Örülünk, hogy a “Tizmilliószoros” napok alkalmából felgyúltak szívetek lámpásai. Látjuk a vágyatokat és tettre kész erőtöket. Még több alkalommal erősítsétek meg kéréseteket. Körben állva fénykörökkel, forgassátok, egységesítsétek magatokat. Az sem baj, ha úgy érzitek, felkap a forgószél, hisz ez a cél, ez a hozzám való csatlakozásotok érzésben.
Így a kapcsolódás megtörtént, majd többszörös erővel tér vissza hozzátok (dolgozzatok vele). Ugye lassan kezditek megérteni a dolgokat. Figyeljetek benső érzésetekre: előfordulhat fejfájás, hányinger, egyéb tisztulások, levertség, szomorúság, elhagyatottság stb. érzése.
Egyenként és közösen kutassátok, miért?
Harmadik szemetekben szerkezeti és spektrum változásokat észlelhettek (jó dolgokat). Ki hányas egységszellem annak megfelelően kaptátok nagyfelbontású távcsöveket és egy – egy háromszöget mellé. Központi Szellemi vezérléssel működik, egónak nem engedelmeskedik. Bátran nézhettek a térben, gyönyörködjetek a csillagok fényében. Én mindig a fejetek és az országotok felett vagyok. Szabad szemmel is láthattok.
Éljétek át a szeretetet, tapasztalataitok által gyakoroljatok, hogy tudás és bölcsesség váljék belőle.
Az Égi Tanács dolgozik vágyatok beteljesítésén, de nélkületek nem megy, a határidőket nektek kell tartani. Néha legyetek olyanok, mint a gyerekek! Lengessétek a céljaitokat egy nagy fényzászlón felírva, s ezt spirálisan küldjétek fel hozzám. Az útvonalat be kell tartani, Jézus által juthattok előbbre.
Én segítő bázis vagyok, transzformálok, generálok, sugarakat komponálok. Minden egyes háromszöget, kettős keresztet be kell illesztenetek a nagy Egységbe az aranymetszés szabályai szerint. Kezdjétek meg a felfelé építkezést, eddig csak vízszintesen haladtatok a térben. Már szellemek vagytok, tudjátok a lépéseket.
Kérdezzetek, gondolkodjatok, legyetek bátrak, egységesek, szeretettel tegyétek.
- Planetár -
2010.07.16.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése