Írni kell…
Talán fél év is eltelt
anélkül, hogy bármit írtam volna. Pedig kaptam az Égiektől új információkat,
üzeneteket. Valahogy elmaradt az írás….
Nem tudom pontosan megmondani, hogy konkrétan miért is… Arra sem emlékszem,
hogy mi marad el az újabbakból….
De most kaptam két figyelmeztetést egymás után.
Elestem, és először csak egy kicsit ütöttem meg magam tegnap, de ma reggel a
pára-lecsapódástól síkos-jeges járdán,- itthon, a saját udvaromban estem
hanyatt a szemetes vödörrel együtt…. akkorát mint egy tanyalavór. A vödör
kidőlt, és négykézláb szedegettem fel a tojáshéj darabokat nyöszörögve, a kutya
nagy örömére, amit többszöri nyalakodással nyugtázott.
Nagy hálával tartozok az
Égieknek, hogy nem tört el semmim se.
Ilyenkor szokott az ilyen vén
bolondoknak eltörni a comb-nyak csontjuk, kezük, lábuk… Én csak a gerincem
végét ütöttem meg alaposan, és a bal vállam rándult meg, és a csuklóm dagadt
be… Hát… nem mondom, hogy valami nagy élvezet. De mindenki azt kapja, ami neki
a leghasznosabb, hogy végre eszéhez térjen….
Lekérdeztem Tűzvirágtól…. és persze, hogy az írás felé
noszogatnak. Onnan fentről azt is
látják, amit mi nem. Még az is lehet, hogy az én írásom is segíthet valakinek,
ha elolvassa. Persze már évek óta bíztatnak, hogy írjak egy könyvet a Csoport
munkájáról, és saját tapasztalatainkról, de nem jött össze. Úgy látszik, hogy ebben a témában az
önbizalmam is kevés.
Kedves Olvasó!
Azt hittem először, hogy
néhány oldalban elintézem az egészet. Közben kiderült, hogy Krizantén a mai
emberi élet legfontosabb témáiban kijelöli, hogy mely részeket kell - az Árvai
Lacinak 20 éve lediktált -100 üzenetből ide kapcsolni. Illetve további,- mai
kiegészítéseket és információkat csatolt hozzá. Így már 43 oldal lett az
információ folyam…. és átöleli a Jézusi
tanítás - Krizantén által közvetített - legfontosabb részeit…hát így jártunk.
Ebben az írásban beszélni kell az emberiség
szétválasztódásáról, a megmaradásról, a migrációról, a felmelegedésről, a
túlnépesedésről, az élelmezésről, az egészségügyről,– betegségek,- gyógyítás- és
a kórházak helyzetéről, a haszonelvű társadalomról,…. és:
mindezekhez hozzá kell kapcsolni azt a tanítást, amit
mi kaptunk és kapunk ma is az első,-
második,- és a mai Teremtésről.
Azt a békés – szemlélődő nézőpontot, ami nem zárja ki
a kellő önvédelmet sem. Ezzel együtt nem mondja senkinek se, hogy változzon
meg… de mindenki elé odatesszük az új lehetőségek tárházát. Természetesen csak
a legfontosabb gondolatokat rögzítem. Megtanultuk, hogy :
a Krizantén tanítás- egy „polcrendszer”, a logikai
összefüggések bemutatása. Aki ezt megtanulja - a továbbiakban minden új
információt a helyére tud rakni anélkül, hogy benne káosz keletkezne.
Ez nem
más, mint:
az Istenbe vetett hit és az ebből fakadó legmagasabb
rendű tudás. Ezért lett ilyen hosszú ez a kis írás. Az is velejáró, hogy
az általunk már ismert tanítás is bele van szőve – arra épül- és az új lett hozzá ragasztva. Talán sikerül
új összefüggéseket is bemutatni.
Az írás elmaradásának talán
az is része volt, amit évek óta tapasztalok, hogy egyre kisebb az érdeklődés
is. A foci, a nagy kereset, a világhír….
C. Ronaldó… Ő igen, Ő érdekli az embereket, látszik, hogy a különböző közösségi oldalakon sok száz
millió követője van…. épp tegnap volt egy cikk az Origón erről. Aki egyébként elég
messze van attól, hogy Jézus szerepét felvállalja ebben a mai világban.
Azt nem mondhatom, hogy
fogalmam sincs arról, hogy ez miért ilyen irányba mozog, mivel Krizantén leküldte
tavaly márciusban, hogy:
a Teremtő feloldotta Lucifer helyhez kötözöttségét 2019
március 21-ével, és megengedte, hogy visszatérjen a Plútóról, ide a
Földre.
Kísérteni!!! Csábítani, Istentől eltéríteni… Embert
bántani, gyűlölni, ölni, csalni, hazudni, stb…. mindent megtanítani az embereknek, ha még eddig nem
tudták volna. Bár ezt nélküle is sokan ismerik és gyakorolják.
Erről már sokat írtam. De
valahogy nem érinti meg igazán a szíveket. Még a Csoportban is vannak akik azt
gondolják, hogy az István túl sokat beszél az ördögről.
Pedig ez a kezdő lépés amikor Felismerem, hogy:
A romboló-szétszakító gondolat nem az én belsőmből-
lelkemből- szívemből fakad….. hanem Lucifer teszi oda….
Miért jó ez nekem, és a Teremtőnek???
Már írtam róla, és tudjuk,
hogy az emberiség fejlődését szabályozó legutolsó 24000 éves ciklus 2000-ben
lejárt. Ahogy azt a Teremtő Nostredámusnak leküldte…. kiválogatja a
144 000 igazat, és jön a „világvége”, vagyis a többit küldi a levesbe. Ez
volt a program.
De másként történt, mert 1997 februárra kialakult az egész Emberiségen
belül az a többség, ami nem akart háborút, nem akarta megölni a másikat, hogy
elvegye vagyonát, stb…
Ezért a Teremtő megkegyelmezett… és kaptunk 100 év
ráadást.
Krizantén lediktálta Lacinak, hogy 2011 március 26.-án
egy pillanatra megállt a Világmindenség tágulása, és elindult vissza a
középpont felé. Amennyit kifelé mentünk 24000 évig,- azt most 90 év alatt
visszarohanjuk. 2101. dec. 31.-én bezárul az eddigi idő és tér, és 2102 január 1-én
0 órakor új ciklus kezdődik, ez a Dimenzió váltás.
De közben rengeteg dolog megy végbe.
1./ Szétválasztódás: ez a kulcs.
Mindenki maga jelöli saját magát az érzelmeivel,
gondolataival, cselekedeteivel oda, ahova való….Na ebben segít az ördög a
kísértéssel, megtévesztéssel, stb…. 2050 – ig kialakul az új Emberiség alapja.
Egyetlen erőszakos se kerülhet be a szelídek közé. A
gőgösek, kapzsik, stb. mind saját fajtájuk közé kerülnek vissza, és nem
szívhatják tovább a szelídek vérét.
Már írtam arról, hogy Lucifer nem kapott
felhatalmazást a bűn kikényszerítésére, csak akkor győzhet feletted, ha abba
beleegyezel. Részletesen tárgyalja ezt Krizantén 38. üzenete.
Igen, ezt már elvileg régóta tudjuk, de hogyan lehet ellenállni a
kísértésnek, amikor olyan rafinált módon kínálja fel az ördög: pl. a látszólag
hibátlan és nagyon érdekes információt. Amiben
az is benne van a sugallat szerint, hogy csak én ismerem fel egyedül a másik
ember általam vélt-vagy valós hibáját, és csak én tudom erről a többieket
tájékoztatni, stb… De lépni, szembenézni, elmondani nagyon nehéz, és ciki…
Ezért „el kell fordulnom” attól, akit eddig követtem, mert nem akarom
megmondani neki, hogy én látom a hibáit, és magamat akarom védeni….
Máris itt a szétdobálás…. ami Lucifer kedvenc játéka… Párkapcsolat,
család, Csoport, nép, emberiség mind- mind ennek hatása alatt áll a mai időkben….
Pedig csak azt az alaptételt kellene tudni, hogy:
Senkit sem ítélek el anélkül, hogy nem beszéltem meg
vele a dolgot, amit én „felfedeztem”.
Kurt Tepperwein „Tudattréning” c. könyvében olvastam
az indián bölcseletet: ne ítélkezz az ember fölött, ha nem jártál a mokaszinjában.
Az alábbi kis mesét is ide emelem:
Élt egy öregembe a falu szélén, az erdő mellett.
Nagyon szegény volt, de egy gyönyörű fehér lova volt az istállóban. A gazdagok
sokat ígértek érte, de Ő nem adta. A falusiak azt mondták:, csökönyös vén
bolond vagy: add el a lovat, mert még bajt hoz rád. Az öreg annyit mondott: Ne
ítélkezzetek… csak azt tudjuk ami most van, a ló az enyém, és itt van: de nem
tudjuk, hogy mi fog történni…
Néhány hét múlva a ló eltűnt. Ugye megmondtuk,
szavalták a falusiak. Most aztán sirathatod a lovadat. Az öreg annyit mondott:
ne ítélkezzetek, csak azt tudjuk ami most van, a ló eltűnt: de nem tudjuk, hogy
mi fog történni…
Egy hónap is eltelt, amikor a fehér ló hazajött,…de
nem egyedül, hanem hozott magával egy csapat vadlovat is. A falusiak
csodáskodtak: milyen szerencse ért téged, hogy meggazdagodtál! Az öreg annyit
mondott: ne ítélkezzetek, csak azt tudjuk ami most van, a ló hazajött: de nem
tudjuk, hogy mi fog történni, jót, vagy rosszat hoz,.… ha a sors
könyvéből csak egy sort olvastok el, hogyan tudjátok megítélni az egész könyvet???…
Kis idő elteltével az öreg fia is hazajött a messzi
városból és elkezdte a vadlovakat betörni. Néhány nap múlva leesett az egyik
lóról, és lábát törte. A falusiak kórusban mondták: szegény öreg, most az
egyetlen fiad sem tud segíteni, mekkora bajban vagy… Az öreg annyit mondott: ne
ítélkezzetek, csak azt tudjuk ami most van, a fiam lába eltört: de nem tudjuk,
hogy mi fog történni…jót, vagy rosszat hoz a sors…
Úgy történt nemsokára, hogy az ország háborúba
keveredett. Minden fiatal férfit behívtak katonának és elvitték. Az emberek
tudták-érezték, hogy ezt a háborút nem lehet megnyerni, és sokan elvesznek. Csak
az öreg fia marad otthon, mert a lába törött volt. A falusiak siránkoztak, de
dicsérték az öreget, hogy milyen szerencséje van: igazad volt öreg, áldás lett
a bajból… mondták. Az öreg annyit mondott: MEGSZÁLLOTTAN ÍTÉLKEZTEK, csak azt
tudjuk ami most van, a pillanatnyi helyzetet, csak egy morzsát az Egészből: de
nem tudjuk, hogy mi fog történni…azt csak az Egész ismeri. SOHA NE
ÍTÉLKEZZETEK…
Igen, az ítélkezés mindig benne van a
gondolkodásunkban, ha nem figyelünk tudatosan.
Ahogyan Laci bácsi mesélte sok évtizeddel ezelőtt,
amikor közösen őriztük a birkákat a Gyöngyös patak partján.
István! Meddig ember- az ember? kérdezte…
Mondja el Laci bácsi, mire gondol?
Hát…ha valaki ott messze jön a töltésen azt mondjuk:
ott jön egy ember…. De ha közelebb ér, azt mondjuk: ez csak egy cigány…
Igen: ilyen mélyen van beültetve az agyi
idegkapcsolatokba az a sok érzelmi,- gondolati,- cselekvési minta-matrica amit
az előző életekből hoztunk, és ami gyerek korunktól kezdve belénk ivódott.
Meghatározza az életünket és kibuggyan anélkül, hogy akarnánk. Mondjuk,-
tesszük anélkül, hogy gondolnánk rá…. és még magunk csodálkozunk, és kérdezzük:
hogy én ilyent mondtam??? Hányszor veszi észre az ember utólag, hogy… hiszen
ezt én nem akartam….
Mindenki nyugodjon meg. Nincs hibátlan ember a Földön.
Mindenkiben benne van az ördög egy két vonóval, és előjön amikor nem is
számítok rá…
Ezért kértem Tűzvirágot és Krizantént, hogy: adjon
közvetlen – egyszerű módszert a jó kiválasztásához. Adjon
védelmet biztosító technikát a fekete távoltartásához.
Tudjuk, hogy rengeteg technika létezik… ima,
meditáció, jóga, boldog tánc, éneklés,….stb.
De ezek nem jutnak eszünkbe akkor, amikor ott van a
kísértés, és a fekete reszeli a hátsónkat…Ehhez kaptam tavaly november körül az
alábbi lehetőséget:
Mindenki ismeri azt a Jézus képet, ahol a szívéből árad a
fény, háromszög formában….
Első lépés: Kezembe veszem, és nézem 5-6 másodpercig…
majd becsukott szemmel tovább nézem,… és újból, meg ismét…. mindaddig amíg
bevésődik az elmémbe olyan szinten, hogy ha bármikor elképzelem… már látom is….
Második lépés: elképzelem, hogy a Jézus kép a harmadik
szemem előtt van kb. 40 centire, és a fényt befogadom magamba. Elönti a
harmadik szememet,- a fejemet,- a szívemet,- az egész testemet, látom és érzem
is… Így kiszorítja az egész testből mindazt ami nem a jót szolgálja.
Ezzel a technikával nem kell küzdenem a rossz ellen.
Nem szólítottam meg, nem ellenkeztem, nem akartam
elzavarni a bánatosba…, stb… szóval egyetlen kapcsolatformát sem hoztam létre a
feketével, amit az kihasznál és leszívja az energiáimat,…
és azonnal a jót hívtam magamba.
Nagyon sokan rosszul értelmezik a kapcsolatfelvételt, ami nem más,
mint az, hogy oda figyelek, amit a fekete mond, vagy sugall, vagy mutat, stb.
Tehát az én figyelem-energiám már
felhatalmazza a feketét, hogy belépjen az erőterembe, bele- építkezik, hídfő-állást teremt, és már el se
hagy soha magától. Nem lehet kiűzni, elzavarni…. csak a fenti módszer segít…. elvonom a
figyelmemet és a jóra irányítom…
Ennyi: Elfordulok a rossztól és a jót választom….
Köszönöm Mennyei Atyám,
köszönöm Égi Segítőim, hogy ez már rendszeresen nálam is működik… Kivéve, ha
valami bugyuta dolog miatt…. pl. leesett a csavar, és hiába keresem…. mégis
sikerül az ördögnek felingerelni és elkerekítem a világ négy sarkát. De ezen
dolgozok rendszeresen, és idén még nem kellett javító programot csinálnom…sokszor.
Az, hogy ezen dolgozok nem
csak szöveg, de aki ismeri az ÚJ AGYI
IDEGKAPCSOLATOK gyakorlatot, az tudja, hogy hatalmunkban áll a régi rossz
érzelmi,- gondolati,- és cselekvési mintákat átírni az erre kapott
meditációval. Nekem a harag és kiabálás nélküli konfliktus megoldás új
mintáját kell beemelnem, amit időnként gyakorlok…. és megy is,…ha sikerül.
Erről beszélgetünk azokkal,
akik járnak a Csoportba. Persze mi azt szeretnénk, ha mindenki mindig jönne. De
az is természetes, hogy akkor jön, ha tud…. Nem én látom mások életét, és azt, hogy szerinte
Neki mi a jó, és mire van szüksége és
lehetősége. Ez mindenkinek a belső ügye… és hála Istennek vágy sincs a
szívemben, hogy másnál kotorásszak…
2./ Mi ebben a Csoportban a megmaradás gyakorlatát
végezzük alapvetően…
Bizony lehet, hogy ez egy
kicsit unalmas azoknak, akik gyorsabban, vagy szélesebben szeretnének haladni.
A megmaradást Krizantén adta le azzal, hogy a Magyarság
ehhez kapja az Égiek segítségét.
Megőrizni a MAGYARSÁGOT Egységben 2050 ig, amikor is a
Paradicsomi környezetek kezdenek kialakulni. Csak így lehet beteljesíteni a Teremtő
akaratát, hogy Istenhez vezessük a velünk szomszédos népeket….
Túlélni ezt az időszakot, amikor a
pénz hatalmával, vagy erőszakkal lehet népek sorsát befolyásolni, megtörni,
elpusztítani…
Szövetséget kötni minden szomszédos néppel, hogy
összefogással tudjuk önmagunk érdekeit is érvényesíteni. Ami csak nekem jó,…. Az
rendszerint a többieknek nem az. Csak az az igazi jó, ami a másiknak is az….
A legfontosabb három alapelv: család,- haza,-
keresztény kultúra szem előtt tartásával kell ezt megoldani. Csak így
lehet a Teremtő szeretet energiáit lehívni és használni.
Persze könnyű az ördög dolga,
mert ezeket az elveket – helyesen - politikai iránymutatásként és jelszóként is
használják.
Így rá lehet fogni, hogy ez sem kivétel, mert: minden
politika gyalázatos,… tehát amit a
politikusok csinálnak az minden esetben rossz. Még a csoportban is van olyan
vélemény, hogy egyetlen politikus sem tisztességes…. hát???
Már szóltam róla régebben,
hogy Krizantén azt javasolta még a kétezres évek elején hogy váljunk politikai párttá! Hirdessük
ilyen módon az Égiek által leadott tanítást. A szeretet, elfogadás, igazságosság alapelveit: Persze senki sem
vállalta fel….
3/ A felmelegedés…
Kedvenc témája az ördögnek.
Azt hiteti el az emberiség jelentős részével, hogy a felmelegedést az autókkal,
a családi házak fűtésével, a szén- gáz alapú erőművekkel generáljuk, és ha
ezeket a legjobban behúzott nadrágszíjjal szabályozzuk, akkor minden
megváltozik, és helyre áll a régi rend….
Pedig nem… ugyanis:
nem ezek okozzák döntően a felmelegedést.
A Teremtő ad lehetőséget Földanyának arra, hogy
az Emberiség rezgésszám növekedésével párhuzamosan a Föld rezgésszáma is
felemelkedjen. Erről is írtam már bőven. De az emberek nem tudják. Pedig nagyon
egyszerű…
Ha az alacsony rezgésszám – a hideg – uralja az
ősembert és a Földet, akkor sok a jég, jégkorszak van…
Ha a magas rezgésszám uralja – szeretet – összefogás -,
az a felmelegedés… akkor az északi és a déli pólusokon is elolvadnak a
jégsapkák, és a tengerszint felemelkedik….Így volt ez számtalanszor, és a
trópusi erdőkből olaj és gáz keletkezett, ami most is ott van a sarkkörök jege
alatt. Ki is termelik, és fűtünk vele, de a tudatunkba nem jut el az
összefüggés….
Még a legmagasabban művelt emberek – mint a mi
államelnökünk – se ejt egy szót sem erről a létező összefüggésről. Pedig az
összes általa elmondott helytálló ismeretanyagot ezzel kiegészítve helyére
lehetne rakni azt, amit tényleg tehetnénk.
Most is ez a szellemi és fizikai folyamat történik makro szinten….
Ahhoz, hogy az Emberiség beléphessen a Paradicsomi
környezetbe, a Teremtő „leválogatja” a gonoszokat, alacsony rezgésűeket a
jókról…. így az Emberiség rezgésszáma
ettől is emelkedik. A velünk testvéri Földanya ehhez kell, hogy igazodjon, nem
maradhat alacsony rezgéstartományban, mert azzal nem harmonizálna az Ember
magas rezgése. Így:
nem tudna kellő harmóniában lenni a fizikai test és a
szellemi oldal.
A kellő harmónia azonban elengedhetetlen.
Erről is bőven írtam. A Föld és a Nap tengelyszögének 9 fokos
megváltoztatását természetesen nem az autók kipufogása okozta – MÉG
2004 október 23-án - és nem is a lakossági fűtés, és szegény
szarvasmarhák sem tehetnek róla.
De maga az a tény, hogy a felmelegedés a tapasztalt
„változásokat” hozza magával, igen alkalmas arra, hogy az ördög egymásnak
uszítsa az embereket, a népeket, az uralkodni vágyó hatalmakat, stb…
De tudjuk: a Teremtő mindent a saját javára tud
fordítani, és így:
ez is a szétválasztódást szolgálja. Megmutatja, hogy
ki hogyan gondolkodik, érez… vagyis azt, hogy hova tartozik.
Krizantén arra tanít, hogy:
Én döntöm el, hogy a Teremtő által adott változásokból
mit fogadok el jónak, és követendőnek:
és ez a döntésem fogja befolyásolni azt, hogy mennyire
tudok a Teremtőhöz csatlakozni és felemelkedni.
Ha tele van a szívem elkeseredettséggel, tehetetlenséggel,
és ezekből vezérelt cselekvési vággyal, akkor biztosan nem a Teremtőhöz
csatlakozok.
Nem fog elönteni a hála érzése, hogy a fennmaradó és
kialakuló szelídek érdekében megengedi Isten, hogy azok eltávozzanak a Földről,
akiknek egyébként ez a legjobb, mert így nem tudnak még mélyebbre bukni. Emlékezzetek Szodomára és Gomorára… már sokszor
leírtam: Isten megmentette halálukkal az ott lakókat attól, hogy még mélyebbre
bukjanak…
Értetlenül és a tehetetlenség érzése miatt akár teljes
erőből küzdeni fogok a felmelegedéssel - főként azokkal, akik szerintem ezt
okozzák - és csak a túlsó oldalon veszem észre, hogy eltévedtem, és Lucifert
támogattam….
Pedig egyszerű, csak vissza kell térni az alapokhoz…
Mi az én dolgom??? Addig terjeszkedjek, amíg a
hatóerőm engedi….
Nevezetesen:
-
én nem akarok gumit, szemetet, műanyagot tüzelni
-
én nem fogok dizel autóval járni
-
szelektíven gyűjtöm a hulladékot
-
én nem irtom az őserdőt, azért, hogy kakaót termesszek,
vagy gumifát
-
én még a karácsony fát sem vágom ki, mert az ünnepi
jelképet a műanyag fa is képviseli, és egy kis fenyőág is ad kellő illatot,
stb….
-
szóval nem teszek olyant, amivel a Földet rongálnám,
de ugyanakkor a magam elképzelését sem
erőszakolom rá másokra,…
-
Hiszen a Teremtő engedi meg, hogy minden egyes ember a
saját szabad akaratával éljen és kimutassa, hogy mennyire hajlandó csatlakozni
Hozzá….kényszer nélkül…
-
és itt a Földön meg kell történnie a rossznak is, ha
én azt akartam,- abban hittem - és csak
utólag lehet felismerni, hogy mit eredményezett, - persze az nem számít, hogy
ezt tudatlanságból tettem, az nem mentség…
-
na ez a szétválasztódás alapja…
-
Én nem ítélkezek senki felett, de igyekszek összefogni
azokkal, akik hasonlóan gondolkodnak….
-
Nem hibáztatom Istent,- Embert a felmelegedés
tényéért… ennyit erről…
Ha ezeket elmondanák az embereknek, akkor megértenék,
hogy nem felesleges a saját igyekezetük, mert azt mutatták ki, hogy ők hogyan
viszonyulnak a Teremtő által megszabott irányvonalhoz.
De ne várják ettől, hogy az egész Föld programja megváltozzon….
mint ahogyan nem fog attól sem elmaradni a felmelegedés, ha minden
nép energiatermelése és ipari – mezőgazdasági tevékenysége karbon-semleges
lesz.
Az viszont borítékolható, hogy elégedetlenség és
tehetetlenség uralkodik el azokon, akik „minden” tőlük telhetőt megtettek, de a
várt eredmény mégis elmarad.
Arról már nem is beszélek, hogy már most látható: nem
minden nép,- és állam tud, vagy akar eleget tenni ennek az elvárásnak. Ezt
ugyanis nem Isten várja el az Embertől, csak lehetőséget ad arra, hogy ki-ki
maga döntése szerint igazodjon hozzá. Az elvárás egy másik földi hatalomtól,
külső kényszerből indul ki, ami ellen harcolni lehet.
Az is igaz, hogy semmi sincs
következmény nélkül. Itt az anyagi világban minden gondolat vezető szerepet
játszik, megelőzi a cselekedetet. A gondolat a szellemi erő, a cselekedet csak
a fizikai síkú változásban jelenik meg .
Ezért ha karbon semlegesek leszünk akkor kisebb lesz a
Földanya változási kényszere, mert összefogtunk vele…
elmaradnak
olyan - általunk katasztrófának ítélt -
történések, változások a Föld szerkezetében, időjárásban, meteorok
becsapódásában, stb. amik nagyon drasztikusan megváltoztatják egyszerre a
környezetünket.
Kedves Olvasó! Az idők folyamán megtanultuk mi is,
hogy nem mindent kell egyből közre adni, amit az Égiek előre jeleztek…. mert
pl. ha az Emberiség jobban fejlődik, akkor lesznek olyan történések, amik
oka-fogyottá válnak, és nem csap le pl. egy nagy meteor mondjuk Afrika déli
részére stb…
Ez is nagyon érdekes. Hiszen az ember el se tudja
gondolni, hogy egy adott rossznál – pl. egy jégeső – egy sokkal rosszabb is
lehetett volna ott és akkor.
Pedig ezt a felmelegedést az Emberiség és a Föld már nagyon
sokszor végig csinálta.
De olyan régen volt az utolsó
nagy felmelegedés, hogy már kiesett a mai Ember kollektív tudatából. A
legutolsó vízözön azonban életszerűen él, és a Sumérok a Teremtés mítoszukban
megörökítették, és Biblia is beszámol róla, stb….
A tudósok ezt kutatják, és le
is írják, hogy hányszor történt az élőlények döntő részének kipusztulása, és
egy új – általában magasabban szervezett – élővilág kialakulása az eddig eltelt
sok száz évmilliárd alatt.
Nagyon fontos, hogy ezek a változások olyankor
történtek, amikor az ott élő emberiség közössége felemelkedett….nem maradt ott
a fizikai teste sem, és ezért nem lehet kiásni a kagylókkal együtt a csontokat.
Átalakul az Ember és a Föld… de egyik se pusztul el,
hanem feljebb lép…ahogyan a maják… ott a kunyhó, az asztal,- rajta a cserép edény, benne a kukorica….ezt
mind kiássák,…de ember egy sincs….
Sajnos ez csak csodálkozásra okot adó körülményként
marad meg az emberek gondolkodásában, de nem emelik be a napi
életükbe…pedig ma ez történik….
Igaz, a Paradicsom ajtaja előtt egy lábtörlő van, és
kiírták: a lábtörlő használata kötelező….a sarat le kell kaparni…
Akkor mi az, ami hiányzik még
a mostani gondolkodásunkból ???
Az a szívbéli békés-belenyugvás, és hálaadás ISTEN
FELÉ, hogy a szétválasztódással együtt járó felmelegedéssel a felemelkedett
Embert segíti egy új dimenzióba. Aminek persze ára van. De most nem a
felemelkedőknek kell azt megfizetni, csak …elfogadni…
Már erről is sokat beszéltünk: a lemaradók is a
helyükre kerülnek és egy új 24000 éves ciklusban kijavíthatják a hibáikat, és
jöhetnek utánunk…
Ahogyan mi is az előttünk felemelkedők nyomdokán
készülünk bemenni a Paradicsomba….ahol nincs idő…
Hahó!!! senki sem kési le, ha a szívében megszületik a
vágy és tesz érte…Isten és a Paradicsom nem szalad el….
Na ez hiányzik: az Istenbe vetett hit és az emberek
iránti szeretet… Ez a kulcsa minden változásnak, és ez vezet egyedül a helyes
útra…. Persze az ördög pontosan tudja, és minden erejével akadályozza a békét és a szeretetet is.
Manapság nem a jezsuiták égetik máglyán a szabad
gondolkodókat, hanem a harcos muzulmánok robbantásai idézik meg a pokol tüzét a
karácsonyi vásár sokadalmában, vagy a templomi áhítat csendjében…Az ördögnek
mindegy,…. fő, hogy robbanjon, pusztuljon, szenvedjen:
NE LEGYEN BÉKE ÉS ÖSSZEFOGÁS
ÉS NINCS MÁS KIÚT:
CSAK TE TEHETSZ RÓLA EMBER TESTVÉREM, HOGY HAJLANDÓ
VAGY E ÖSSZEFOGNI VELEM ABBAN, AMIBEN A SZÍVÜNKBEN EGYETÉRTHETÜNK….
Arról sok szó esett már, hogy mi emberek „csodáljuk”
azokat, akiket követünk, de egyben- önkéntelenül azt várjuk el, hogy az illető
hibátlan legyen.
Sajnos ez is egy túlzás…
megint a ló másik oldalára estünk… nincs hibátlan ember a Földön. Jézus volt az
utolsó aki hibátlanul élte le életét. Ezért csak olyan emberekkel vagyunk
körülvéve, akik szintén hibásak, de azt nem vesszük észre, vagy elnézzük nekik,
stb…. és ez természetes.
Mivel nekem az a dolgom, hogy
észrevegyem a szeretetet és annak vonzását, amit a másik ember sugároz felém…
ha erre koncentrálok, és nem a hibáira, akkor már Jézus útját követem….
Van még egy aranyos vetülete
ennek az egész felmelegedésnek, amiről szintén tudunk, de nem vesszük
figyelembe.
Gyerekkoromban drága Édesapán
karácsonykor fogta nővérem iskolai háromszög vonalzóját és a két szoba közötti
ajtófélfán pontosan bejelölte, hogy milyen magas vagyok. Így évekig látni
lehetett a növekedésem mértékét.
Sajnos itt, a Föld bolygón
nincs ajtófélfa. Nincs mihez jelölni bármit is, mert nincs semmi se ami állandó
volna.
Csak a folytonos változás állandó a fizikai
világokban.
Krizantén tanítása alapján: a Világmindenség:
8 világegyetem, 144 Univerzum és Uram bocsáss 0 ajtófélfa összessége./ez utóbbi az
én megállapításom/
A Szellemi Valóságban azonban vannak állandók: pl. ISTEN
SZERETETE
A jelöléseket viszont mindenki saját maga - saját
magán végzi el.
Ebből adódik az is, hogy nem
lehet eldönteni, hogy a Földön a tenger van magasabban, vagy a part alacsonyabban,
mint ahogyan az „normális”.
Az Alpokban akár 3000 méter
magasan is található olyan mészkőréteg, amiben jól láthatók a kagylók, csigák
mészkő váza, akik életükben tenger lakók voltak. Ugyanis a Föld szilárd kéreg
lemezei állandó mozgásban vannak, ütköznek, gyűrődnek, hegyet hoznak létre,
stb. Így a tengerek is hol elöntik a parti városokat, hol magasba emelkedik a
tengerfenék.
És ez természetes: csak nem nekünk embereknek, akik
azt szeretnénk, hogy legyen állandó a környezetünk, amihez már alkalmazkodtunk,
és ne háborgasson semmi se a nyugalmunkban. Ezért nekünk az a „normális” amit
megszoktunk.
Még 15 éves koromban olvastam
egy angol útleírást: A hosszú árnyékok földjén volt a címe. Ebben a kutató az
1900 évek elején egy egész évet töltött el egy inuit családdal a jégkunyhóban,
és élte az életüket.
Az eszkimó vadász egy fóka
borda-csontját kihegyezte, behajlította, és egy faggyú gombócba befagyasztotta.
Akkora volt, hogy a jegesmedve egészben bekaphatta, ezt már az előző generációk kitapasztalták. Ezt rakta ki
csalinak. Amikor a medve bekapta, a gombóc felolvadt, és a csont kiegyenesedve
kiszúrta a medve gyomrát. A medve egy hétig haldoklott, vándorolt, amit a
vadász követett, se evett, se aludt. Amikor már olyan gyenge volt a medve,
megölte, felvágta a hasát és megette nyersen a fele májat, úgy véresen. /Ebben
van ugyanis a C-vitamin ami a skorbut ellenszere. Az eszkimók nem kaptak
skorbutot…ezért./ Majd felpakolta a húst- amennyit elbírt – és hazaszállította.
Otthon megivott egy liter
fóka olajat bevezetésként, majd addig evett, amíg evés közben el nem aludt. Ezután
a feleség megrágta a hús-falatokat, és a pépet az alvó szájába tömködte, aki
azt alvás közben nyelte le. A vadász három napig aludt. Közben a feleség
elkészítette a legfinomabb csemegét - emberi vizelettel sózott rothasztott
medve-agyvelőt – amit legnagyobb élvezettel ettek meg. Nekik ez volt a
„normális”. Szerencsém volt, hogy ilyen fiatal életkorban megtanultam, hogy: a
normális milyen viszonylagos. Többet ezzel soha sem volt bajom.
Így vagyunk a tengerek és a
szárazföldek változásával is. Most a felmelegedés oka az Ember felemelkedése,
rezgésszám változása, ami a meglévő szárazföldek egy részének elsüllyedésével,
elöntésével és a korábbi Atlantisz és Lemúria felemelkedésével fog járni.
És ez megteremti, hogy
százmilliók induljanak el a megmaradó szárazföld irányába, ha lehetőségük lesz
rá. Ezek
lesznek az igazi menekültek, akiken segíteni kell.
Saját tapasztalásom:
Az 1950-es években a Dunán
jeges ár alakult ki, ami Mohácson elöntötte a Szigetben lévő tanyákat. Mi akkor
úgy hallottuk, hogy a töltést átvágták a szakemberek, azért, hogy a várost
megmentsék. A menekültek egy családját mi is befogadtuk, mert nagyanyám halála
óta egy szoba üresen állt. És természetesen a konyhát is közösen használtuk
velük. De Ők szerények voltak, és hálásak, és nem követelőztek. Mert a bajban
lévő ember látja, hogy a másik is szűkölködik, de mégis megosztja azt amije
van.
A mostani migráció csak mutató ahhoz képest, amilyen
az igazi lesz, és most zömében nem is
azok jönnek, akiket az „igazi kényszer” mozgat.
Hanem legtöbben a jobb
életre vágyók, akik hitüket vesztették a saját népük-környezetük tekintetében, és azt hiszik, hogy Európában csak arra várnak a
népek, hogy ők megmutassák nekik a hetedik paradicsomba vezető fényességes
muzulmán utat. Azt teszik a befogadókkal, amit gyerekkoruk óta tanítottak
nekik, úgy viselkednek, amilyen a szívük és az eszük.
Igen, erről is kell beszélni.
4./ A migráció
Nem lehet ma igazi, Istenhez vezető gondolkodásról
beszélni annak, aki ebben a témában nem találja meg a helyes álláspontot.
Erről is beszéltünk már bőven
a korábbi írásokban. Jézus akkor kapta Istentől földi küldetést, amikor az
emberiség a legsötétebb korszakában volt. A Római birodalom az állami –
társadalmi szinten elfogadott rabszolgatartó életformával a legördögibb ördög
irányítása alatt állt. Pedig hány tucat istenség irányította a rómaiak gondolkodását???
Hány templomot építettek és hány áldozatot hoztak???
Ebben a világban kellett Jézusnak megmutatni az akkor
érvényes és gyakorolt „szemet-szemért, fogat- fogért” általános irányelvvel
szemben a SZERETETET és a MEGBOCSÁTÁST. Isteni új kinyilatkoztatását.
Én kis pont vagyok a nagy
tudású szakértők között, de ezt egyértelműen tudomásomra hozta Krizantén és a
Krisztusi nagyszellem megerősítette, hogy: a Bibliai Ószövetségben – abban a
korban és élethelyzetekben – ténylegesen egy bosszúálló és számon kérő Istenség
uralkodott a mezopotámiai népek felett. Az is valószínű, hogy akkor ez volt a
legmegfelelőbb irányítási módszer.
Ezzel szemben a legnagyobb
fordulatot jelentette Jézus tanítása.
A Krisztusi nagyszellem olyan új mondatokat, -
tanításokat mondott Jézus által, ami teljesen ellenkezett az elfogadott
korszellem nézeteivel.
A szeretet, megbocsátás, önfeláldozás hirdetése megdöbbentő
volt, és egyben áthatotta Isten igazsága. Ezért megszólította az elnyomottakat,
elesetteket, mert szívükben erre vágytak egész életükben, és ezért várták a
Messiást. Jézus cselekedetei is ezt erősítették…
Innen fakad a másokon való segítés alaptörvénye, amit
minden keresztény igyekszik betartani. Ez ma is irányadó.
Már sokszor leírtam, hogy
„hiába telt az idő”, újabb 600 évig sem állt rá az emberiség döntő többsége
Jézus tanítására. Sőt, tűzzel- vassal irtották a keresztényeket. Még ma is ezt
teszik….
Ezért küldte a Teremtő a Földre Mohamedet, akinek
megengedte, hogy kialakítsa és alkalmazza az „optimális önvédelmet”.
Nem engedem magam elpusztítani, és megvédem hit-testvéreimet
is, ha kell – erővel: ez lett az új
Isteni törvény.
Az Üzenet c. filmben megmutatták, hogy akkor, amikor Mohamed visszatért a
száműzetésből,- Medinából, szülőföldjére, Mekkába - már egy hatalmas fegyveres
serege volt…. de egyetlen ellenfelét sem bántotta, akik a sereg láttán megadták
magukat. Csak a bálványokat szórták ki a Kába templomából.
Ugyanakkor a szeretet,- elfogadás,- igazságosság
törvényében nincs benne az, hogy a másokon való élősködést is
támogatja Isten. Nem lehet Isten támogatásával másokkal kikapartatni a
gesztenyét.
Ezt csak a pénz erejével
lehet megcsináltatni, fizetett alkalmazottakkal. Ebből viszont hiányzik a
felsorolt isteni alapelvek gyakorlása.
Ténylegesen itt kezdődik a kizsákmányolás, mert a dolgozó munkás mindig sokkal kevesebbet kap
munkabérében kézhez, mint amennyi új értéket előállít. Ebben igaza volt Marxnak,
amit a Tőkében megírt. És ebből
származik a profit- többlet haszon, ami a haszonelvű társadalmi berendezkedés
alapja…
Pedig Isten az Embert társ-teremtőnek hozta létre, azzal, hogy a fizikai világban ezt a munkát a saját
kezével végezze el. Szellemi szinten a szeretetet adja tovább, amit Istentől
kapott, és a nagyfeszültségű Isteni energiát transzformálja le az anyag szintjére.
Fizikailag szeresse a környezetét, elsősorban a családját. Ezzel áramoltassa a
benne keletkezett többlet szeretetet az Univerzumoknak.
„Másik fajta embert” nem teremtett, olyant aki a munka helyett a pénzét fekteti a
termelésbe. Mert a pénz nem Isten energiája, hanem a kizsákmányolásból
halmozódott fel. Ha kellő nagyságban
gyűlt össze és működtetik, akkor már nem kincs, hanem tőke, és a „befektetett pénz
fialja a még több pénzt”, tehát látszólag önmagától jön létre, vagyis „isteni
hatalomra” tesz szert. A fent leírt kizsákmányolást mélyen elhallgatják.
Ha hagyják, úgy a pénz belép Isten és az ember közé,
és Isten helyére áll. A PÉNZ
azt mutatja, mintha bármit meg lehetne venni vele…. és rövid távon ez igaznak
is látszik.
Hosszú távon viszont épp az ember lelkét nyomorítja
meg. Elveszi az Istenhez való kapcsolódás tudását, érzését, szeretetét, vágyát.
Vagyis megszakítja a Teremtő és az Ember egybe-tartozását.
Kapzsi lesz, és a - még több pénzből - soha sem lesz
elég. Gőgös lesz, hatalom vágyó, és maga akar uralkodni a Föld felett, amit már
sokan megpróbáltak, ….és persze csak egy idegi működött.
Így a pénz gyarapszik ugyan, de az ember örök életű
része, a Lelke, vagy Szelleme alacsony rezgésbe bukik.
Az ördögnek épp ez a célja.
Minden gazdag ember ennek a kísértésnek van kitéve, és rendszerint elbukik.
Lehet, hogy fizikai élete végéig megőrzi a pénze által teremtett hatalmát, de halála után nem tud Istenhez kapcsolódni,
az asztrálba kerül, vagyis a pokolba.
Ez nem Isten büntetése, hanem maga az ember szakította
meg még életében a kapcsolatot a Teremtőjével, a pénzt választotta, így
alacsony rezgésben tartotta magát. A
halálkor minden fizikai része itt marad, és szellemi lénye ezt az alacsony
rezgést viszi magával, és nem éri föl a küszöböt, amin bemehetne a
mennyországba.
Ezzel a kitérővel könnyebb
megérteni, hogy manapság mi zajlik a világban,
megvilágítja a rejtett összefüggéseket.
Aki végéig nézte a karácsonyi
időkben a bibliai filmeket, Mózest, Józsefet, Dávidot, az látja, hogy az
ószövetség idejében is tele volt a zsidók minden élethelyzete kihívásokkal: az
Egyiptomból való kivonulás szörnyű próbáival, a sivatagban vándorlás
nehézségeivel, az új éden-kertért vívott küzdelemmel, stb.
Senki sem kap ingyen: egy új hazát, összefogó hűséges családot, –
nemzetséget – népet, jólétet.
Itt a Földön mindenért meg kell küzdeni, és kitartóan
dolgozni, vagy időnként erőn felülinek látszó küzdelmes csatákat kell megvívni.
De Isten mindenben segít, ha hozzá fordulunk és kérjük erre, ha: az általa
helyesnek látott,- részemre kijelölt feladatot csinálom.
Krizantén szerint: ha elfordulunk Istentől nem büntet
meg: de hátradől, és elnéző mosollyal szemléli tévelygésünket.
Statisztikai adat – nyugat európai gyűjtés alapján –
hogy: a mai MIGRÁNSOK 90 %-a nem menekült, hanem gazdasági bevándorló. Vagyis
nem vállalták föl saját,- új,- modern – a mai földi világhoz való - hazájuk és
népük felépítésével járó küzdelmet, harcot, munkát.
Inkább a pénz hatalmában hisznek – embercsempészeknek
fizetnek – akik azt ígérik, hogy Európában csak rájuk vár a bőség kosara, amit
az elkorcsosult európai népek nem tudnak kezelni, és csak rájuk,- az igazi
harcos muszlimokra vár az itteni gazdagság. Csak ide kell jönni, és elvenni
mindent ami van, pénzt, vagyont, nőket,… mert az itteniek hitetlen kutyák, és
Isten nem szereti már őket. A harcos igazhívő muszlim viszont bármit megtehet,
mindent elvehet, erőszakkal, ha kell, gyilkolással, robbantással ha másként nem
megy. Ezzel ugyanis a hetedik paradicsomba kerül azonnal.
Persze ezek csak a szélsőségesek, de a tetteikkel van
tele a mai Európa. A békésebb nagy többség
nem ennyire agresszív, de lényegében nem akar saját maga otthon megküzdeni a
nehézségekkel, és egy olyan helyre fáj a
foga, amit más népek saját maguknak harcoltak ki évszázadokon,- vagy ezer éven
át. Ez a nyerészkedő, kihasználó gondolkodás
nem Istentől való.
Ha megnézi valaki a Mózes
filmet, akkor látja, hogy amikor Mózes felment a hegyre, hogy átvegye Isten új
törvényeit, és sokáig nem tért vissza: akkor a nép nagy része fellázadt, nem
akart tovább tűrni, sínylődni és várni a sivatagban – arany borjút öntöttek – a
pénz istenéhez tértek vissza. Tudjuk a
következményét: egy se látta meg az ígéret földjét. Na ilyenek ezek a migránsok
is.
Isten nem büntet: de egy alacsony rezgésű ember nem lépheti át a Paradicsom küszöbét. Az ilyen
ott is azonnal gyilkolni kezdene.
Ezért kell az igaz kereszténynek is szétválasztani,- a
betolakodók közül kiválogatni az igazi menekülteket, és azokon segíteni, amennyire
lehet. Ez a szeretet parancsa. Isten is ezt teszi veled és velem is… Nekünk is
ezt kell folytatni, mert Isten munkatársai vagyunk….
De meg kell védeni magunkat az erőszakosaktól,
azoktól, akik a könnyű gazdagság miatt jönnek, és közben ránk akarják
kényszeríteni a saját életformájukat.
Akinek szeme van látja: csupa fiatal harcos férfi jön
győzni. Néhány nőt és a gyerekeket csak azért hozzák, hogy legyen kire
hivatkozni, és pajzsnak, eszköznek használják őket, mint a tatárok annak
idején. Ebben a muszlim hitben ez nekik természetes.
A mai migráció így néz ki.
Az igazi migráció akkor kezdődik majd, amikor a
tengerek elöntik a szárazföldek egy részét, és ez egészen más lesz. Addigra
Isten leválogatja már az erőszakosakat.
Akik akkor jönnek azok örülnek ha elérnek hozzánk és
élnek: és te is örülni fogsz velem együtt ha bármiben is segíthetsz rajtuk.
Megosztod velük a fekhelyed és az utolsó falatodat is. Addigra már mindenki
tudni fogja, hogy nem a fizikai lét hogyanja a fontos, hanem a lelki- testvéri
összetartozás….
Ma azonban ennek még nincs itt az ideje. Pontosabban
nem tömegesen, hanem csak válogatva. Ma az a fontos, hogy megőrizzük
önmagunkat, magyarságunkat, azokra a felemelkedő időkre. Ebben vezet minket Isten.
Már korábban elmeséltem, de
itt is megemlítem: amikor 1990-ben a változás elkezdődött, - itt Pécsett a
Megye utcában - méteres betűkkel volt fehér mésszel felfestve a partvédő
támfalra a következő:
NE VIGYOROGJ IVÁN, NEM TART EZ ÖRÖKKÉ. 150 ÉV ALATT SE
LETTÜNK TÖRÖKKÉ….
Hála a Teremtőnek, ma már a
törökök kinőtték ezt a harcos,- terjeszkedő gyerek-betegséget. Az évszázadok
alatt átalakultak, feljebb léptek, és szerencsére itt Szigetvár határában ma
már emlékparkban van egymás mellett a két nagy harcos szobra: Zrínyi Miklós és Szulejmán szultán. Akik
török országban nyaralnak, és hazajönnek, sokszor mondják, hogy a törökök
testvéreknek tartanak bennünket. Az ősmagyar rokonság alapján szegről-végről
testvérek is vagyunk, csak „ne szerettek volna annyira” bennünket, akkor
könnyebben viseltük volna a rokonságot.
Az idők távlatából viszont jó
tudni ma már, hogy van rokonságunk, és szívből helyeslem a kapcsolatot, ha nem
akarnak bennünket hitünkben,- kultúránkban megváltoztatni. Kereskedjünk,
dolgozzunk együtt, legyen új török gázvezeték, zenéljünk, táncoljunk együtt, ez
igen… de ne legyen háború és megszállás…
Persze az alaptétel
mindenkire érvényes: minden változik.
Valószínűleg a most robbantók
lelkei is visszatérhetnek egyszer az anyagba sűrűsödött állapotból,… ha az idők
fonalán megváltozik a gondolkodásuk, és megmaradt a vágy szív-rezgésükben a
Teremtőhöz való visszatérésre. Mert az anyag sűrűjében- magányában lesz idejük
megtapasztalni, hogy ez a robbantás mennyire elválasztotta darabkáikat a többi
szellemi lény közösségétől, és milyen szörnyű évszázadokig elzárva lenni, pláne
ezer darabba szétszaggatva…ezt kaptam Krizanténtól.
Természetesen a keresztény
segítő kötelezettséghez hozzá tartozik, hogy megpróbálunk abban részt venni –
anyagi erőnkhöz képest, sőt azon felül is – hogy ezek az ázsiai és afrikai népek otthon kapjanak lehetőséget a mai modern
élet-berendezkedés létrehozására. Ehhez kell az iskola- templom, új gyár építés
stb. és elsősorban a szellemi szeretet segítség. Vajon ebben mennyire fognak
részt venni azok, akik évszázadok óta kizsákmányolták Afrikát, Ázsiát….amennyire
most látszik…sehogy sem.
Inkább saját népüket teszik tönkre. Olyan
multi-kulturális egyveleget akarnak létre hozni, amiben egy ország lakossága
még imádkozni sem tud együtt Istenhez.
Így azok már nem egy nép lesznek, hanem csak alattvalók…. a pénz szolgái
lesznek.
Na végre: Kibujt a szög a zsákból…. ez a cél, egy új
Birodalom:
-
ahol már nincs semmilyen öntudat, összefogás,
-
nincs közös ima Istenhez
-
ahol nincs egységes család, nép,
-
csak alattvalók- és uralkodó réteg.
-
mindenki a saját kényelmét, és hasznát keresi
folytonosan
-
mindenki a legújabb kütyükért,- ruhákért,-
élvezetekért lelkesedik
-
Ahol a pénz az úr….
Hát ennyit a migrációról….
5./ Túlnépesedés, élelmezés, egészségügy,
Ezeket a témákat se lehet megkerülni: állást kell bennük foglalni,
különben nem állok két lábbal a Földön és nem függesztem tekintetem Istenre.
Ezért is vettem egy pont alá ezt a három – különállónak látszó – témát, mert a
legfontosabb az, ami közös bennük. Helyesebben ami kimaradt….
Pont az a fontos, amelyet ma rendszeresen kihagynak
belőle. Ahogyan azt az előző pontok alapján nyilvánvalóan látni lehet:
mi Emberek semmit se tudunk megoldani jól, ha abba nem
a Teremtővel való együttműködést tesszük a középpontba.
Hiába teszünk úgy, minta semmi közünk se volna
Istenhez. Aki az Ő gyermeke, az akkor is az marad, ha nem akarja…. és így
látszólag olyan független, mintha nem is lenne semmi köze hozzá.
A túlnépesedés nem biológia folyamat csupán.
Az eddig leírt ismeretekből nyilvánvaló, hogy most – a
Dimenzió váltás előtt 80 évvel – a Szellemi Világból tömegesen születnek le
olyanok, akiknek dolguk van a Dimenzió váltással, ezt fizikai testben is meg
kell,- vagy megakarják tapasztalni. A most születő babák viszik a hátukon az
Emberiséget az új felé… A másik csoport az, akik ezt meg akarják akadályozni,
és ezért igyekeznek ennyire.
A végeredmény, hogy most a népesség sokkal magasabb,
mint az általunk belátható „történelmi időkben” valaha is volt.
Azt a kérdést kell feltenni, hogy valójában kinek sok a
10 milliárd ember – ami 2050-ig várható:
-
A Földnek- mondják sokan. Ha innen
nézzük, akkor azt kell látni, hogy nem arról van szó, hogy nem fér el ez az
ember mennyiség a Földön, - hanem – hogy nem
úgy fér el: ÚGY , AHOGY EDDIG. A félelem szülte vízió szerint: egymást
fogják gyilkolni, mert nem lesz hol lakni, lefeküdni… A japánok máris
kitalálták a kapszulákat…
-
-
Mert nem lehet eltartani ennyi embert. Egymás fogják
felfalni, mert nem lesz mit enni, nem
lesz mit inni…stb. Ezért kell a mezőgazdaságnak egyre több gabonát termelni
ugyanakkora területen, mivel a terület nem nő együtt a lakosság növekedésével… Ellenkezőleg:
a termőterület egyre csökken a városok és gyárak gyarapodásával, és ez egy
ördögi kör, amiből csak a drasztikus születés-korlátozás a kiút…. De látjuk
Kína példáját, ahol évekkel ezelőtt korlátozták az ősi születés-mintát, … és máris
kevés a felnövekvő munkás-kéz…hát még később…
-
-
Nem lesz elég munkahely, nem lesz munka, és ezért nem
tudják az emberek saját eltartásukhoz szükséges jövedelmet megtermelni…
-
Ezzel szemben
a „fejlettebb nyugati” civilizáció
területén már bekövetkezett gyermek születés csökkenés oda vezetett, hogy a
munkára fogható népesség drasztikusan csökkent. Munkahely bőven van, de nincs
aki dolgozzon. Nem lesz annyi munkás aki eltartsa a nyugdíjasokat, akik pedig a
jobb életkörülmények miatt egyre tovább élnek…
-
A - kapitalista árútermelő gazdaság nézőpontjából - fejletlen
államok területén viszont a népesség
robbanás okozza a munkahely hiányt. Itt
a gazdaság és a technika nem fejlődik együtt az ember-sokasággal…
-
-
Az egyik vélemény: Helybe kellene telepíteni,-
létesíteni gyárakat, termelést, stb, hogy legyen munkahely és megélhetés…
-
-
Más módon: Ezen segítene a bevándorlás, és egyben
kivándorlás: ha az így bejövő népesség akarna- és tudna megfelelően
dolgozni…de látni lehet, hogy zömében egyáltalán nem ezért jöttek Európába,
hanem az ingyen kapható ellátásért. Vajon
ez az ember-tömeg otthon dolgozna? ha volna rá lehetősége….
-
-
Itt lehet elérni a megoldás legfontosabb összetevőjét:
-
-
Nyugaton a jóléti társadalomban a
kényelem,- a kevesebb munka- több élvezet, stb. szemlélet miatt a társadalom
már nem vállalja a sokgyerekes családok küzdelmesebb- kényelmetlenebb életmódját…
A
gyerek születést és nevelést nem Isten ajándékaként, és nem egy új élet
segítésének örömeként élik meg, hanem… a több és nagyobb igényű szórakozás és
kényelem megélésének korlátjaként…
-
-
Keleten és Afrikában a népességrobbanással nem nőtt
együtt a tanítás,- képzés. Ebben nem csak a szakmai ismeretek kellenek, hanem a
dolgozni akarás megújuló igénye is… A kettőnek egymást gerjesztő kapcsolata
nélkülözhetetlen… És főként - nem nőtt vele: a gyárak,- munkahelyek kiépülése,
a technika fejlődése….A mai társadalmi berendezkedéssel és emberi igényekkel
harmonizáló gazdasági modell elmaradt. Az
viszont látszik, hogy másutt – Európában – ebben bővelkednek, tehát oda kell
menni…
-
-
Tudjuk, hogy : a kapitalista ipari termelés nem más,
mint a társadalmi igények egyre nagyobb mértékű kiszolgálása haszonelvű
berendezkedés módszerével. A gyárak nem idegen bolygók lakóinak igényeit
elégítik ki, hanem az emberekét, akik itt élnek.
-
-
Egy új termék kibocsátása: versenytárs nélküli piaci
monopol helyzettel járó extra profit bezsebelésének lehetőségével egyenlő. Ehhez
azonban a technikai feltételek és az emberi feltételek együttese kell. Ha
valamelyik nem teremtődött meg, akkor azt létre kell hozni…
-
-
Oda kell vinni a
helyi lakosság igényeinek kielégítését szolgáló gyárakat, és hozzá kell nevelni
a tudással rendelkező munkást. Ezt a kettőt nem lehet elválasztani egymástól.
Nem lehet egész Afrikát, vagy Keletet Európába hozni. Nem lehet átlépni a
fejlődés lépcsőfokait az ilyen népesség áthelyezéssel…
-
-
Itt megint a szemlélet a legfontosabb. Megint
kihagyják a Teremtőt a folyamatból. Nem történik semmi sem véletlenül a
Földön.
-
-
Nem azért született az a népesség Afrikába, hogy
Európába jöjjön. Helyben kell megteremteni saját
magának a mai időkkel harmonizáló gazdaságot, gazdagságot, hazát és népet… persze
ebben lehet és kell segíteni – pl. Kína beruházásai, a magyar segítség, stb.
-
-
De megint a gondolat,- a szemléletváltás hiányzik.
-
Ha pl. nem a Holdra,- Marsra szállásra használnák fel
a leggazdagabbak a pénz-tőkéjüket, akkor a fejletlenebb országokba végzett
befektetésekkel felgyorsíthatnák tudatosan az ottani fejlődést.
-
Akár úgy is, hogy nem elsődlegesen a segítés,- hanem a
nyereség megtermelése vezérli a gondolkodásukat, lásd Kínát. Ezzel is
megvalósulna a „népek-cseréje”, csak nem az emberek,- hanem a gazdasági erő és
tudás vándorlása következne be.
-
-
Ha csak egy
kicsit visszanézünk a saját múltunkba: 40
-50 évvel ezelőtt a szél és a napenergia rendszerbe állításáról még inkább csak
beszéltek a tudósaink. Ma pedig…. Igaz, a változáshoz ennyi idő kellet, és nem
azonnal valósult meg. Itt van a sietés is… add Uram, de rögtön - gondolkodás is…
-
-
A növekvő népesedés egyre rosszabb orvosi ellátásban
fog részesülni, mert nem győzik az
államok az intézményeket létrehozni, az orvosokat kinevelni, az ápolókat
megfizetni, stb…. Nálunk pedig egyesek szerint maga az állam és irányítói
teszik zsebre azt a pénzt, ami a kórházakra kellene… A gazdagabb államok pedig
elszívják a kiképzett szakembereket, és azok kivándorolnak….
-
-
Egy egészségügyi rendszer mindig a korábbi 50 -100 év
hagyatéka és a mai tudás,- technika,- gazdagság,- és politikai szándék
összessége, az adott nemzet-népesség sajátosságai mellett. Más Kínában és más Európában: mindegyik lehet önmagán
belül fejlett, lemaradott, stb..
-
-
A legfontosabb, hogy mekkora ember-tömeget kell
ellátnia… Az orvostudomány mai
állapotában egyre nagyobb számú ember a beteg, mert:
-
- az állapot felismerése magasabb szintű, így látszólag
több a beteg
-
- maga az ember az orvostól várja, hogy
meggyógyítsa,
-
- a lelki
bajok – a rossz tulajdonságaink, szokásaink,
-
- Istentől
való elfordulásunk,
-
- az
indokolatlan félelem, a stressz,
-
- az
önkontroll hiánya evésben, munkában, gazdagságban, uralkodásban, stb…MINDEN
LELKI – GONDOLKODÁSI HIBA
-
- testi
szintre csúszik le, és a test mutatja ki a bajokat, a Lélek nyelve a betegség…írja
Rudiger Dahlke… a könyvében..
-
-
Összefoglalva: Bármely szegmensét nézzük az
elkövetkező évtizedeknek, abban csak előre borítékolható bajok,- szenvedések,-
és káosz várható…. a mai „tudósok” és
főként a „zöldek” véleménye szerint.
-
-
Kivéve, ha mindenki
felhagy a saját élet-vágyaival, és elfogadja
a multi-kulti egység koncepcióját a PÉNZ által irányított globális és egységes
Világrend szervezésében és
irányításában…. Nem kell gondolkodni, azt majd megteszi helyettünk az agytröszt
– számítógépes központ és mi a bőrünk
alá ültetett csípekkel fogunk mindent egységesen megkapni a Bank Központ
kegyelméből….
Hát ennyit előzetesben!!!
Krizantén válasza szerint a Teremtő azt mondta:
Én teremtettem a Földet és az Embert…és nem engedem
tönkretenni, egyiket se!!!
Ha ebből a szemszögből nézzük
a fent vázoltakat, akkor egészen más kép alakul ki:
A kulcskérdés az, hogy az Ember - Isten
teremtményeként SZELLEMI-LÉNY-nek, vagy kizárólag fizikai Testnek tekinti
önmagát…
Itt jön a szétválasztódás, amit már
fentebb érintettem.
-
Azok, akik felvállalják szellemi lényüket – legelőször
megszabadulnak a halál félelmétől. Így csak annyi ideig tartózkodnak a Földön
ameddig a feladatuk és küldetésük tart. Ha pedig visszahívja az ilyen embert a
Teremtő…az boldogan megy haza. Így a földi létszám nem lesz több, mint amennyi
optimális a feladat ellátásához …
De mi most a feladat? Az emberiség magas
rezgésszámú részének „átléptetése” egy új- magasabb rezgésű dimenzióba.
Olyan
helyre, ahol :
-
- Nincs gyűlölet,- háború,- kegyetlenség,-
verseny,- kizsákmányolás,- stb., az így érző, gondolkodó emberek nem kerülnek
ide…
-
- A Szeretet,- béke,- összefogás irányítja a
napokat,- megvalósul a boldog találkozás a Szellemi Világ magas rangú
képviselőivel, angyalokkal, bölcsekkel, Szűzanyával, Jézussal, szüleinkkel,
barátokkal, stb.
-
- A munka nem a folytonos rom-eltakarítás –
ahogyan a Földön az egymás utáni válságok,- háborúk következményeként, hanem a
szellemi szintű TEREMTÉS. Itt én találom ki, hogy mi tetszene nekem úgy- hogy
az a többieknek is tetsszen. Csak kérni kell, és a Teremtő azonnal hozzá
kapcsolja erejét – és megvalósul, rögtön, ahogyan kigondoltam….stb…
-
-
Azok, akik csak fizikai testként határozzák meg saját
magukat…. megfelelő tapasztalatok begyűjtése után a Földanya segítségével
kelnek át a túlvilágra….Olyan helyre kerülnek, ami a fejlődésüket segíti…de nem
húzzák le továbbiakban a szelídeket…
-
-
Mindkét esetben megvan a felsőbb irányítás a létszám
nagyságát tekintve, csak az a kérdés, hogy én - az egyén - abban mennyire
tudatosan veszek részt.
-
-
Ezért nem az a fő kérdés, hogy hány milliárd lakója
van a Földnek, hanem az, hogy ebből mennyi tartja a kapcsolatot a Teremtővel
úgy, hogy az általa kijelölt programot követi…
-
-
Ugye még emlékeztek rá: A Világmindenség Szellemi
része 96,4 %-os nagyságú: az anyag 3,6 % -os tömege soha sem győzhet fölötte….
-
-
Hogyan lehet 10 milliárd embert ellátni kellő
élelemmel a csökkenő termőterülettel???
-
Szinte hallani
lehet a kaján szöveget!- na erre válaszoljál nagyokos, itt nem segít a
kenetteljes sóder, mert a te hasad is üres lesz, pedig enni kell, sőt muszáj….
-
-
Nem kell. Enni nem kell,…. csak a mai rezgésen
kialakult fizikai test ehhez van „gyártva”…
-
-
Amikor a
Ferihegyi reptéren – talán 10 évvel ezelőtt - leszállt az az ausztrál hölgy,
aki a Táplálékom a fény c. könyv
szerzőjeként lett világhírű … azonnal megindultak a telefonok. Sok magyar
ember telefonált a TV-be, és elmondta, hogy ő sem eszik már hetek,- hónapok
óta, csak erről nem mert eddig beszélni.
-
-
Ha érzelmeinkben,
gondolkodásunkban, életvitelünkben eljutunk egy magasabb rezgés-tartományba,
akkor már itt a Földön a jelen testünkben is a Szellemi lényünk veszi át a
táplálást… Nem beszélve arról, hogy jelenleg a legnagyobb életerő fogyasztó a
testemen belül: az oda bevitt táplálék feldolgozása, a szelektálás, a mérgek
semlegesítése, stb. mondja Krizantén…
A tanításból tudjuk a sorozatot, ami a
SZELLEMI és a fizikai állapot együttes alakulását mutatja a rezgésszámunkhoz
igazodva: ez az új Mengyelejev
tábla….igaz, hogy ezt ismerjük, de nem ilyen szemlélettel lett kiemelve eddig….
Ez azért fontos, hogy látni lehet…. nem
lehetetlen a fényevés, megvan a szellemi- és az ahhoz kapcsolódó fizikai
lehetőség a mai Földön is….
A Világmindenség szellemi szerkezete:
-
A mínusz 2. szint, a mélypince: Anyagba rögzült
állapot – a teljes fizikai és
szellemi bukás. Már nincs önálló gondolati energiája, csak az „újra
hasznosítás” maradt meg…a fekete lyuk átalakítja és újra indítja…
-
A mínusz 1.
szint, a szuterén: Az anyagba sűrűsödött állapot – a bukás enyhébb foka. Még megmaradt a gondolati
energia egy kis része, amellyel a kellő tapasztalás után kialakulhat a Szellemi
körforgásba való vissza vágyakozás. Ilyeneket segítünk mi is a Dimenzió kapuval
itt, a piramisnál, a visszatéréshez….
-
1. szint: Anyag, fizikai szint, a földszint – a Föld. A fizikai testemet a Szellemem, vagy a - ketté szakadt
szellem fele,- a Lelkem irányítja… az Egóval összezárva…a hálótervemet
valósítom meg, de nem emlékszem rá…
-
2. szint: A félanyagi és amorf állapot, kevert
energiák – ez az asztrál, más néven pokol: a Föld körül lévő – rossz emberi
gondolatok sűrítménye - fekete szutyok. Ebben vannak azok a gonosz,
alacsony rezgésszámú ember-lelkek, akik nem buktak mélyebbre…. Sötét van,-
hideg,- esik az eső,- tocsog a lábam alatt,- fúj a szél,- egyedül vagyok,-
nincs kivel beszélni. Ha elindul a gondolat, és felismerem hibáimat- a tisztuló energia hővé válik... Így
saját vágyakozásuk, és korábbi hibáik belátása után mehetek az átnevelő táborba,
a Dimenziók közötti köztes térben…
-
3. Szint: A földi mennyország, Félanyagi és változó hőlény állapotában van a Lélek…
még van kísértés. A munkát az iskolámban a saját osztályom közösségével végzem,
ahol látom,- hallom,- újból átélhetem minden földi érzelmi,- gondolati,-
cselekedet béli rezgéseim körülményeit, folyamatát, hatását, és azt hogy
ezekkel mit okoztam a „játszó-társaimnak”. Ebből tanulok és elkészítem a
hálótervemet, amelybe a kijavítandó hibák személyes átélésének lehetőségét
válogatom be… és ha megértem rá…. újból
leszülethetek a Földre fizikai testbe, ahol a fátyol eltakarja ezt a
tudást….
-
4./ Szint: Az égi mennyország, ahol már nincs kísértés,
ezt Jézus földi munkája során vezette be…A felemelkedett Lélek - már a Szellemmé válás folyamatában van-…a Fénylénnyé alakulás elindult. Béke,-
szeretet,- összefogás értékei egyre jobban kibontakoznak…Ez a legkedveltebb
hely, a Földön lakók álmaiban, vágyaiban ez szerepel…
-
5./ Szint: A korábban szétszakadt Szellem részei a:
Lélek Duál párok egyesülésének helye,
amivel együtt jár a Szellem teremtő erejének kiteljesedése. A szétszakadáskor
férfi és női Duálok jöttek létre, amelyek most egyesülnek. A Teremtő
kegyelméből 2006. aug. 11-én a Földön élő erre alkalmas emberek tömege – az 1000:618
arányon felüli mértékben – Szellemmé egyesült. Így az emberek felsőbb tudata már
alap-állásban az 5. szinten van… Megvalósult
Fénylények, és átmenet az energia lények állapotába…
-
6. Szint: Szellemek egyesülésének lehetősége: Energia
lények, végleg eltűnik a test, nincs rá szükség…Itt volt Krizantén 1999-ben amikor a Csoportot
tanítani kezdte…
-
7./ Szint: Isteni szint, Bölcsek – tiszta
Egységszellemek helye. Kialakul az Egység alapja…Itt van most Krizantén, és benne Tűzvirág is. Innen kapjuk az információkat a centrális
tudás-bázisból, amit régen csak a kiválasztottak kaphattak meg. A mostani
időkben mindenki „kiválasztott” aki a Teremtővel való együttműködést
választotta…
-
8./ Szint: A soha el nem bukott Első Teremtett
Egységszellemek Szeretetközössége. Teljes egységtudat a Teremtővel…
-
9./ Szint: Az Anyai Befogadó Természet, a Világ
Szentlélek…Itt van minden Földön testben élő ember Legfelsőbb Tudata is… Én, a földi Ember vagyok a Legfelsőbb Tudatom földi
kabátja…. azt kell az életében megtanulni mindenkinek, hogy
ezzel a saját LEGFELSŐBB TUDATÁVAL tudjon kommunikálni, ha lehet folyamatosan,
és akkor nem bukások sorozata lesz a földi élete.
-
10./ Szint: Az Atya…a hatóerő, ami egyben a
Világmindenség energia készletének 80
%-a
-
A 9-10. együtt a TEREMTŐ. a Világmindenség energia készletének 90%-a.
A fentiekből is látni lehet, hogy a Földön élő Ember
nem itt „jött létre” és ősünk nem Lussy
a majom-ember, hanem Isten gyermeke mindenki. Szellem, és csak kirándult a
Földre…
Természetesen a fizikai test alapját a „Földön
található alapanyagból” vette a Teremtő is .
Épp így kezdődik a Teremtő és a tudós közötti
megméretés is:
Amikor a tudós azt mondja: Öreg már elmehetsz
nyugdíjba, már mi is tudunk embert teremteni.
Jó, mondja Isten: lássuk, hogy mit tudsz:
A tudós elkezdi: végy egy marék port….
nana Fiam, szólt a Teremtő… mindenki csak a saját
porából teremthet…
Ebből következik, hogy:
a Szellem – mivel energia lény - nem eszik babot…
hanem fénnyel,- vagyis energiával táplálkozik….
Mert minden Ember egyéni körforgása az alábbi utat
járja be: a
Teremtő elkülönít Önmagából egy „energia gombócot” –
ez az István – átadja a szütyőt, a három pogácsát és a vándorbotot, és azt
mondja: Menj, tapasztalj, gyűjtsd,- küldd az információkat,…és gyere vissza.
Asztala – vista Bébi…
Így minden földi ember tudata a Lelke vagy a Szelleme
befolyása alapján azon töri magát egész életében, hogy mennél jobban
felkapaszkodjon a „rezgések uborkafájára”. A felemelkedéssel együtt egyre
alkalmasabb lesz a fizikai test is arra,
hogy ne a sűrű rezgésű élelmiszereket kívánja, hanem egyre jobban
kialakuljon a fénytest – amihez a fény energia táplálás párosul.
Ha sikerül elérnem azt a rezgést, amellyel már nem
kell a testemet sűrű anyagi táplálékkal tömnöm,- akkor a fény, a Világmindenség
általános alap energiája ingyen,- folyamatosan,- és tudatában boldogan ölel
át,- tölt fel, és fogad magához, mert már megérkeztem az „alanti világból” és
végre Univerzális Ember Szellem lettem…Vándorlásom véget ért, visszatértem a
Teremtőbe….
És nem kell miattam többet
termelni a kukorica földön, és több csirke far-hát sem kell. Ezt már sokszor
tárgyaltuk, és a fényevő Perui család példáját is sokszor leírtam.
Krizantén megengedte, hogy
rákérdezzek: Mennyi fényevő van ma a Földön??
Mintegy: 29150 ember él már így a Földön minden nap,
területileg elszórva. Ez természetesen csak az „új minta bemutatása”. Már senki sem mondhatja
azt, hogy lehetetlen…., ha tényleg kíváncsi a valós helyzetre, és utánajár. Még
városunkban is van 10 ember, aki ide tartozik,
és akiről semmit sem tudtok…. mondta a Nagyszellem.
Viszont nagyon is ismert az
az emberi tulajdonság, hogy:
amit érzelmileg nem tud elfogadni, azt inkább
letagadja, hogy létezik…Könnyebb azt is
mondani, hogy hülyeség… mint megcáfolni az új ismeret tartalmát… lásd Schemmelweis Ignác esetét a
klórmeszes kézmosással és a gyermekágyi fertőzésekkel….
Persze mindig vannak olyanok is akik éretlenül szedik le a gyümölcsöt a fáról,
és nem várják meg, hogy megérjen. Ilyenkor van a tragédia…. és ez táptalaj az
ellenérzőknek… tudjuk a Földön az ember élete ilyen.
Ezeket az összetevőket hívják „emberi hiba faktornak”-
a gyárban, a technikai termelés menetében. A kiküszöbölésüket csak egyenként,
minden ember saját maga tudja elvégezni.
A megvalósítás lehetőségét ez azonban nem zárja ki,
csak fékezi az előre jutást….
Az is nagyon érdekes, hogy: a tudományhoz,- szakmákhoz
szükséges tudást - mondjuk – órán-száján
tanítják az embereknek, iskolákban, otthon, közösségekben, stb….
A saját emberi fejlődésükhöz szükséges tudást azonban
csak szinte titokban,- „balkézről” lehet elsajátítani. Látszólag hiába volt
Jézus tanítása, hiába van sok orvos professzor a természetgyógyászok és a
szellemi gyógyítók között…. mindez nem eredményezte a teljes áttörést….
Hát igen…. még akkora az ingadozók tömege - a 7 milliárdból 28,1 %, ami 1,967 milliárd
embert jelent, és eltart egy ideig amíg felébrednek…
Összegezve: Nem kell a mezőgazdasági termelést az
egekig emelni- inkább segíteni kell, hogy elforduljon minden ember a saját
hibáitól, és elérje azt a rezgésszámot
ami már alkalmassá teszi az akkor meglévő fizikai testét a fényevésre….
A hibák kijavítása nélkülözhetetlen, ha fel akarok
emelkedni az új Dimenzióba. Ma ehhez kapjuk a legnagyobb Égi támogatást. Ehhez
senki más nem kell, csak saját magam. Persze a játszótársak megkönnyítik ezt a
műveletet is… Mindenki megérzi, és saját maga megtapasztalja azt, hogy milyen
sikereket ért el ebben… Épp tegnap
hallgattam a Kossuth rádióban a Vendég a háznál c. műsorban a Gordon
módszerről, amivel segíteni lehet már gyermek korban a hibák kijavítását új
gondolati – cselekvési módon, hatékonyan…és egyre több ilyen,- jó új módszerről
hallani….
Az ismert 5 PARADICSOMI KÖRNYEZETBE 2050 után csak azok
juthatnak be, akik elérték a fényevés rezgés-állapotát…. Ott már nincs traktor
és aratás….
Kedves Olvasó! Ne ijedj meg…
Aki ezt olvassa, az már elindult ezen az ösvényen, már
a Szellem állapotában van a szellemi része, és a Felsőbb tudata az 5. szint
felsőbb rétegeiben van. Így az egyéni sajátosságok mellett általában közelít a megkívánt
magas rezgéshez. Ezt is érezni és tudni fogja saját maga mindenki, aki elérte a
kellő rezgést.
Aki belegondol azonnal
megérti.
Ha a Felsőbb tudatom már az
5. szint felsőbb rétegeiben van általában, akkor egy ilyen magas rezgést
igénylő témában akár a 6. szintre is átlibben. Ott már nincs fénytest se, és
energialény állapotában van a Szellemem. Ezért nagyon is rendszer-szerű az a
helyzet, hogy a fizikai testet is áthatja a magasabb rezgés, és az energia
állapot már nem a szilárd táplálék elégetéséből jön létre, hanem kicsatoljuk a
meglévő Univerzális készletből,… a mi áldott Napunk energiájából….
Most az a legfontosabb, hogy az ember elfogadja
gondolati – érzelmi szinten is, hogy a fényevés nem utópia, nem lázálom, hanem saját
magának is lehetséges…csak még nem ma….
Ugye mindenki tudja: ha
bennem az a gondolat uralkodik, hogy a fényevés baromság… akkor nincs az a hatalom, ami engem a fényevéshez segíthetne…
Visszamaradt még az Egészségügy megvilágítása:
Vágjunk bele: Például…
Nincs olyan betegség – hogy allergia…. tanítja
Krizantén!
Hát…. mennyi felnőtt és ma már gyerek szenved ezektől
a tünetektől. Hány fajta kiváltó okot sorolnak fel az orvosok… Alapvetően immun
gyengeségnek, gyulladásnak tartják…
Rudiger Dalhke a Betegség mint szimbólum c. könyvében
ír erről…. ahol az agresszió mint alapkérdés mutatja meg a tünetek,- és
ok-okozatok sokaságát. Legjobb volna ide idézni az egész oldalt, de ez sok
volna. Ezért csak egy-két pl.:
-
a nagy fokú
agresszió – és a nagy fokú érzékenység közötti konfliktus, vagyis a harmónia
hiánya.
-
Túlzott fegyverkezés és hamis ellenségkép: pl.
védekezés a barátokkal – élelmiszerekkel – szemben,: ahelyett, hogy a
baktériumok támadását verné vissza a szervezet immun rendszere…
A keresztény gondolkodású és érzelmű emberek szellemi
irányítását a Legfelsőbb tudat a test szív csakráján át végzi el energiával. A
szív csakra a SZERETET energia központja a testben. Minden ezzel kapcsolatos
téves élet-minta, gondolkodás, stb. azonnal hiányosságként jelenik meg, és
lecsúszik a test szintjére: CUKORBAJ formájában….
CUKORBAJ = a szeretet kiárasztásával, vagy fogadásával
összefüggő hibás érzelmi,- gondolati,- cselekvési minta…
-
Csak gondoljuk hozzá a nyugati jóléti társadalmi
felfogás részleteit, és máris látni lehet, hogy nem kell tovább kutatni….. Ezt az orvostudomány nem veszi figyelembe, pedig pl.
Rudiger Dahlke könyveiben is bárki elolvashatja….
-
De mi van a gyerekekkel?.... Ezt is ismerjük. Minden gyermek 7 éves korig az
édesanya aurájában van, és az ott uralkodó „energia felhő” milyenségét mutatja
meg a gyermek fizikai testén keresztül….
A legfontosabb, hogy mindezek a fizikai tünetek a
lelki- szellemi szinten létrejött hiányosságok, pl. a gondolkodásunkban
keletkezett ellentmondások tükörképei. Nem külső támadás okozza, mint pl. a vírusos
fertőzést, hanem bennünk van a konfliktus….
Ezt a kapcsolatot kellene kiterjeszteni az egész
orvoslásra- gyógyításra. Mindenki maga gyógyítsa meg önmagát….Ezen lehet ugyan
nevetni, de a logika kristály tiszta:
Én betegítem meg magamat a téves,- káros,- alacsony
rezgésű gondolataimmal, érzelmeimmel, cselekedeteimmel.
Ha ezeket megváltoztatom… nem jön létre a betegség, nincs rá szüksége a
Szellemnek, - nem kell felhívnia az elme figyelmét, vagy - elmúlik a meglévő
betegség, mert okafogyottá válik….
A kínaiaknál ugyanezt a test életerő-
energia-vonalainak – meridiánoknak – elzáródásával, az energia megakadásával
veszik számba…
Csak mi vagyunk a „fejlett nyugati civilizáció”
szerencsétlen áldozatai, akik a betegséget kívülre helyezik a saját hatókörükön,
és így a gyógyítást is kívülről, az orvostól várják.
Az álláspont kétségtelenül kényelmesebb: de hülye….
Akinek a garázsában ott van a porral oltó tűzoltó készülék, és mégis a
szomszédhoz szalad egy vödör homokért, ha kigyulladt az autója, … az bizony nemcsak
szerencsétlen, de hülye is… Talán tanulnia kellene… segíts magadon az Isten is
megsegít…
Szerencsére az emberek jelentős részénél elindult már
a változás. Felismerték, hogy saját tudatuk felhasználásával tudnak segíteni
saját magukon. Fűben- fában az orvosság…. a természetgyógyászat is jelentős
erőre kapott.
Így az egészségügy és a gyógyítás terén kialakult
hisztéria – politikai eszközként hasznosítva – nem más, mint a régi rossz
módszer konzerválása.
Persze itt is a harmónia hiányzik. Szükség van az
orvosokra, és az ápolókra és a kórházakra,- betegellátókra is, de azok
működését és tudását kell összekapcsolni az Ember saját erőforrásaival a
gyógyításban és főként a megelőzésben,
hogy az „egészségügy ne betegügy” legyen. És akkor kevesebb lesz a beteg
és el lehet látni kisebb társadalmi ráfordítással is….
Nagyon „aranyos” amikor a
megrögzött gondolkodási forma nem bírja társadalmi szinten megvédeni saját
pozícióját, és törvénnyel akarja azt elrendezni: lásd a most hozott törvényt,
amelyben megtiltják a gyógyítást azoknak, akik nem orvosok….hát…Jézus jókor
született, mert még nem volt hatályban az új törvény…. most börtönbe zárnák
kuruzslásért….
Persze az is érthető, hogy az
embereket igyekeznek megvédeni a kuruzslóktól. De látni lehet, hogy Isten által
adott alaptörvényekben is benne van pl: hogy ne ölj…. mégis sok gyilkosságot
követnek el. Vagyis nem a törvény tartja
vissza az embereket, hanem a szellemi fejlődés, a béke és szeretet vágya….
Amikor az ember megtanulja, hogy erőszakos cselekedetek nélkül jobb élni….
A betegségek esetében pedig amikor kialakul az Ember
és a Felsőbb Tudata közötti rendszeres kapcsolat, és párbeszéd…. és mindenki
előre felméri gondolatai által vezérelt cselekedetei következményét… a
betegségek így létre se jönnek.
6./ A haszonelvű társadalmi berendezkedés
megváltozása…igen, e nélkül nem fejeződhet be ez a ciklus, nem zárulhat le a
szétválasztódás…
Mindenki éli, és tudja, hogy
milyen a mai haszonelvű társadalom, ezért azt nem kell bemutatni. A lényegét
fentebb már leírtam: a pénz belép Isten helyére a gazdagoknál, és az erre
törekvőknél. A szegénység pedig hátráltatja a nagy tömegek kiegyensúlyozott
életét. Végeredményben mindenkinek hátrányos….
Akkor miért ilyen erős és
hosszan tartó folyamat ez a társadalmi berendezkedés?
Vessünk egy pillantást a
kezdetekre: A szorgalmas és ügyes mesterember híre hamarosan elterjedt a
közösségében. Mindenki tőle akart rendelni, így nem győzte a munkát elvégezni
egyedül. Inasokat nevelt, segédeket vett fel, megosztotta a munkafeladatokat, manufaktúrák
jöttek létre, stb….dőlt a pénz, ami egyben a gazdasági erőt is növelte. Ameddig
az ott dolgozók közössége egy nagy családra hasonlított inkább –mert mindenki
mindenkivel barátságban volt – és összefogott nem csak a munkában, addig ez jó
irányba vitte a szellemi fejlődést is.
Egy kritikus tömeg felett a pénz azonban átvette az
irányítást, mert a pénzből soha nem elég… Akinél ez bekövetkezett, az
megváltozott, gyárat alapított, szemléletet kellett váltania, stb… Már nem nagy
család volt a gyár, hanem részekre szabdalt munkástömeg dolgozott ott,
arányaiban egyre kisebb munkabérért. Az emberséges mester helyett a minden nap
egyre több nyereség elve lépett elő. És látni lehet, hogy ez egy saját magát
gerjesztő folyamat, ahol „nincs kiszállás”…
Akinél nem következett be,
azokat a gyárak versenye tönkre tette. Ma is ezt láthatjuk.
A cápakapitalizmusban
- ami most divatos volt - a régi nagyobb tudású szakemberek helyett is a
lebontott technológia segítségével az olcsó munkanélküliek tömegét alkalmazzák.
Közben a nyugati civilizáció
már tárgyalt gyerek-hiányos élet szemlélete miatt a munkáskéz egyes államokban
megfogyatkozott…ezt akarták pótolni a migránsokkal, hogy ne kelljen változtatni
az egész, eddig bevált koncepción. Ez azonban nem működik.
A haszonelvűség ugyanis a munka lényegét is
megváltoztatta. Nem arra szolgál, hogy valami szükségeset létrehozzak - amivel
a létemet fenntartom - hanem csak arra, hogy egyre nagyobb legyen a haszon…pl.
lásd a tiki-taki őrületet, stb.
Rűdiger Dahlke: Mitől beteg a Világ.. c. könyvében ezt
részletesen leírja. Maga az emberiség is érzi- látja, hogy ez nem jó, de nem
találja a kiutat.
A skandináv országokban
elindítottak egy szervezést amiben - legfeljebb 21 fős kis egységekre bontották
a gyár több ezres munkás tömegét, és - a végzett feladat funkcióihoz kötött
önálló csoportokat hoztak létre. Ezek a termelési feladatot - gazdasági
számítások alapján - önállóan vállalják,
és a bevételből csak a szükséges újra előállítás és fejlesztés költségét veszik
le, a többi nyereséget egyenlően szétosztják saját egyéni céljaikra. Mintha kis
manufaktúrák sokasága volna a nagy gyár….A feladatokat egymásközt rotálják,
mindenki végez mindent, és ért mindenhez, és a legfontosabb, hogy: minden
hónapban egy vasárnapon az egész csapat és családja együtt ünnepeli a közben
aktuális szüli,- és névnapokat. Mindenki tud mindent a másikról, és egymást
segítik, …..
Még soha nem hallottam a
rádióban a hírekben, hogy ez makro szinten sikeresen megjelent volna.
Krizantén elmondta, hogy a Paradicsomba nem visszük
magunkkal a pénzt, mert a fent leírt kísértést hordozza magában.
Helyette a kis közösségeken
belül minden életfeladatra szakosodva „mesterek” lesznek, akiket a közösség
választ a munkáját ismerve. A mester gondoskodik arról, hogy a közösségen belül
mindenki megkapja a neki szükséges eszközt. Pl. asztalt, széket,…amiből egy
orvosnak más kell, mint egy tanítónak, stb … és ezt is figyelembe veszik….Az
eszközök,- értékek csere alapon változtatnak gazdát, az élelmiszer is. Mindenki
annyit kap és olyant ami a saját vállalt feladatának ellátását szolgálja a
közösségen belül. Az egész közösség egy nagy család, ahol mindenki segít
mindenkinek, mindenki tudja, hogy a másik ember mit szeretne, mire van
szüksége, stb….és senki sem gazdagodik meg úgy, ahogyan most. ..Így legyen,
nagyon szívesen kipróbálom….Egyenlőre ennyit lehet látni előre….
7./ Vissza a teremtés kezdetéhez.
Miben tud segíteni a Teremtés története…
Abban a csodálatos helyzetben
vagyok, hogy az ördög megfeszített erőlködése ellenére sem fogyott el a
Csoport, és vannak emberek, akik jönnek és kérdeznek, mert az életükben új és
új helyzetek alakulnak ki. Így olyan kérdések merülnek fel, amit
megkérdezhetünk az Égiektől, és választ
is kapunk.
Már régről tudjuk, hogy a
Teremtő kedvelt „társ-teremtői” a nők, a befogadó Szellemű és szeretettel
feltöltött és kiáradó és adakozó, stb. szellemi-testi lények, akik most az
utolsó 100 évben fokozott fontossággal bírnak, dolgozhatnak.
Erről beszélgettünk, amikor
felmerült a gondolat, hogy vajon a kezdetekkor, amikor még egymaga volt Isten –
önmagát szerette volna megismerni – és az a zseniális ötlete támadt, hogy
önmagából egy részt kivetít maga köré, mert abból fogja igazán megismerni önnön
magát: azt, hogy a kivetített része hogyan viszonyul a tulajdonságaihoz…a
jellemző gondolataihoz…
Itt jegyzem meg, hogy
Krizantén összes tanítása alapján:
Úgy gondoljuk legjobb megértésünk szerint, hogy a „szellemi” fogalom tartalma = intelligens energia- akár gondolati is…. és ezt a jövőben is így értelmezzük.
Ugye mindenki emlékszik
Krizantén tanítására: fizikai testünkben nem tudjuk megérteni Isten mibenlétét,
ezért ne azzal foglalkozzunk, hogy Isten miből áll - milyen, hanem azzal, ami
tapasztalható és érezhető és látható időnként:
Isten tulajdonságaival…
A szeretet, elfogadás, igazságosság, stb. alapelvek azonban tényleg azt mutatják nekem,
hogy maga a gondolat is jelentős energia.
Sőt ez a fogható energia számunkra, amit felismerünk magunk és mások életében. És
minden, ami Isteni tulajdonságként megjelenik az gondolati formát ölt…
De térjünk vissza a
kezdetekhez: Krizantén segített azzal, hogy leküldte az első teremtés általunk
is értelmezhető formáját, modelljét…
Ha elgondoljuk azt, hogy:
Istent, a Hatóerőt egy
teniszlabda formájában elképzelve, amint maga,- maga köré kivetítette önmaga egy részét : és így jött létre
körülötte egy futball labda, - amely egyben az Anyai Befogadó Világegyetem –
továbbá a kettő teljes egységtudatban maradt, és ez nem más, mint maga a
Teremtő. Hatóerő és immár Befogadó is…. akkor elfogadható és értelmezhető modellt
alkottunk magunknak a Teremtés első
lépéséről.
De vajon mennyi ez a befogadó, mennyit vetített ki
önmagából Isten, hogy legyen kivel megbeszélni vacsora közben a nap
eseményeit???
Krizantén azt mondta, hogy :
A teljes energia készlet 10 %-át vetítette ki a
Hatóerő, és ennyi a Befogadó!!!
Óriási… szóval a kezdetek óta
csak egy tizede a Befogadó az összes Hatóerőnek,… így már könnyebben érhető,
hogy miért olyan fontos a Befogadó, - a földön a női szellemiség - mert
rettentően kevés van belőle….
Így az is érthető, hogy miért
„töri minden hatóerő össze vissza magát” azért, hogy befogadót találjon,
hiszen:
bármilyen Hatóerő- gondolat csak akkor jut itt a
Földön:
LEGKEDVEZŐBB TEREMTŐ HELYZETBE, ha talál egy Befogadót….
és azzal egyetértésben,- harmóniában dolgoznak az új feladaton.
De menjünk vissza az elejére:
A kivetítés nem fejeződött be a Befogadó Anyai
Világegyetem létrejöttével, mert vele egyidőben a Hatóerő erre a futball labda
héj-szerkezetre azonnal,- és egyben kivetítette az
Első Teremtett Nagyszellemeket is. Ezeket
leginkább úgy lehet elképzelni, mintha a futball labda pinpong labdákból állna.
Ők is teljes egységtudatban teremtődtek, azzal, hogy: szabad
akaratuk van, és megtapasztalhatják cselekedetük következményét.
Teremtő erőt kaptak, amivel tovább teremthették a
létező szellemi világot. Tudjuk, hogy ez a
munka először sietéssé,- majd versengéssé alakult… ki tud szebbet és
jobbat, gyorsabban. Ez vezetett a büszkeséghez, majd egymás megkülönböztetéséhez,
lenézéséhez. Aztán kihúzódtak egyesek az általuk teremtett szellemi lét-terekbe
a teremtményeikhez, azokban gyönyörködve,… de onnan már nem látták azt, hogy az
egész energiát a központból, a Teremtőtől kapták. Így amikor a Teremtő
visszahívta őket, - hogy az egyensúly ne boruljon fel -: megtagadták, mert
gőgösségükben azt mondták, hogy már ők maguk a teremtők.
Ezzel megszakították a szeretet köteléket a
központtal, és így megszakadt a szeretet energia utánpótlásuk. Elindult az
egymástól való energia lopkodás, csalárdság, stb. Mindez oda vezetett, hogy:
a rezgésszámuk olyan
alacsonyra süllyedt, hogy kizuhantak a szellemi valóságból, és anyaggá
sűrűsödtek. Mint amikor a felhőben
lévő pára hideg légrétegen megy át, és kialakul a jégeső.
Ez volt az első Teremtés és az első bukás… Az Első
Teremtett Nagyszellemek 1/3 része elbukott, és kialakult belőlük az anyagi
világ alapja a kozmikus por… ez az ősanyag…A többi Nagyszellem összezárt….
Mi már húsz éve ismerjük ezt
a teremtés történetet, ami lehetővé tette, hogy szinte minden részét beemeljük
az életünkbe. El se hinné az ember, hogy hány helyen kerül elő – szinte naponta
– ennek a történésnek a lényege, a következményei. A legfontosabb, hogy nem az
anyag volt az elsődleges és szülte a szellemi létet, hanem ellenkezőleg: a
Szellemi Valóság egy része vált anyaggá a bukása által.
Itt megint utalni kell a - gőz pára- víz- jég - víz- pára- gőz –
körforgásra, ami a rezgésszám növekedés- csökkenés hatásán alapul, és ehhez
hasonló. Ugye ebben semmi misztikus nincs, nagyon is érthető!!!! Ez
alapszabály Istennél: Ami fönt – az lent is….
Most azonban új összefüggésben került elő az egész, és
ugyan fel kellett sorolni a pontos történés legfőbb lépéseit – de nem ez a téma
van napirenden.
Hanem az, hogy vajon a Hatóerő a teremtés első
lépésében az Első Teremtett Nagyszellemek létrehozásakor – az alaptól
elkülönítve mennyi energiát használt fel. Krizantén elmondta, hogy 10 %-ot
fektette Isten ebbe a vállalkozásba is.
Összegezve:
-
80 % maradt a Hatóerő bázisban,
-
10% az Anyai Befogató Világegyetem, vagy másként a Világ
Szentlélek, és
-
10 % az Első Teremtett Nagyszellemek elkülönített
energia bázisa.
Ez utóbbi azért érdekes, mert tudjuk, hogy az első
bukásban a Nagyszellemek 1/3-a bukott el, - vált kozmikus porrá - vagyis a teljes
eredeti,- Isteni-szellemi bázis energia 3,333 %-a csupán az ősanyag.
Azért is érdekes ez a szám, mert néhány éve Kanada és
az USA csillagászati együttműködése eredményeként egy tudós csoport arra a
következtetésre jutott a legmodernebb csillagászati űr-távcsövek mérései
alapján, hogy az:
-
összes létező csillag-város, galaxis a
Világmindenségnek mindössze 0,2 %-a. Majd leestem a székről amikor ezt olvastam
az Origóban. Továbbá
-
a kozmikus por a Világmindenség 3,4 %-a, vagyis az
-
összes létező ANYAG mindössze 3,6 % …
A két eredmény csodálatos összhangban van, vagyis amit
az ember kiszámított és amit Krizantén lediktált az teljesen harmonizál.
Itt kell beszélni arról is, hogy akkor mi van a többi
96,4 %-al, az vajon miből áll. Eleinte a tudósok a fekete anyagról beszéltek…
Ma már elfogadják, hogy a Világmindenség döntő része
ENERGIA. Mi pedig hozzátesszük, ez nem más: mint Isten SZERETET energiája.
Ennek tükrében el lehet gondolni, hogy milyen hatalmas
Isten Szellemi Világa, és ez,- az anyag felett álló 96,4 % SZERETET
ENERGIA soha, semmi által sem győzhető
le!!!
Szerintem ez a legfontosabb. Aki ezt megérti és
beemeli életének valamennyi vetületébe, az többet nem szenved a félelemtől.
Hiszen csak arra kell vigyázni, hogy minél jobban betartsam a szeretet
parancsait. Ha ennek ellenére el kell hagynom a földi életet, az már Isten
hívását jelenti, és akkor boldogan megyek Hozzá, és nem félek a haláltól, mert
haza megyek.
Azt is el lehet gondolni, hogy ennek tükrében a Föld
felmelegedése és rajta az Ember most napirenden lévő felemelkedése – ami a
Dimenzió váltással van összefüggésben – milyen nevetségesen parányi a
Világmindenség szemszögéből nézve. Csak innen a fölről látszik félelmetesnek,
ha: mi emberek csak a saját erőnket és energiánkat fogadjuk el létezőnek, és
abból indulunk ki.
Na ezért mondja Krizantén: a Ti
dolgotok, hogy bízzatok Istenben, mint a gyermek az atyjában, és fogjátok
a kezét.. Ahogyan a gyermek is felemelt fejjel mer elsétálni a verekedős
nagyobb fiuk előtt, - apja kezét fogva - mert tudva tudja, hogy így senki sem
meri bántani…
Minden ember Isten gyermeke, és – ha nem tagadja meg a
származását – mindig megkapja a kellő segítséget, - ha úgy éli világát - : és
azt kéri Istentől…
Ilyenkor mindig eszembe
jutnak az oroszok. Amikor 1955 -56-ban a 4 nagy-hatalom egyezsége alapján lejárt
a joguk Ausztria katonai megszállása tekintetében, akkor összecsomagoltak és
elhagyták az országot. A szájhagyomány szerint az osztrákok már sok évvel
korábban elkezdték,- és minden nap országos szinten meghatározott időpontban közösen
elmondták az imát, amiben azt kérték, hogy Isten vigye el az országukból az
orosz megszállókat.
Mi pedig?… saját erőnkre
támaszkodtunk…forradalmat csináltunk…és elbuktunk. További 36 év szenvedést okozott ez a saját
út…. és azóta eltelt újabb 30 év, de még most sem értük utol a sógorokat.
Mindezekkel együtt
csodálattal - szeretem a hazánkat, népünket, akármilyen hibákkal is élünk.
Krizantén elmondta, hogy a távoli
pusztákról hoztuk magukkal azt a csillapíthatatlan szabadság vágyat, ami mindig
megelőzi a döntő helyzetekben az ésszel való választást, és a szívünkkel
választunk, a szabadság- és ha kell a forradalom érzelmi hevületében.
Ennek van előnye is. A lelkesedés a szeretetben nagy
előny-és erő is egyben. Ezért alkalmas ez a nép arra, hogy Isten kiválasztott
népe legyen. A lelkesedés átragadhat a környezetre és magával tudja húzni
azokat is akik félnek maguktól lépni. Így eredményesebben lehet a népeket
Istenhez vezetni…..
A női befogadó energiáról eddig csak nagyvonalakban
beszéltem. A teljes kép ennél sokkal összetettebb. Megtanultuk: nem a fizikai
női test a befogadó elsődlegesen, hanem maga a Szellem.
A Szellem nem
férfi,- vagy női irányultságú, hanem mindkét érzelmi,- gondolkodási és
cselekvési mintát magába foglalja. A
Földön Szellemmel élő fizikai test nem csak férfi, vagy női jellemzőkkel
rendelkezik.
A korábbi életek tapasztalatai alapján – a leszületés
előtt - maga által összeállított hálótervben határozza meg a Legfelsőbb tudat,
hogy a mostani életben a Fizikai test milyen legyen. Legyen e „szőke nő”, vagy
színésznő, vagy orvos,- futballista,- stb.
Alapvetően a nők a szeretet kiárasztására és annak
befogadására, és ezzel együtt az állandóság fenntartására, a Teremtőhöz való szoros
kapcsolódásra hivatottak. A férfi hatóerő ehhez adja hozzá a változás
képességét,- erejét. Ezeket már részletesen kiveséztük.
A lényege, hogy mindenkinek van hatóerő és befogadó
része is. Azokat mások nélkül is lehet teremtő módon használni. A két rész
közötti jól működő harmónia már az élet-művészet felé mutat. Ezt kellene elérni
mindenkinek.
Végezetül:
Jó híreket kaptam Krizanténtól. Tovább emelkedik az
emberiség fejlődő részének száma. A Földön élő emberek 71 %-a választotta a jó
oldalt, a Teremtőhöz való igazodás valamilyen formáját, és csak 0,9 % a gonosz,
aki megengedi magának az erőszakot, gyilkolást, robbantásokat… a többi 28,1 %
ingadozik … a mai napon számba véve.
A gonosz oldal az Emberiség 0,9 %-a sajnos így is 63
millió, de szerencsére folyamatosan csökken. Persze ez még szörnyen sok, és én
korábban egy tizedessel elcsúszva vettem számba- sajnos, tévesen.
A billegők 28,1 % még mindig rengeteg ember, akiknek
2050-ig kell eldönteni, hogy merre mennek. Azért ilyen „lassú a változás”, mert
a Teremtő mindenkinek egyenként ad lehetőséget arra, hogy személyes,- megélt
tapasztalat alapján hozza meg döntését.
Ahogyan Krizantén tanítja: a teremtés lassú-
folyamatos üteméhez kell igazítani a változásokat, hogy azok megélhetőek
legyenek….
Azt pontosan nem mondják meg a Nagyszellemek, hogy
milyen lesz a felemelkedés folyamata, hiszen ez attól is függ, hogy mi milyenek
leszünk.
Azt azonban tudjuk, hogy az
-
5 paradicsomi környezetben – itt Magyarországon is –
már a kísértés nélküli- mennyország béli állapotokat kell gyakorolnunk- de jó
lesz, ugye találkozunk???!!! A
-
2 mechanikai laborban még technikai lesz a
civilizáció, de már nincs kizsákmányolás. A
-
3 vizes területen pedig a tűz mellett kezdik meg a
felkészülést azok, akik oda kerültek.
-
Mindenkinek az a jó hely, amilyen rezgést elért a
fizikai életében. Ha nem a megfelelő helyre kerülne, az keveredést okozna, és
úgyis vissza kellene térnie a neki való környezetbe.
Tisztelet Olvasó! Eddig tartott. Persze minden megkezdett gondolat esetében a Krizantén
által lediktált 100 üzenetben ennél részletesebb-teljesebb kimunkálás
található. A Szellemkulcs blogon pedig –
a korábbi évek anyagában is – sok előadás szövege ad eligazodást szinte minden
kérdésben. Csoportunk most kedden és csütörtökön tart foglalkozást du. 3 –tól
általában 6 óráig. Ettől eltérő időpontban telefonon egyeztetés esetén van
lehetőség a beszélgetésre, lélek-test harmonizálására…
Pécs 2020. január 18. Szeretettel:
István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése