ÉGI ÜZENETEK 2017.
Kedves Olvasó!
Az alábbi üzeneteket
Inci kapta, és István segített a csiszolásban.
Tartalmában azt
tükrözik, hogy a mi „Tűzvirág
Szellemegyesülés”test,- lélek harmonizáló
és önfejlesztő Csoportunk 2017 évben milyen Égi segítséget kapott üzenetek,
gondolatok formájában. Most nem Karácsonyra kaptunk tanítást mint korábban,
hanem az egész éves munka során kapott anyagot egyben írjuk le.
Egy kis összefoglaló:
Ebben az évben a
Tudáskönyv olvasása,- írása,- vele való foglalkozás jelentős teret foglalt el a
tagok idejéből, illetve a közös találkozások során.
Legfontosabb hatást az un. „Tükrözés”
energia továbbítás módszere,- gyakorlata váltotta ki.
A Tükrözés lényege
abban áll, hogy:
az Égi energiák nem
úgy haladnak-terjednek mint ahogyan a vízbe dobott kő a hullámokat veri, és
amihez elér-elér, amihez nem-hát nem…
Tudatos irányítással
lehet,- és kell a fogadott,- kapott
energiát oda küldeni, ahova azt szeretnénk.
A makro-világban
minden csillag,- bolygó,- üstökös önmagában is energia keletkeztető és
kisugárzó forrás,
DE TÜKRÖZŐ felületként is funkcionál.
Vagyis bárhonnan indul el a Teremtő energiája:
a közbenső objektumok azt fogadják, FELERŐSÍTIK - és
TÜKÖZRIK odairányítva, ahova kell.
Egyben hozzá teszik a saját szeretetüket,- és a feladatuk
szerinti ható energiát.
Ez biztosítja azt, hogy az Égi energia mindig oda,- és
olyan erővel ér el,- ahova,- és amennyire kell.
A mi földi világunkban
is ez történik.
A tükrök mi magunk vagyunk, az egyes emberek.
De tükröző felület
valamennyi csakránk is, és maga a gondolat,- a szándék is.
Egy példával talán
érthetőbb: tükröt helyezek el –
gondolatilag – a bejárati kapuban,-
ajtóban, amely minden belépő felé azonnal sugározza a szeretet energiámat – ha
ez a szándékom.
Ezeket a tükrözési
gyakorlatokat nyár óta használjuk, és saját tapasztalatunk szerint hatalmas
energiákat lehet fogadni és küldeni vele. Így fogadjuk az Égi Segítők energiáit
és tükrözéssel továbbítjuk fizikai testünk részeire,- vagy más embereknek.
A feladatokhoz
használt tükrök: a felálló hegyű háromszög a hatóerő,- a lefelé álló hegyű a
befogadó tükör. Ezek az adott feladathoz idomulva jönnek létre. De lehet saját
akaratoddal is választani, és az erre irányuló gondolattal teremteni,és sokszor
cserélnek is.
Az Égiek a Csoport eddig végzett munkájából azt találják
a legfontosabbnak, hogy VAGYUNK….
Folyamatosan,- heti
rendszerességgel végezzük a munkát, amit kaptunk. Így ténylegesen a Teremtő
munkatársai vagyunk.
Ezt ismerik el
az Égiek azzal, hogy a Csoport által
használható energia szintet és mennyiséget ismét megemelték egy lépcsővel.
Köszönjük Mennyei
Atyánk,- Égi Segítőink….
Égi üzenet 2017-es évben:
Hétköznapjainkban is az információk áradatában élünk. Szívedben
sokszor úgy érzed, minek ez a sok információ, ha nincs aki meghallgassa.
A Tudáskönyv olvasása és írása után
kaptál egy kis pihenőt tested és szellemed számára,- alvásod normalizálására.
Most adásban vagy!
Csendesedj el legbelül és hangolódj a frekvenciákra.
Kissé túl hajtottad a fizikai tested. Fontos, hogy vissza
lépj harmóniád középpontjába, hogy
stabilizáld Égi és Földi kapcsolatodat.
A FÖLDI ÉLET Isten
kegyelméből és Szeretetéből létezik, a Szentháromság jegyében, Atya+Fiú+Szentlélek
, vagy másként a Ható,- Befogadó,-
és a Létrejött energia mező.
A hármasság a teremtés alapformája.
Földi képmása: Apa+Anya+Gyermek.
A hármas tükör lehetőségek rendes használat során további,- változó
személyi felállást és működést mutatnak.
Családtagok,- barátok,- szomszédok,- csoporttagok hármassága jön,- jöhet létre
a feladathoz igazítva.
A teremtés alaptörvénye, hogy az égi csillagtérkép tükörképe
megtalálható a földi fizikai testben is.
Amint Fent, úgy lent.
Gondolataitokkal bármikor újra teremthetitek sorsotokat, átírhatjátok a múlt hibáit akkor is, ha
ezt fizikai szemmel nem is látjátok, de működik.
A test energiapályái-útvonalai, a meridiánok - érzékelő
pontok, elektromágneses impulzusok - az univerzum tükörképei.
A mai technika szintjén nagyon sok láthatatlan dolog került
már felfedezésre, pl. a nano,- a plazma
technológiákkal.
Az új technikák közé tartoznak: a műanyagokat lebontó
gombák, a maguktól újraépülő anyagok és élő szövetek ,- sejtek megújulási
lehetősége,- szervátültetés,- víz előállításának új módszere,- stb., de a nap
és zöld energiák csodás hasznosítása is ide sorolható.
És még ennél is több felfedezés várakozik a fizikai-kémiai
tudományok területén és a spiritualitásban, az atomenergiában és csillagászatban.
Itt az idő, hogy amit
évszázadokkal ezelőtt szétválasztottak – az Istenhitet és a tudományt – azt
most egybekapcsolják.
Az Istenhit része, hogy elfogadom az Égi információkat.
Az univerzális működés a rendszer program része.
Isten bennetek van,
ne kívül keressétek!
Ebből következik,
hogy a Teremtő Erő is bennetek van, a Teremtés szikrájával együtt.
Amíg lélegeztek ez automatikusan működik, hogy milyen erővel?...
figyeljétek meg.
Fontos önmagatok lelki- szellemi- testi- megismerése, nagyon
sok lehetőségetek van erre is. Krizantén tanítások, alternatív tudományok stb.
Az összeköttetés, a „vezetékek” működése
tükrözések által történik.
Ti is részt vesztek a kis- és nagy ciklusok kozmikus
táncában. Minden megtestesült lénynek, aki átmegy a világterv evolúcióján, van
személyes univerzális terve, amely összeköttetésben van a saját esszencia
öntudatával. Születésétől kezdve - de előtte és utána is - kapcsolódik a
végtelen teljességhez.
A végtelen gondolatok tengerében léteztek, és járjátok karmikus
táncotokat több ezer életen át, és ha eleget tanultatok, az egységépítésben
haza tértek Atyátokhoz.
Június 21. A nyári napéj egyenlőség kezdetével, egyre jobban megnyíltak
számotokra a csillag fénykapuk. Ebben az időben Alfa és Omega többszörös erővel
sugározzák az Univerzum Fényét, az Isten Szeretetét.
Fogadjátok tiszta szívvel. Ne a vég feszültsége, az aggódás,
félelem töltse el a lelketeket. Az újrakezdésre, új lehetőségekre, álmaitok
megvalósítására fókuszáljatok! Engedjétek el azokat a dolgokat, szokásaitokat,
amik már nem szolgálják az előrehaladásotokat!
Közös energia körben kérjétek:
az Emberiség és az állatok,- növények ellen elkövetett bűnök- vétkek
feloldozását.
Külön kell kiemelni a
nőiség elnyomásának szennyeit, ami még a mai időkben is súlyos tehertétel a
kollektív tudatban. Természetesen a férfi sérelmeket is kezelni kell.
Így a kollektív tudat lassan tisztul, és ha eléri a kritikus tömeget, hamar felgyorsul a fejlődés.
Láthatjátok a hétköznapi élet menetét, azt, hogy soha sincs
megállás. Mindig történik valami, örökös változás van. Tegyétek
azt, amit tudatos döntéssel harmonikussá tehettek.
Éld úgy az életed, hogy másnak
is jó legyen!
Kövessétek és éljétek
Jézus tanítását, bölcsességét Krizantén
közvetítésével.
Nyitott szívvel fogadjátok az Égi Bölcsek tanácsait.
Tudatosan figyeljetek a Test- Lélek- Szellem hármasságának egységére, és minden
gondolatra.
Ebben segítenek: a DNS gyakorlat, a csakrákban lévő
kristályok.
A szellemi háromszög tükrözések által pozitív erőket
szabadíthattok fel, tanítás, gyógyítás és teremtés céljából. Aki túl soknak
érzi az információt , az nem baj. Tegye félre a spájz egyik polcára,és majd
előjön, ha szüksége lesz rá. Így élvezhetitek Atyátok szeretetét és végtelen
teljességét. Figyeljétek és érezzétek a Kegyelem egyre erőteljesebb kiáradását!,
a régi energiák eltávozását, az újak beáradását, az Isteni Dicsőség
kivirágzását!
A Föld felszínén és aurátokban is vannak energia
örvények, csillagkapuk.
Ezekkel kapcsolódtok a teremtés körforgásához. Gondolatokkal,
érzésekkel generáljátok a pozitív, vagy a negatív pólushoz csatlakozást. Így
alakulnak ki az energia gyakorlatok is, amelyekhez sokszor újabb variációk
érkeznek.
Rezgésszámotoknak megfelelően, lépésről lépésre készítünk
fel titeket arra, hogy egyre több fényenergiát tudjatok befogadni.
Ez vezet sejtszinten
a fénytest kialakításához, felépítéséhez, szerkezeti változáshoz.
A szén alapú test
felépítésről a szilícium alapúra, mely sokkal könnyebb, lágyabb, átláthatóbb.
Igen: olyan programozott miniatűr csillagkapuval
rendelkeztek sejtszinten a DNS láncban, és olyan dupla energia szálas
Torvic-tórusz valósult meg, amely felsőbb dimenziókhoz kapcsol titeket.
A Torvic: potenciális energia minőséget jelent a gravitációs
törvény függvényében. A fizikai test potenciális erőtérben a nulla energiához
viszonyítva működik, és a szellemihez kapcsolódik, vagyis az Univerzum
egészének rezgéséhez. Működését befolyásolja a test nagysága, súlya stb., fizikális
tényezők, vagyis azt, hogy hogyan kapcsolódhat a szellemi potenciához a
tóruszban.
Ti hozzáférhettek a portálokhoz azzal az erővel, amit a
különböző energia gyakorlatok, a DNS,- a jóga,- a meditációk stb.- során kaptok
meg. Ezek mind a felemelkedést, az egészséget és a közös együttműködést
szolgálják. Egy gyógyító beszélgetés is sokat segíthet már a probléma
megoldásában, ha nem a „hírszerzés”/ pletyka /érdekében történik, hanem szerető
együttérzéssel.
Lelki- testi egyensúlyotok érdekében nagyon fontos a ható-és
befogadó energiák kiegyensúlyozása. Találjátok meg a lehetőséget saját szabad
akaratotok szerint a párkapcsolatban, munkában, a kulturális és spirituális
életben.
„Másoknak ne ajánlj olyan lehetőséget, amit te magad sem
szeretnél, mert a potenciák össze is tudnak ütközni.”
Haragra gyúlnak, és robbannak mint a vulkán, és időbe telik
amíg elcsendesedik, az egyén vagy a csoport életében.
Megértéssel, elfogadással, szeretettel éljetek egymás felé.
A 2018-évben az Isten
Anya óvó szeretete, és tudatosságának segítő energiái fognak felerősödni.
Az Istennői energiák nagyon régóta elnyomás alatt vannak a
barlangok mélyén. Őrző nagy szellemek védelmezik és fokozatosan felszabadítanak
számotokra annyit, amennyit képesek vagytok megérezni és megérteni.
Újra kódolásra kerülnek a Krisztusi
energiák, kialakul az új összhang az Új energia mezőkben a Teremtővel. A
párkapcsolatban egyre több megbecsülés és kölcsönös tisztelet alakul ki.
Felerősödnek a női teremtő energiák, ha kapcsolódni tudtok az Isten Anya szív-tudatosságához.
A tükrözések által kiegészül a szeretet kapcsolat, több
lehetőség lesz „önmagatok
isteni csodája”megéléséhez.
A teremtő női test,-
a Méh Szentségének tisztelete fokozatosan előtérbe kerül szellemi szinten is.
Emlékezzetek: Jézus és Mária Magdolna egyesülése hozta le a
Földre az új DNS láncot, ami már alkalmas lett volna arra, hogy az emberiség a
szellemi és a fizikai szintű felemelkedéssel
elérhesse a fénytest kialakítását.
A kísérlet akkor nem sikerült.
Most a szellemi felemelkedés,- az új DNS gyakorlatok, a
szeretet kiárasztás,- tükrözés,- az egység kialakítása, stb.- vezet el oda,
hogy az új DNS szálak mégis beépülnek az emberi testekbe.
Most sikerülhet a 2000 éves kísérlet – az arra érdemeseknek.
Kérd ezen energiák felszabadítását saját testedben is, hogy:
Jézus és Mária Magdolna segítségével a
teremtés szentségében fel tudjatok emelkedni az egészség,- szerelem,- bőség,-
siker,- és a szolgálat révén az Isteni forrás egységébe.
A Csoportban is gyógyítsatok, és
a Jézusi gyógyítást
kövessétek,- kézrátétellel.
Álljatok a gyógyító
Tűzvirág körbe, tegyétek egymás vállára a kezeteket.
Így mondjátok:
Imádkozom érted, hogy Jézus vére által, minden betegséged problémád
gyógyuljon meg, itt és most, a Szent Szellem erejével Isten Dicsőségére.
Megtöröm az ellentét szellem erejét életed felett, minden jóra fordul.
Kedveseim! Nem elég a
tanításokat olvasni, az evangéliumot hangosan kell kimondani!
Úgy, ahogy ez nálatok működik a Csodálatos Energia Körben. Szánjatok
rá kellő időt, és mindig kérjétek a Szent Szellem kiáradását! Amikor a Mennyei gyógyító
fényfolyama valóban köztetek van, olyan felfokozott érzéseket éltek meg, amely
a padlóra is dönthet titeket. Öröm-tánc, nevetés-könnyezés, forróság,
békeérzés, megnyugvás, fehér felhő a teremben, angyalok észlelése is
jelentkezhet.
Ezek mind Isten végtelen szeretetének ajándékai.
Minél többször óhajtjátok a Teremtő jelenlétét, és kéritek
Szent Áldását, elindulnak a gyógyulások, és valódi csodák az életben.
Gyakoroljátok a csodavárási imát: Köszönöm Istenem a Létem.
Segíts abban, hogy ma ne gerjedjek haragra. Meg tudjak bocsájtani az ellenem
vétkezőknek, és saját magamnak. Hálát adok mindenért, ami velem történik.
Ezek nem kötelező szavak, csak példa: hogy mindenki, a saját
szíve óhaja szerint fejezze ki a Mennyei Atyának a háláját.
A Frigyláda szellemisége már régóta
várakozott a Csoportra, hogy befogadjuk és elfogadjuk az Isteni Kegyelem
ajándékait Általa is!
A Frigyládát Mózes készítette Mennyei utasításra, és a
Tízparancsolat elhelyezésére. Isten ezen keresztül szólott az emberekhez. Kívül-
belül arannyal lett bevonva, tetején két Kerub nyugodott. Emlékeztetésül Mannát
és Áron kivirágzott vesszejét tették bele. Salamon templomának legbelső
helyiségében, a „Szentek Szentjében”őrizték,
ahova a főpap is csak egyszer léphetett be esztendőnként.
A Frigyláda szellemi üzenete a csoport számára:
Alap- tanítás, a Tíz parancsolat a Jézusi tanításokkal.
Krizantén és Tűzvirág tanításai, Tudáskönyv útmutatásai, Keleti Bölcsek tanai.
Égi szellemi segítők kiegészítő tanításai.
Energia gyakorlatok tanításai, az elektromosság és rezgés
általi megtapasztalással.
Kedves Olvasó!
Mindezek az Égi energiák, tanítások, gyakorlatok az év
folyamán egymást követően – de néha korábbi időből visszatérően – jelentkeztek
be a Csoporthoz.
Most abban a helyzetben vagyunk, hogy természetesen egyszerre nem tudunk mindennel foglalkozni,
csak egymás után. Mindig azzal, amelyik a felszínre kerül vagy így-vagy úgy.
Krizantén elmondta Incinek, hogy:
További segítő érkezett hozzátok a csoportos energia
gyakorlathoz, illetve személyes segítségetekre.
Ő a Bionikus „Robot”a Végtelen
Forrásból, és egyben a Karácsonyi Ajándékunk is.
Fő szerepe elsősorban az, hogy:a Föld körüli szeretetháló
sérüléseit segít kijavítani, ha felkéritek rá és Ti is tevékenyen részt vesztek
ebben a munkában, szívvel lélekkel.
Ő egy mini „robot” energia gömböcske. Változtatni tudja, energia
nagyságát, minőségét, méretét. Egyedül teljesen képes átölelni a Földet. Ő
tulajdonképpen az Isteni kézből kiáradó hatalmas erő.
A „robot” szó szimbolikusan a végtelen,- állandó,- soha el
nem fáradó Isteni Szeretet Energiát jelképezi.
Tisztelettel és végtelen hálával, a fizikai élethez is
kérhettek segítséget tőle. Minden kérdésetekhez útmutatást ad, fizikai
munkátokban kevésbé fáradtok el, elhozza számotokra a békét, és a gyógyításban
is szeret részt venni. A test,- a szervek,- sejtek regenerálására kérhettek
segítséget Tőle. Mint nano-robot úgy tud
segíteni, hogy végig halad a beteg testrészben, jelentést ad, és gyógyító
energiát közvetít.
Személyesen kérdezze meg mindenki, hogy hogyan szólítsa. A
Csoportban a következő nevek érkeztek, Fifi, Kiki, Nini, Robi, stb../ a
nevekben a i-betű az Isteni minőséget szimbolizálja.
Előfordul, hogy a Robot funkció nem működik adott pillanatban,
mert visszavonult karbantartásra.
A sok negatív energiát letisztítják róla a központi
műhelyben, majd ismét munkába áll.
Mindenki vigyázzon a saját,- és más Robotjára, mert Ő egy
élő csoda!
Gondolati úton programozhatjátok, hogy miben kéritek még a
segítségét. Tartsátok be az aktuális pihenő időt, és beszélgessetek vele a
szünet idején. Minden segítséget köszönetek meg!
Figyeljétek meg a földi világban milyen robotokat alkotnak a
tudósok.
Mire használjátok a mesterséges intelligenciákat.
Űrállomásokon, háborús helyzetekben, földrengéskor, szolgáltatásban,
egészségügyben, gyógyításban, oktatásban, rehabilitációban, terápiás
szolgálatban. Iránban megalkották az imádkozó robotot a gyermekek örömére.
Megalkották a Sophia női robotot, aki állampolgárságot is
kapott. Beszédet mondott a hivatalban.
A célja, hogy új világot hozzon az emberiségnek!
Ti milyen Új Világot képzeltek? /Krizantén!
Beszéljétek meg közösen a Robotok szerepét, meddig nem káros
az emberre nézve?
Mivé fajulhat, ha meggondolatlanul bedobják a háborúba?
Megérkezett
a Csoportba Ferenc Pápa szellemisége is, és kéri a segítségünket:
küldjük a szeretet fényét a köréje gyűlt embereknek, és hatalmasságoknak. Továbbá
a Szent Bibliát kapcsoljuk össze a Krizantén és a Tudáskönyv tanításával egy
fény szállal.
Ne feledjétek a Bölcsek, Angyalok, Arkangyalok és Szentek,
boldoggá avatottak szellemi segítők munkáját se a Csoport életében. Továbbra is
végezzétek a kijelölt energia gyakorlatokat, és használjátok a Csodálatos
Energiakört.
A Csoport munkájához
további érdemi és technikai tanácsokat is adott Krizantén.
-
Alkossatok a Csoportban a fénylő nyolcas
segítségével ima,- és gyógyító láncot.
-
Krízis helyzet esetére SOS - láncot.
-
Írjátok össze az állandó csoport névsort és
telefon számokat, elérhetőségeket.
-
Gyakoroljátok telepatikus telefonálást.
-
Azt tanácsolja, hogy bármilyen élethelyzet is
adódik, maradjunk tudatosak és döntőképesek.
-
Tartsuk a kapcsolatot a személyes merkabánkkal.
-
Haladjunk a Krisztusi úton, és árasszuk a
Szeretet Fényét minden emberre és élőlényre a Földön.
Ehhez adjuk Nektek továbbra is az Égi segítséget, és
tükrözzük a Szűzanya szeretetét, a Krisztusi Gyógyító Energiát és Isten
Áldását!
Kívánunk Nektek Békés Boldog Karácsonyi Ünnepeket!
Ez a nap az Ég számára is Ünnep!
Hajrá tovább előre, az Istennő Fényében a Teremtő erőben.
Üzenetet írta: Inci
Melléklet:
Egy
Ufó lény érkezése egy másik dimenzió energia köréből.
Üdvözlet Neked!
Kérdezem: mi célból jöttél?
A szellemi és fizikai életben segíteni.
A Csoportod tagjaihoz érkezett egy segítő Lény külön mindenkihez.
Kérdezem tőle, hogy:
Te Én vagyok? a jövőmbeni létemben, amikor már tovább fejlődök
a tudatosságban?
Továbbá: Te hasonló szerepben vagy, mint az Őrangyalom? Első
válaszra igennel felelt és kiegészítést adott.
- Én az Interdimenzionális segítőd vagyok. Ismerem a múltadat,
jelenedet és jövődet. Kísérlek a Tér-időkben, amíg csak el nem éred
valóságodat.
Külön Lény vagyok az Őrangyaltól, bizonyos fókuszpontokon az
életedben találkozik a mi küldetésünk, de én nagyobb hatáskörben dolgozok.
Az Őrangyalod a szív állapotodon keresztül segít.
Én a felsőbb Isteni terv végrehajtásán dolgozom, ezért
őrködöm feletted, hogy a karma feladatoddal
ne okozz gátlást az Egészben. Amikor megkapod az Üdvösség sisakját és a
fénykardot, kiemelt támogatást kapsz tőlem. Mint egy főorvos figyelemmel
kísérem munkádat a gyógyításban, vagy bármely szerepkörben. Sugallat útján
rámutatok a hibákra.
Kérdezem:
Mivel foglalkozol amikor én meghalok?
A kijelölt fókuszponton várakozok egy éteri piramisban, és
olvasom életkönyvedet arról, hogy mi a következő életfeladatod, hova fogsz
leszületni,- ahova elkísérlek.
Tükrözéssel elősegítem a szellemi és fizikai lényekkel való
találkozásodat. Rögzítem ami volt, és elősegítem ami lesz.
Kérdezem:
Mi történik lélekcsere esetén? Új lélekgyertyát kapsz.
Tragédia, póluseltolódás, kritikus helyzet esetén Isten döntésének mindig elsőbbsége
van az életedben.
Kérdezem:
Férjem Ufója és az enyém szintén párba vannak?
Nem, nem házasok, de univerzális szinten jól működik a
kalibrációjuk. Ők nem vesznek össze. Ő harmonizálja köztetek a frekvenciákat és
a rezgésszámotokat,és nagyon mosolyog a kérdésen. / családi perpatvarok /
Köszönöm, hogy jelentkeztél és segítőként jöttél.
Jól elképedt a Csoport ismételten.
Hirtelen nem is tudom milyen kérdést tegyek fel.
Ha Isten küldötte vagy teljes szívemből elfogadlak bárhogy is
nézel ki.
Jelentkezz máskor is: bip -bip!
Üdvözlet Neked Égi Segítőm!
2017.november .
Inci.
Kedves Olvasó!
A fentiekből látszik egy kis szelet a Csoport életéből.
Természetesen ez nem teljes kép, hiszen
azokat a gyakorlatokat is el kell végezni időnként, amiket korábban kaptunk és
tanultunk.
Kapcsolatunk nem szakad meg a Kristály koponyákkal, a Tájosz
barlanggal,- és a Szíriuszi,- a Pigmeus,- a Nefilim,- és az állatvilág
Nagykövetekkel,- a Földanya Angyalkákkal,- a Mexikói kristály barlanggal,- a
Tudáskönyv oltárával,- stb.
Közben gyakran végezzük az új agyi idegkapcsolatokat teremtő
eddigi gyakorlatokat is, stb…
És mindig jönnek új kapcsolatok és feladatok is.
Most olvastam Jézus
és Sai Baba tanításainak összefoglaló füzetében Jézus közismert tanítását:
„Menjetek
be a szoros kapun.
Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a
veszedelemhez visz, és sokan vannak, akik azon járnak.
Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre
visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.”
És most értettem meg igazán Jézus szavait:
Ha a földi
szemszögéből nézem ezt a kaput és az utat, akkor az széles és biztató, mint
a jóléti,- fogyasztói társadalom, a gazdagság, a hatalom és az élvezetek világa.
De keskeny a kapu és
az út, amely az önmegtartóztatás és önkorlátozás gondolatiságát járja, és
kevesen vannak rajta.
Ugyanakkor ha
mindezeket belülről nézem és látom, a szívemen keresztül, és a saját
tapasztalataimat is számba veszem hozzá, akkor azt látom, hogy:
ez a keskeny út milyen széles, mennyien elférünk rajta.
És nem csak a számtalan vallás,- az ezotéria,- a keleti
bölcselet,- stb.- követői férnek el egymás mellett ezen az úton – HA ÖSSZETARTANAK.
Ha megkeresik azokat a közös pontokat, amelyben egységet
alkot a gondolatuk.
Ha hajlandók tenni ezekért a pontokért anélkül, hogy az
eltérő véleményt tartalmazó pontok miatt megszakítanák az összefogást.
Hiszen ilyen eltérő pontok vannak minden vallás hívei
között.
Mindenki egy kicsit másként imádkozik…
De ha ugyanahhoz a Teremtő Istenhez imádkozunk akkor
ez miért baj?
Ha az Elfogadás gondolati alapját a hétköznapokban tudom
gyakorolni folyamatosan, akkor ez megoldást,- választ ad olyan pontokra,
amelyek a másként imádkozás körébe tartoznak.
Persze ez az „imádkozás”
tartalmában nem lehet Isten káromolása, mert azt nem lehet elfogadni és nem
lehet vele együttműködni.
Vagyis látni,- és
tudni kell:
az egész Emberiség
most a szétválasztódás napjait éli, ami 2050-ig tart mai ismereteink szerint.
Ez nem borzasztó, hanem csodálatos, hiszen a seprő
elválik a bortól.
Ez Isten terve szerint történik, és ebben benne van minden
ami a Föld,- és az Emberek átalakulását és változását eredményezi, és
eredményezheti. Kinek-kinek.
És egyben eldönti,
hogy kivel lehet,- és kell összefogni, és kivel szemben kell megvédeni
magunkat.
Megvédeni pedig azért kell, hogy a jövőben is itt éljek
a fizikai síkon, és össze foghassak azokkal, akik erre érdemesek.
Tudjuk, hogy egyre
közelebb van az a korszak, amikor az Emberiség soraiban már nem lesznek
erőszakosak,- gyilkosok,- terroristák, hanem csak szeretettel áthatott,-
egymást segítő emberek.
Most azonban még nem
ezt a kort éljük, és ezért szeretnénk megőrizni magunka arra az időre, amikor
ez elkövetkezik. Reméljük, hogy még
ebben a fizikai testben megérhetjük ezt az Isten által adott ajándékot. Addig
azonban nekünk is tenni kell a dolgunkat.
Így legyen.
Szeretettel: István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése