét anyag….. ma már szerencsére átírták ezt az elgondolást és a:

Világmindenség 96,4 %-át energiának tartják.
És ez a nyerő válasz. Ez a Teremtő Szeretet energiája, ami mindent és mindenkor mozgásban tart, egységben, harmóniában. Amibe beletartozik a bukottakon való segítés, és az ellentétes gondolati minták elfogadása, a velük lévő egység is. De a Szeretet soha el nem múlik, és nem lehet véglegesen soha legyőzni.

Krizantén elmondta, hogy a Földi színpadon ebben a 24000 évben már nem kapunk újabb prófétát, akit az emberek kivégezhetnek, meghamisíthatnak stb., ahogyan eddig minden alkalommal. A Teremtő ezt megunta. Ehelyett több száz millió olyan látó- halló ember születik és dolgozik folyamatosan, akik átveszik az üzeneteket és továbbítják, mint mi is.

A terv szerint 2050 re fejeződik be ez a szétválasztódási folyamat, és ekkor már nem marad erőszakos ember a Földön. Világháború nem lesz, Isten nem engedi. Krizantén megerősítette: 2029-ben lesz az utolsó helyi háború… Istenem de szép is lesz….de gyönyörű…

Azonban a „biztonsági szűrés” ebben a szétválasztódásban is benne van. Nem kerülhet egyetlen elbizakodott,- gőgös,- erőszakos ember se a szelídek és jók közé. Egy farkas is képes az egész nyájat megölni.

Ezért elkerülhetetlen az, hogy: akit el lehet csábítani, azt el kell csábítani.
Így derülhet ki, hogy az az ember, aki kifelé szelídnek mutatja magát, adott helyzetben valóban az e, vagy csak az alkalomra várt eddig, és nekitámad a szelídeknek…

Ugye milyen aktuálissá válik azonnal a mai világ történései közepette ez az alapelv. Idén történt, hogy a 70 éves német nénikének elvágta a torkát az általa befogadott „menekült” és meg is erőszakolta….

Ebbe a folyamatba tartozik az egész „menekült” kérdés is.

Valóban keresztény és jó cselekedet a rászorulón való segítés. De a mai menekült áradat nem ilyen. Csak nagyon kis része a tényleges menekült.

A többség az iszlám erőszakos ágához tartozó harcos, aki azt vallja, hagy az elpuhult európai civilizációt neki kell meghódítani, és legyőzni. Őrá vár a felhalmozott vagyon, ami csak ideiglenesen az európaiaké, de Isten neki szánta azt. Ezért lopakodik, csal, hazudik, erőszakoskodik, gyilkol, mint amikor Budát elfoglalták a törökök. Mindezt a vallási vezetők bíztatására teszi, azzal a tudattal, hogy Allah ezt várja tőle. Itt is megmutatkozik Jézus tanításának igazsága: a vallás ördöge a legördögibb ördög.

/Megjegyzem, hogy a törökök már ezen túl jutottak, fejlődtek. Már nem akarják háborúval elfoglalni Európát./

Nem szabad a tényleges menekültek és a hódítók kérdését együtt kezelni.  
Sajnos sok embert megtévesztenek azok a vezetők, akik önmagukat tartják legalkalmasabbaknak arra, hogy egy új Európai birodalmat építsenek fel, és annak ők legyenek a vezetőik. Megérhető, hiszen milyen rengeteget lehet majd egy ilyen vezetőnek keresni. És Soros Gyuri bátyánk - már most is - azért pénzeli őket, mert az ő vállukon tudna felkapaszkodni oda, hogy az egész Föld egyszemélyi vezetőjévé váljon – hátulról, mint egy szürke eminenciás.

Abban a téves felfogásban vannak, hogy az általuk behívott harcosok majd hálából őket választják meg vezetőnek, és a hatalmukat biztosítják. Nem olvasnak újságot, és nem veszik figyelembe a 70 éves néni esetét, ami egyértelműen bizonyítja,  hogy ezek mit akarnak, és tesznek…. ha nagyjuk.

És mindezeket azért kellett felvázolni, mert csak így érhető meg, hogy most jön a java:

2019. március 21-ével Lucifer visszajött a Földre, hogy elvégezze feladatát, Isten engedélyével.

Az emberiség fejlődése sokkal gyorsabban történt, mint ahogyan az előre várható volt. A szétválasztódással kialakultak az ellentétes frontvonalak, és mindenki kinyilvánítja magáról, hogy miben hisz, merre tart, merre néz…. Ez volt a cél….

A Teremtő a szabad akaratot azért adta, hogy mi mutassuk ki magunk,- magunkról, hogy kik is vagyunk.

Ebben tud „segíteni” Lucifer, a saját módján. Mindenki láthatja és tapasztalja, hogy egyre vadabbak a vadak, és egyre nagyobb a hangjuk…

Az is körvonalazódik, hogy: a szelídek már nem hallgatnak elbújva valahol a sarokban, hanem végre felébrednek, és kezdik megszervezni az önvédelmet, a szövetségeket és kimondják az igazságot.

Ez a cikk nem politikai kinyilatkoztatás, de a mai világban mindent átszőtt a politika, ez kikerülhetetlen.

Meg kell vallanod, hogy szerinted:
-         melyik demokrácia az igazi demokrácia?
-         amelyik a magyar népet igyekszik védeni, az országot, a szabadságot, és minden nemzet saját magát, vagy
-         amelyik az európai birodalom vágyálmát kergetve a migránsok befogadását erőlteti azokra, akik ezt nem szeretnék…
-         az Istenhez tartozás és a keresztény életforma a követendő? vagy
-         a multi-kulti a jövő zenéje,
-         a család és a gyermek születések támogatása,
-         vagy a migráns-kártya a jó?
-         stb…

Kikerülhetetlen, mert ezekre a kérdésekre adott válaszod helyez el téged a következő 80 évben abba a csapatba,- irányba, amely oda vezet, hogy egyre mélyebbre ásod magad a saját vonaladon, és egyre tisztábban látszanak az ellentétek és az összetartozások.

2050-re előre halad a folyamat: a szín bor elválik a seprőtől…  Minden kis változás befejeződik, és minden nagy változás elkezdődik.

És 2101 december 31-én zárul be a ciklus, Dimenzió váltás történik.

Visszatérve Lucifer szerepére: a feketék egyre vadabbak, egyre jobban támadnak mindent, még a családokon belül is, mindenki- mindenkit,- népeket,- a Jézus által elénk élt életformát,- a kereszténységet,- mindent,- mindent…. Ez annak az eredménye, hogy Lucifer ismét itt van a Földön.
Leghőbb vágya a III. Világháború kirobbantása. Minden jel erre mutat, és minden szolgálja ezt a célt.  

Isten azonban nem engedi. Csak a helyi háborúk szintjéig juthat el az erőszak hatalma. 
Mindent megenged, de egyben korlátoz is: eddig és ne tovább. Így kerül mindenki oda, ahova saját magát gondolja- érzi- cselekszi… 

Krizanténtól tudjuk, hogy a gonosz ereje egyre kisebb. Ezért nagyobb a hangja, „festi magát”. Már csak 1 % tartozik ide a 7 milliárd emberből. Ez 7 millió, ami önmagában nagyon sok, de arányaiban semmi esélye sincs arra, hogy győzzön a jók fölött. Ezt ő is tudja, ezért vadul.

Kedves Olvasó! Mi a Te dolgod, és az én dolgom?
-         Hogy erről tudjunk, ezt vegyük számításba,
-         hogy ne higgyünk a gonosznak,
-         hogy ne féljünk tőle,
-         hogy feltétel nélkül bízzunk Istenben,
-         hogy bízzunk a hasonlóan gondolkodókban, 
-         hogy alkossunk egységet, szövetségeket, fogjunk össze.

Krizantén 38. üzenetében foglalkozott ezzel a kérdéssel:
Isten nem adott Lucifernek hatalmat a bűn kikényszerítésére, nem kapott hatalmat a szabadakarat fölött. Krisztus már legyőzte Lucifert, most rajtunk a sor. Csak azt tudja elcsábítani, aki ezt megengedi neki.

Aki hisz Istenben, és szándéka szerint a Szeretet, Elfogadás, Igazságosság elveit éli napjaiban - annyira amennyire sikerül -….. már nem bukhat el, védelmet kap Istentől. Már csak az egónkat kell irányítani, hogy ne válassza a rosszat.   

És itt térünk vissza a kezdő mondathoz:
a Világmindenségben rend és okszerűség van mindenütt. E fent leírt folyamatok éppen ezt a célt szolgálják. Isten átlátja ezt a szövevényt, az én dolgom az, hogy feltétel nélkül bízzak Benne.

Az a cél, hogy: Mindenki a maga által választott helyre kerüljön mielőtt a szétválasztódás befejeződik.

Aki felemelkedik az az új Földön és az új Paradicsomi környezetben már kísértés nélküli környezetben, csak az Isten által ajánlott törvények között fog élni a szelídekkel együtt, mert ezért megdolgozott. 
Aki nem érte el ezt a rezgésszintet, az pedig a hasonlók közé kerül, mert a kavics is a kavicstól csiszolódik eredményesen. Neki ez a jó.

Én Mohácson születtem. A Duna partján megszoktam a bársonyos homokot a talpam alatt. Amikor egyszer Esztergomban jártam meglepődve láttam, hogy ott csak kavicsokból áll a part.
A Duna tudja az alaptörvényt. Mindent addig visz magával ameddig kell. Előbb a kavicsot rakja le, a homok akár a Fekete tengerig is vele utazhat.

Senki se félje. A Világmindenségben rend van, de mindennek megvan a következménye. Ami nem büntetés, csak az Ember érzelem,- gondolat,- cselekedet folyamatának végén megvalósult teremtésének a velejárója. A jónak a jó,- az alacsony rezgésnek az alacsony. Ez a törvény. Mi emberek azonban türelmetlenek vagyunk, folyton sietnénk….

Ezért kérdezzük: miért engedi Isten, hogy valaki sokáig tehesse a rosszat?

Megkérdeztem: mennyi százalék rossz kell ahhoz, hogy a Teremtő  ne tartsa védő kezét egy adott földi emberen, hanem hagyja, hogy meghaljon. Ez azért érdekes, mert mi nagyon hosszúnak tartjuk a szétválasztódást, ezeket az átmeneteket,.... ha nem rólunk van szó.

Krizantén elmondta, hogy maga a kérdés a téves, vagyis földi-gondolkodás alapú.

Ugyanis Isten - alapból  - nem „véd” senkit sem, hanem: az Ember tud csatlakozni az Isteni védelemhez, ha olyan a rezgése….

Ha valakiben az Isten felé vezető érzelmi,- gondolati,- cselekvési energiák elérik a 61,8%-ot - az aranymetszés arányát – akkor az már helyet foglalt a felemelkedők között, és biztos a helye.

Ha ugyanennyi rossz energia működik benne, akkor helyet foglalt a pokolba vezető úton. De nem bukik el rögtön, mert még mindig lehetősége van a visszaútra. Itt van a várakozás oka és értelme.  

Isten csak kiárad - mint a napsütés - ha a rossz eléri a 95% arányát. Ekkor már az illető semmilyen jó energiához nem fér hozzá, nem tudja többet levenni a Teremtő szeretetét. Elindul a halál felé. Ami nem büntetés, hanem segítség, kegyelem. Nem bukhat mélyebbre ha meghal, mert nem tud elkövetni további bűnöket.

Gondoljuk csak Soros György bátyánkra, akit az Indonéz bíróság halálra ítélt, mert spekulációjával megtámadta az indonéz valutát, és tönkre tette az indonéz állam gazdaságát, milliókat taszított nyomorba,…. de még mindig él. Vagyis Isten szerint még van reménye arra, hogy javítson saját magán, még nem érte el a 95 %-ot. 
Hát???... akkor ki ítélkezhet felette?

Na ilyen összehasonlításra ad lehetőséget az, ha az ember csak a fizikai világ dolgait figyelembe véve gondolkodik, vagy a szellemi valóság törvényeit is ismeri és számításba veszi.   

Így vagyunk Lucifer visszatérésével is. Mindenki végezze a maga dolgát. 
Mi is,…. én is.  

2019 05 23. Szeretettel: István

2019. május 22., szerda

Béke és Szeretet szivárványhíd


Béke és Szeretet – szivárványhíd 

Ez egy korábbi történet. Még 2017 november 1-én voltunk a temetőben a párommal, Krisztinával és anyukájával, Rózsikával a sírokat megnézni, és elmondtunk egy imát az Ősökért. Késő délután volt, és a nap már alacsonyabban járt, dél-nyugaton. Ahogyan a Mecsek felé néztem  - az egész hegyet átívelő – szivárványt láttam. Gyönyörű volt, én még soha sem láttam a halottak napján szivárványt az égen. A lányok is elbűvölve nézték. 

És jött hozzá az üzenet: Ez a Béke és a Szeretet hídja. Új módszer a mai naptól, a konfliktusok feloldására. 

Krisztina és Rózsika nagyon sok életen át volt szoros kapcsolatban. A mostani anya-lánya kapcsolat is ennek megfelelően számtalan kihívással van „megspékelve”. Ezek feloldása eddig nem járt teljes sikerrel.
A Csoport munkájában számtalan ilyen helyzettel találkoztunk az elmúlt 20 év alatt. Ilyenkor mindig megkerestük a konfliktus sztoriját, és átírtuk azért, hogy a béke és a szeretet vegye át a szerepet az ellentétek egymásnak feszülése helyett.
A Teremtő segítségével eddig ez a technika kiválóan működött. Természetesen ilyenkor elkerülhetetlenül fel kellett deríteni és „kibogozni” azt, hogy mi okozta a feszültséget. Mondani se kell, hogy maga a felderítés és a régi történet felelevenítése magában hordozza egy nagy adag feszültség keletkezését is. És nem mindenki tudja-tudta nyom nélkül „átírni” önmaga érzéseiben ezt a helyzetet. 

Az új technika ezen segít átlépni. 

Nem kell a konfliktust felderíteni,- kimazsolázni, elég az az érzés, hogy: most kellene valamit tenni, mert nem vagyok harmóniában azzal a személlyel, akiről szó van. És az okok keresése helyett azonnal a Béke és Szeretet szivárványhíd segítségével az egész folyamat végére érkezhetek, ha elgondolom, hogy ezt választom: 

Béke és Szeretet!

És ezt tudatosan adom magamból. Persze én is a Teremtő Istentől kapom, hiszen ez az Isten alaptulajdonsága, jellemzője. 

Ez már két éve történt. Az eltelt idő alatt már sokaknak sikerült „elkapni a fonalat” és megoldani egy-két feszültséget.
De nem vált még a Csoportban se általános megoldó technikává. Pedig milyen egyszerűnek látszik. 

Hiszen nem kell más:
-          csak önmagam gondolatait kell féken tartani és
-          nem az okokat, és saját igazamat keresni, és
-          magamat felmenteni, és
-          a másik embert hibáztatni, és
-          azonnal kinyilvánítani, hogy nem én tehetek róla….

Hát ez az…. Az Egóm…. aki mindig számon tartja azt a lehetőséget, amikor saját magam hibája helyett mást lehet hibáztatni, és azonnal elégtételt lehet venni. Ez a vágy és ösztönös berögzült gondolati- és érzelmi minta mindenkinél kéznél van. Működik akkor is ha nem hívom,- nem akarom,- nem is gondolok rá. Ameddig észreveszem már végig is futott az egész láncolat, és nyakig vagyok a mások hibáztatásában. 

A Béke és Szeretet szivárványhíd erre kínál megoldást. Persze… gyönyörű Földünkön ez sincs ingyen… mindennek megvan az ára. 

Ebben az esetben nem kevesebb az ár, mint a: tudatos odafigyelés.
 
Elhatározás és kontroll az eddigi gondolkodási mintám fölött. Nagy lélegzet vétele mielőtt bármit is kimondanák, és közben az is kell, hogy eszembe jusson…

ÉN MÁR ELHATÁROZTAM, HOGY:
A BÉKE ÉS SZERETET SZIVÁRVÁNYHÍDJÁT ALKALMAZOM AKKOR, HA VALAMI KONFLIKTUST „VARÁZSOL” ELÉM AZ EGÓM…

Mindenkit megnyugtatok, az Egó tud varázsolni. 

Nem is gondolok rá, és nincs is szándékomban veszekedni, vagy feszültséget kelteni, mégis amikor megszólalok – később saját magam is megdöbbenve tapasztalom, hogy  - már megint egy régen lerágott csontot dobtam a köztudatba,…
A beszélgetés az addig békés csörgedezés helyett „felágaskodik”, megfeszülnek az idegszálak,- és sokadszorra sem lehet megtalálni a megegyezést, hogy akkor…és ott mi is történt valójában, és ki az oka annak… és kinek kellene önmagát mérsékelni, stb.. akár századszorra sem.
Ilyenek vagyunk. Szinte mindenki. Kinek-kinek más és más a vesszőparipája, de van… és működik. 

Szerencsére már tudjuk, hogy milyen folyamtok játszódnak le ilyenkor.
A sokszorosan végiggondolt,- élt valós,- vagy vélt sérelmek olyan beidegeződött érzelmi,- gondolat,- és cselekvési mintát hoznak létre, ami automatikusan leszalad bennünk anélkül, hogy szándékos akarati impulzust kellene elindítanunk. Mondhatjuk azt is, hogy ilyenkor a korábban működtetett énünk automatikusan átveszi az irányítást, és végigfut az egész folyamat „idő- és erő takarékosság jegyében” bennünk, hiszen ezt már százszor lerágtuk és mindig ugyanarra jutottunk: nem én vagyok a hibás….
 
Az Egó nagyon szereti ezeket a mintákat, és gyakran alkalmazza a tudatos figyelem kikerülésével. 

Így keletkezik az a mocsár,- fekete dagonya, ami két ember között akár egy életen át is képes fenntartani ezt a helyzetet, és nem engedi a kibékülést. 

Az is gyakori, hogy már egyik sem emlékszik arra, hogy mi is a kiindulási pont. Az előző életekben keletkezett mocsár esetében pedig természetes, hogy:
senki sem emlékszik már semmire…. csak arra, hogy:
utálom és pont,…. rá nézni se tudok,… a szeme se áll jól,… kiráz a hideg, ha a közelembe kerül… stb…

A Béke és Szeretet szivárványhíd erre ad megoldást.
De elszánt akarat kell hozzá…. és ez is működik. 

Megkérdezhetjük: mire jó ez? Miért nem jó a régi?
A Béke és a Szeretet önmagában is csodát tesz…. bennem, aki erre gondolok, vagy ezt sugározom ki.
A régi módszerrel pedig a sejtek egy része előbb utóbb összecsomósodik, és betegséget okoz….

A Béke és a Szeretet hatalmát mi megtapasztaltuk, és gyakoroljuk. Senki se gondolja, hogy mindig,- és minden témában,- és helyzetben azonnal sikerül. Sajnos nem… de az akarat és a gyakorlás meghozza a gyümölcsét, és itt is megtörténik a varázslat. 

Ezt az ismeretet már rég óta mondogatom, de eddig nem írtam le. Ma egy hete megjött a befejező gondolat hozzá.
Azért ilyen fontos ennek a leírása, mert maga a Teremtő legbelsőbb tulajdonsága tükröződik ebben.
Békével tűri az idők kezdetétől az összes bukott szellemiség, majd később a segítők tévedéseit, hibáit, és elnéző mosollyal szemléli tekergéseinket, mert a benne lévő Szeretet ezt diktálja. 

Ő maga, a Teremtő a Béke és a Szeretet forrása. 

Ezért hatékony ez a módszer, ha élünk vele.
Pécs 2019 05 20.

Szeretettel: István