2010. április 11., vasárnap

Csodálatos energia kör

Csodálatos-energia-kör….
gyertyával.

„A fizikai síkon megoldhatatlannak látszó érzelmi gondok kezelése égi segítséggel”…

Amikor 10 évvel ezelőtt a Krizantén üzenetek tanulásával elindultunk - úgy éreztük -, hogy rajtunk kívül,- felül van egy olyan világ, amelyhez mi soha sem érünk fel.
Csak csodálni tudtuk azt, hogy vannak olyanok, akik kapcsolatban állnak a szellemvilággal, és onnan üzeneteket,- információkat tudnak lehozni,- kérdezni,- fogadni.

Az elolvasott könyvek
– Molnár Edit „A másik út”, „Az Úr Evangéliuma”, Caesy életéről szóló könyvek, „Az alvó próféta” és „Cayce a reinkarnációról”, Johannes Gréber „Kapcsolat Isten szellemvilágával” , Judy Laddon „Fellebben a fátyol” , Betty J. Eadie az „Átölel a fény” Jankovich István „Túléltem a halálomat” című könyvek, stb.
– viszont azt tanúsították, hogy igen is van egy szellemi világ, ahol a lélek és a szellem tovább viszi a földi tudatot, ott kiteljesedik, és kijavítja azokat a hibákat, amit a földi életben tévesen oldott meg az ember, az elme.

A mi csoportunk esetében Krizantén - bölcs-egységszellem, a Föld 25 fős Bölcsek Tanácsának vezetője - áldozatos munkája alapozta meg ezt a lehetőséget…..
– Árvai Lászlónak lediktált közel 100 üzenetével, és Laci 10 éve tartó önfeláldozó munkájával -
amivel hellyel-közzel élni tudtunk.

Lassan megtanultuk, hogy mi magunk is ilyen spirituális lények vagyunk, még akkor is, ha egyenlőre az elménket letakarja az a bizonyos fátyol.
Rájöttünk, hogy a fátyol nem fal,- nem merev záróvonal az ember és a szellemi világ között. Inkább átjárható,- részben átlátható határ,……. amit helyesebb küszöbként felfogni.

Aki rezgésében – az általa gyakorolt tulajdonságaiban, érzéseiben, gondolataiban, tetteiben, minden napi életében – eléri a küszöb szintjét,…… annak „kinyílik” és feltárul a mögötte lévő,- élő,- dolgozó,- bennünket segítő szellemi valóság.

Ez a szellemi világ nem idegen tőlünk, nem nélkülünk,- és főként nem ellenünk dolgozik. Hiszen mi magunk vagyunk ott is jelen, - a fizikai életünkkel egyidőben - több helyszínen és létezési síkban egyszerre.

Továbbá nem is egyedül vagyunk, magunkra hagyva, hanem egységben létezünk egy csodálatos szeretet közösséggel, - ebben az Univerzumban a Krisztusi nagyszellem vezetésével - amely rezgésében mindig magasabb, mint amilyent mi itt a földi síkon el tudunk érni. Ez a közösség a szellemi valóságban éppen úgy segít bennünket, mint ahogyan a fizikai síkra leküldi a segítő energiákat, rezgéseket.

Ezeket a segítő energiákat,- rezgéseket tudjuk mi hasznosítani akkor, amikor nyitottak vagyunk a befogadásra, és szándékunkban áll az egység gyakorlása,- megélése.

E néhány bevezető sor után rátérhetünk a tényleges munkára, az energia-kör csodálatos segítő erejének igénybe vételére.

Természetesen ezt a segítő energiát akármilyen földi gond megoldására is igénybe vehetjük, de mi most …….


„A fizikai síkon megoldhatatlannak látszó érzelmi gondok kezelése égi segítséggel”…


címszó alá olyan problémákat gyűjtöttünk össze, amelyeket saját magunk éltünk meg, és ezzel a módszerrel sikeresen lehetett átalakítani a régi téves gondolat,- és cselekedet mintákat az új, helyes megoldásra.

Talán legegyszerűbb egy példával megvilágítani a módszer lényegét.

Több mint 50 éves, több-gyermekes édesanya mondta el, hogy….. közel egy évtizede mindig lelkiismeret furdalása van az édesapja halálával kapcsolatban ha az eszébe jut, és nem tud átlépni a küszöbön:

- Nagyon nehéz gyerekkora volt. Az édesapja alkoholista,- és brutális magatartást tanúsított a családdal szemben, sokszor éjjel menekültek ki az ablakon a szomszédokhoz a részeg,- dühöngő apa elől. Ennek ellenére – vagy épp ezért - egész életében benne maradt a szerető apa iránti vágy.
- Felnőtt korában útjaik elváltak, és csak nagyon ritkán találkozott az apjával.
Közel tíz évvel ezelőtt történt, hogy az apja üzent neki, hogy látogassa meg a korházban.
Ugyanebben az időpontban az egyik fiát műtötték egy másik korházban, és természetesen a fiához ment be a műtét után.
Ameddigre bejutott az apja korházába, márt azt közölték, hogy az apja meghalt.

- Azóta számtalanszor eszébe jutott, hogy inkább az apjához kellett volna bemenni, és magát vádolta, hogy nem így döntött.
A fizikai síkon ezt a kérdést nem tudta megoldani, nem tudott szabadulni az önvád alól.

- Szerette volna elmondani az édesapjának, hogy ő megbocsátotta már réges-régen a múlt hibáit, és nincs benne harag. Nem ezért maradt távol,…. hanem a gyermeke miatti aggodalma vezette a másik kórházba azon a napon.
Nagyon is szerette volna elmondani az apjának, hogy őt szereti, és egész életében arra vágyott, hogy az apja is kimutassa a szeretetét. Hiszen néhány kis gesztusból azelőtt is látni lehetett, hogy a szíve mélyén szerette a gyerekeit.

- Az apa halála mindezeket már lehetetlenné tette a fizikai síkon. Az önvád azonban nem szűnt meg, csak az idő pora lepte be, amely minden kis szellő fúvása,- gondolat ébredése esetén újból,- és újból elevenen, fájdalmasan bukkant elő.

Ezen kellett segíteni.


Krizantén tanításából, és az olvasott könyvekből már ismertük azt a lehetőséget, hogy az eltávozott emberek lelke, vagy szelleme megszólítható innen a fizikai oldalról is. Lehet velük beszélgetni, eszmecserét folytatni. Megoldható a félreértések kitárgyalása, az érzelmek kimutatása, kimondása mindkét oldalról.

Természetesen így első olvasatban azonnal a szellemidézés, és az asztaltáncoltatás spiritiszta mutatványait érti ki a fentiekből az átlagos olvasó.

Nem is csoda, hiszen ezzel van tele minden újság, ahol a szellemi világgal való kapcsolatról írnak azok, akik még soha sem vették fel a kapcsolatot a szellemekkel. És a több mint 6 milliárd ember között jelenleg még ez a döntő többség.

A valóság természetesen teljesen más.

A kettő közötti különbséget azonban csak az fogja meglátni, aki nyitott,- figyelmes a kérdésre, szándékában áll, hogy megismerje ezt a világot is. Vagyis csak azok az emberek, akik a fizikai világban is körültekintően, szeretettel fordulnak az ismeretlen probléma felé, és bennük van a vágy az új megismerésére.

Jó példának tartom Laci mondókáját a torta-sütésről:

- Végy egy tepsit,…önts bele mindent, amit gondolsz és….tedd a sütőbe… lesz ebből torta?
- Aligha!
- A jó torta sütéséhez….. a recept, – a módszer - minden apró részletét figyelve,- azt megtanulva,- helyesen alkalmazva,- lelkiismeretes munkával,…… sokat gyakorolva lehet eljutni….egy idő után.

Mi is tortát sütünk most !

A recept a „Krizantén a mesterszakács” könyvből szabadon adaptálva készült, több más szakácskönyv részleteinek beemelésével. A lépések a következők:

1./ Végy egy közösséget, - mondjuk a „Krizantén lélek-test harmonizáló,- önfejlesztő Egyesület az új emberért” – megnevezésű csoportot, ahol a fent emlegetett küszöböt elérő és meghaladó rezgéstartomány jelen van rendszeresen a közös munka során.
Ez a villany-sütő.

Vagyis alkalmas fizikai és szellemi közeg ahhoz, hogy a spirituális munka során csak,- és kizárólag a Krisztusi nagyszellem által vezetett szellemi vonalról jöjjön a hatás, az energia, az információ, stb.
Természetesen ez a közeg bármilyen más csoportban is lehetséges, amelyik a fő tételnek, vagyis a Krisztusi rezgésnek,- irányának megfelel.

2./ Ebben a közösségben keress egy – legalább 4,- de még inkább 7 fős – egységet, amely veled együtt a gyakorlatot végrehajtja.
Ez a tepsi.

Gyújts egy gyertyát.

3./ Ismerd meg részletesen annak a társadnak a lelki gondját, amelyen segíteni szeretnétek.

Ettől kezdve jönnek a receptben a faxnis kitételek:
- Ahhoz, hogy a lelki problémát megismerhesse a kis csapat, először önmagáról kell beszélnie annak, akin segíteni szeretnénk.
- Ugyanakkor itt azonnal rengeteg „okos” kérdés merülhet fel…..
- Miért is „kell” segíteni egyáltalán bárkin is?
- De miért is „kell” bárkinek foglalkoznia saját régen elkövetett hibáival, vagy bajával?
- Nem ésszerűbb, hogy hagyjuk az egészet a fenébe, hiszen már régen nem is jutott a felszínre, és csak néha jut eszembe, és csak néha fáj? Minek az ilyent felpiszkálni.
- És pláne,… miért is kellene mások előtt ezt kitárni, kibeszélni, vájkálni a múltamban, stb….amivel később bárki visszaélhet????
- Ugye mennyi ésszerűnek látszó kérdés és válasz van kéznél azonnal, ha valami régi dolgot kellene kidobnunk.

Pedig Krizantén üzeneteiből már több mint 6 éve tudjuk, hogy a jelölés 2004-2005 ben kezdődött, és 2009. dec. 21,-ig tartott. Ezen idő alatt mindenki maga jelölte meg magát, hogy ő kicsoda.
Az átlagos érzelmi,- gondolati,- és cselekedeti minták trendje mutatta meg mindenkiről, hogy hol tart.
Milyen rezgést foglalt el pl. az erőszak gyakorlása és --- az erőszak mentes szelídség ---két pólusa között.
A saját jelölése alapján került mindenki abba a csoportba, ahova tartozik, és amely a további sorsás is behatárolja.

A 92. és a 93. üzenetből ismerjük a legújabb információkat, és a 2009 évi karácsonyra kapott üzenetek határozzák meg a most aktuális teendőket.

Ezekből akárki megismerheti, hogy saját maga tehet arról,…… ha nem vette észre időben,…… hogy a Föld és az Emberiség elindult a felemelkedés útján.
Ezért az általános rezgésszám emelkedéssel együtt jár, hogy a régi alacsony rezgésű mintákat ki kell selejtezni, ki kell dobni, és újat kell helyette behívni a mindennapi életünkbe.

Ezek a régi előítéletek, matricák, gondolati minták megakadályozhatják, hogy mi magunk megfelelő magasságba juthassunk.
Mint a léghajó, amiből még nem dobták ki a homokzsákokat, …nem tud magasabbra emelkedni, csak a földön áll.

Vagyis vizsgálnunk kellett a saját magunk által felismerhető hibáinkat, és azokat elengedtük, pl. az un. Megváltó-meditációk segítségével. Gyakoroltuk ezeket.

De ez még mindig kevésnek bizonyult.

Akadtak olyan dolgok, amiket meg sem láttunk magunkban.

Csak akkor jöttünk rá, hogy…..nekem is van ilyen bajom,…. amikor a másik ember beszélt erről.
A csoport és a kis közösségek erre is jók. Felismerjük a másik baján keresztül a saját problémánkat, és nyitottak leszünk azok kezelésére is.

Akadtak olyan dolgok is, amit semmiképpen sem szerettünk volna más elé kivinni, vagyis szégyellte magát az ember…..Ki előtt??? Hiszen a Teremtő mindent lát…..

De miért is kell nyitottnak lenni,???…..mert a bezárkózott emberrel nem lehet összefogni…..és ezt a bezárkózottságomat mindenki látja…rajtam kívül….

És miért kell összefogni?

Mert a Teremtő Isten által létrehozott világban mi emberek egymagunkban csak egy kis atomja vagyunk a nagy egésznek. Ez az atom is tudatos, de csak egy atom.
A csoport már egy sejt, vagy egy szerv is lehet az élő nagy organizmusban. Mindig nagyobb és hatékonyabb mint egy atom önmagában.
Ez az összefogás lényege….
Az egység, amely olyan hatalmas erőket, energiákat mozgathat meg, amit az egyén soha sem képes egyedül.

Visszatérve a régi gondolati minták visszahúzó erejére – Krizantén ezt a három síkú gondolkodással kapcsolatos témában tárgyalta, és világította meg.

A rossz,- és a felesleges gondolati minták,- erőfeszítések lefogják,- lefárasztják az erőnket, és nem marad elég energiánk a jóra, és a fontosra.

Mintha a karácsonyfára a kelleténél sokszorosan több díszt aggatnánk fel,…..amely végül leszakítja a szép ágakat, és tönkreteszi az egész szép ünnepet.

Ezért kell megszabadítani magunka minden olyan felesleges érzelmi tehertől, amely akadályozza az új befogadását, és jó gondolatok felismerését, és a jó cselekedeteket.

Visszatérve a torta recepthez:

4./ Meg kell határozni, hogy mi a rossz az adott problémában,….. és mi annak a párja a jó oldalon, amelyre ki kell cserélni a régi mintát.

Természetesen mind a két részét el kell, hogy fogadja sajátjaként az, aki az érzelmi gondjától szeretne szabadulni.
Nem elég, ha a többiek értik, és helyeslik a tartalmát, és a megoldást,…..azt elsődlegesen neki kell helyeselni, és kívánni az új állapot létrejöttét.

Amit eddig felsoroltam, az általában 5-10 percet is igénybe vett esetenként eddig minden alkalommal.

Ere az időpontra már miden esetben bejelentkezett a csoporthoz - önmagától - a szellemi oldalról az a szellemi partner, aki a probléma másik résztvevője.
Erősen jelzett a látó,- érző személyeknél, és általában azt is tudatta, hogy van mondanivalója.

Eddig tartott az előkészület. Most már hozzá lehet állni a torta sütéséhez.

5./ Az előkészítő beszélgetést…ettől a ponttól felváltja a spirituális munka.

A csoport vezetője kéri a Krizantén,- és az égi segítők közreműködését, segítségét.

Körbe ülünk, a térdek, a tenyér-csakrák zárt láncot alkotnak, vagyis fogjuk egymás kezét. „felkapaszkodunk” a központi energiára, a Merkabára.

A fenti leírt bejelentkezéstől függetlenül a vezetőnek kérni kell - a szellemi oldalról közreműködő szellemi lény - együttműködését.

És itt is van egy jelentős buktató:

- Korábban ez nekünk nem jelentett semmilyen elvi problémát. Tisztában vagyunk azzal, amit Krizantén is tanít, hogy az ember tényleges felépítése olyan mint a….. vöröshagyma,- egymásra simuló rétegekből,- testekből áll.
- Az örök életű része maga a lélek, vagy a - duál lélek-párból egyesült - szellem. Ez nem semmisül meg, és az emberiség döntő többségénél a lélek a 3. birodalomba, az un. földi Mennyországba kerül a halál után. Ott él tovább.
- A legdurvább testünk a fizikai test,…. ez hal meg, és lebomlik itt a fizikai síkon. Ezt lehet látni. Az emberek sokasága ezzel azonosítja magát. De már a Tibeti halottas könyv, az Egyiptomi halottas könyv, stb. és számtalan más mai forrás is részletesen tárgyalja, hogy a többi test-réteg nem semmisül meg azonnal….
- Krizantén ezt úgy tanította, hogy….. ezek a „hagyma-héjjak „ ezek a „lárvák” megmaradnak egy bizonyos ideig, mint a levetett nagykabát a fogason,…. és ott várnak arra, hogy valaki leszületendő lélek felhasználja az energia,- tudás,- stb. tartalmukat. Vagyis nincs pazarlás, takarékosságból jó lesz az még valakinek….
- A fizikai testhez legközelebb az asztrál testünk áll. Ez a test az asztrál síkon – más néven pokolnak is nevezik -, a Föld közvetlen szomszédságában helyezkedik el. Rezgésében ide való.
- Aki azon a szinten áll, hogy asztalt táncoltatva hívja a szellemi világot…az önmaga is ilyen rezgés-szinten van.
- Ezért ha a meghalt személyt hívják az asztal táncoltatáshoz,- stb. akkor ezeket a lárvákat hívják, amelyek nem fejlődnek, nem aktívak,- ….szóval a régi mintát tudják csak átadni. Ez a halott-idézés. Ilyenkor az asztrál testtel együtt az asztrál síkról nem kívánt szellemi erők is lejöhetnek…és sokszor jönnek is.
- Mi természetesen nem ezt hívjuk….aki már tisztában van a szellemi világ rendszerével, felépítésével, annak nincs szüksége az asztrál testek információjára.
- A meghalt személy szellemi része teljesen más helyen van, akár lélekkel élt, akár szellemmel…. Maga a lélek, vagy a szellem nem lárva, az maga az illető élő,- valóságos,- létező szellemisége.
- Ha elhunyt édesapámról beszélek, akkor ővele azonos az én édesapám szellemi része, aki földi életében lélekkel élt, de már szellemé egyesült a fenti síkon. Vagyis rezgésében felemelkedett az 5. szintre, és onnan jön le a tudatszálunkon, vagy külön energia csatornán a megbeszélésre. Ezt szólítjuk meg, hívjuk mi.
- Itt kell pár szót mondani a tudatszálról is. Minden ember első lenyomata – létezési pontja – a Teremtőben van. Innen indul a tudatszál, amely áthalad a szellemi síkokon, és a földi ember testén….és lemegy a Föld középpontjáig, a Földanyáig. Ezen a tudatszálon keresztül jut el hozzánk minden égi energia és gondolati minta. Ezen át hozzuk az információkat.
- Ennek a lehetőségét is Krizanténtól tanultuk. Akkor amikor a saját tudatszálunkon le,- fel járkálunk információért a saját felsőbb tudatunkhoz,-…. vagy a hálóterv készítés helyére megyünk fel, és ott találkozunk az oda lejövő bölcs- nagyszellemmel, Krizanténnal, … szóval ugyanez a folyamat játszódik le ilyenkor is.
- Magát a lehetőség ötletét is innen vettük.
- Ez az egész folyamat erőteljes,- hatékony,- és az égi mechanizmus teljes felügyelete alatt áll. Semmilyen fekete erő nem fér a közelébe se.
- Ennek ellenre a közelmúltban volt egy olyan eset amikor valaki ezt a részt félre értette, és a halott-idézéssel azonosította….
- Ebből azt a következtetést kellett levonni, hogy…. jobban kell figyelni arra, hogy ki vehet részt egy ilyen segítő eljárásban….csak olyan személy, aki tisztán érti, hogy a szellemi oldalról ilyen módon is lehet segítséget kapni, kommunikációt folytatni…stb.

6./ A csoport vezetője pár szóban megfogalmazza, hogy milyen témában folyik a kapcsolat felvétel a szellemi oldallal, és átadja a szót az érintett személynek…..

- Az érintett személy elmondja az érzelmi probléma lényegét…..
- Pl: A felhozott példában elmondta, hogy

- Már régen megbocsátotta, hogy az édesapja olyan módon bánt velük gyerek korában, ahogyan….
- Elmondta, hogy nagyon szereti az édesapját,…. és nagyon vágyott arra, hogy ezt kimondhassa, …..és arra is, hogy az édesapja is kimondja ezt ő feléje….

- A szellemi síkon jelen lévő édesapa is elmondta, hogy ő is bocsánatot kér, mert olyan volt a fizikai életében, …amilyen. Nagyon szerette volna a lánya felé kimutatni a szeretetét, de nem sikerült…most köszöni a megbocsátást, és nagyon örül, hogy ő is kimondhatja… szereti a lányát….

- Mindezek közben akkora szeretet energia járta át az összes résztvevőt, hogy…..szem nem maradt szárazon, mindenki sírt egy kicsit….
- Az érintett személy pedig olyan szívből zokogott,….. és úgy felszabadult benne minden korábban lefojtott gátlás,- és félelem,- és harag,- és elkeseredés,- és önvád….csak a szeretet marad meg benne…és a sírás végén a megkönnyebbült béke….és lebegés. Ő fogalmazta meg így.

- A szellemi oldalról jövő válaszokat, mondandókat a csoport tagjai veszik le. Sokszor maga az érintett személy is.
- Általában mindenkinek lejön valamilyen részlet, és a teljes kép akkor alakul ki, amikor mindenki elmondja, hogy ő mit kapott érzésben, gondolatban, képben, mondatban, jelképben, stb.
- Ez egy igazi csapatmunka. És ez nagyon fontos összetevője a dolognak. Nem egy ember mondja el az esetleges téves levételt,…… hanem mindenki gyakorol, ezzel erősödik az öntudata, a biztonság-érzete, a szellemi világgal kapcsolatos egysége is….

7./ Ha az érintett személy nem mondja el véletlenül…vagy érzelmi viharának átélése közben nem tud figyelni erre….hogy minden fontos ige elhangozzon… akkor a csoport vezetőjének kell kiegészíteni ezeket…..
Pl. megbocsátok….szeretlek…. kérlek bocsáss meg….és végül, a szívemben csak szeretet van irányodban….és mindez megtörtént…..itt és most.

Vagyis bekövetkezett a csoda.
Megtörtént a lehetetlen.
Átírtuk a két személy közötti érzelmi viszonyt, amelyet a halál megszakított.

0000000

És kedves olvasó közben meg is sült a torta.

Természetesen azt, hogy a torta milyen lett, ....azt mindig az állapítja meg, aki megkóstolja…. A torta próbája az evés…..

Már csak a mosogatás van vissza.

Ebben a sütés-főzésben minden rendhagyó. Még a mosogatás is.

Ezt a receptet ugyanis mi találtuk ki páran, Veronikával, Ilussal, stb….
Aztán egy sorozatban sokan részt vettek benne a csoporton belüli tagok közül, és a csoporton kívüli, de a belső látás tanfolyamra járó személyek közül. Majd a test-lélek harmonizálásra járó személyek közül is egyre többen.

Minden esetben eredményes volt,….olyankor is, amikor jelen nem lévő, de fizikai síkon még élő személyek voltak a partnerek, …pl. elvált férjek, feleségek, elhagyott kedvesek lelkei, vagy szellemei, akiktől bocsánatot lehetett kérni,…stb.

Voltak olyan esetek is, amikor a másik személy szellemiségét egyáltalán nem békés, és megbocsátó indulatúnak érzékeltük, hanem úgy éreztük,- láttuk,- hallottuk, hogy haragosan fejezte ki mondandóját.

Pl. azt mondta, hogy ő már egész élete végéig kigondolta nagyon szépen, hogy a férje fogja eltartani, és így fog kényelmesen élni. Ezért egyáltalán nem bocsátja meg azt, hogy most a férje elvált tőle, és mást vett el feleségül.

Laci olvasatában – Krizantén – kijavította a fenti tévedésünket. Nem a lélek, vagy a szellem haragos, vagy megbocsátás nélküli.

A lélek és a szellem – ahogyan azt már fent leírtuk – sokkal magasabb rezgéssel rendelkezik mint a földi test,- az elme. Így kizárt, hogy haragot, vagy más negatív érzést hordozna, vagy mutatna, mondana.

Épp ellenkezőleg.
Azt mutatta meg, hogy nem bír a fizikai testben élő ember gondolataival, az elmével.
Az elme az, amely haraggal,- elvárással viseltetik a volt férje iránt, mert az nem tartja el őt a válás után, és így új megoldást kell kitalálnia.

Ilyenkor nem jött létre a két fél között a béke, a harmónia.
Ekkor is Krizantén tanítása volt a vezérfonal.

Ha nem lehet elvégezni az érzelmi problémában résztvevő mindkét személy felé a béke megteremtését,….akkor azt kell szem előtt tartani, hogy én a saját részemet végezzem el,….. a fél torta is torta….

Vagyis én kijelentem, hogy az én életem az enyém,…. és én azt így és így akarom folytatni, élni….és ebben már az elvált feleségemnek nincs szerepe,…vagy csak a közös gyerekkel kapcsolatos témákban van dolgunk….stb.

Ez a „fél-munka” sem felesleges.
Addig megyünk el, ameddig lehet,….. vagyis az egyik oldalról kifejezzük a szándékot, meghúzzuk a határvonalat….és a másik úgy tesz ahogyan akar.
Ez is működött minden esetben….
Ilyenkor lezárunk egy elvarratlan szálat, és nem húzza vissza az előre jutásunkat a befejezetlen kapcsolatok sokasága….

Természetesen ez az eljárás itt nem fejeződik be, az egész tovább fog fejlődni.

Összegyűjtjük az eddig megélt eseteket, és azt is közzétesszük a honlapon. Bárki felismerheti benne azt, ha ő is ilyen problémával küzd.
Kérheti a segítséget, jöhet a csoportba…stb.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése