2011. január 4., kedd

Karácsonyi üzenet 2010 - Planetártól



Abban a kegyben részesül kis spirituális csoportunk, hogy minden évben kap karácsonyra üzenetet. Olvassátok el, mit küldött ezúttal nekünk:

PLANETÁR „nagyszellem”
Üzenete

2010. év Karácsonyára

Üdvözöllek benneteket ezen a Szent ünnepen. Semmi másra ne gondoljatok, csak a MOST –ra figyeljetek.
Béke és Szeretet töltse el a szívetek, és ezt az állapotot állandóan tartsátok fenn.
Tudom, hogy információra vagytok éhesek, nyugtalanság van bennetek a jövővel kapcsolatban, hogy mi,- és hogyan lesz?
Már annyiszor hallottátok,… semmi sem állandó, csak a változás.
Ha mindent előre elmondanánk - megszűnne sorsotokban a varázs. Mit csinálnátok a szabad akarattal?

Ahhoz, hogy a Teremtő terve beteljesedjen még nagyon sok munkát kell elvégezni, de mársokkal könnyebb lesz.Megkezdődik a haza indulás.
Könnyebb testtel, tudatosabb szellemmel, félelem mentesen tudtok erre az útra indulni. Kézen fogva másokat is vezetve tanítani. Ti már értitek, hogy mi történik, s ha feltétel nélkül bíztok Istenben, szépen haladhattok tovább, a kijelölt úton. Hiszen a hálótervetek ehhez kapcsol benneteket, s megújult erővel tevékenykedhettek, ki-ki a maga küldetésének megfelelően.
Az összes kártyalap a kezetekben van már: de ne lepődjetek meg, ha Atyátok bedob a közegbe egy játék kockát annak érdekében, hogy új minták,- kódok,- variációk,- újholografikus kép jöjjön létre. Csodálattal fogadjátok, mint a gyerekek.

Szellemi segítőitektől kérdezzétek, hogy hogyan tovább?
Mindig útmutatást kaptok, nincs mitől félnetek. Haladjatok a Krizantén által kijelölt úton, gyakoroljátok az energia áramoltatást, mert így új információkat kaptok.

Játszatok együtt,… ki hallja meg először az adást?
Utána közösen beszéljétek meg egymás között a hallottakat. A közösségre vonatkozó információt szellemi fokozatnak megfelelően tudhatjátok meg, és adhatjátok tovább.
Mert ugye a Szellem mindent lát és hall!Ezért nagyon figyeljetek, mikor ki szólít meg benneteket! Fontos a felismerés,- egyeztetés,- kérdezés,- az elfogadás.Most már annyi üzenetet kaptatok erre a Karácsonyra, hogy én már csak azt szeretném tolmácsolni: az angyali világból mindenki nektek szurkol.
Köszönöm, hogy meghalljátok szavam,- lassan megértitek a szimbólumok általi jelzéseimet is.Azonosítsátok a fényeket,- a színeket,- a ható erőket, mert ha megindul a tömeg… erre már nem lesz lehetőségetek.

Gyors döntést kell hozni a csoportban, hogy egyéni vagy csoportos gyógyítást kívántok alkalmazni. Mind a két megoldást ismeritek, most nem részletezem.Az Erő állandóan veletek van!
A Mennyei Atya támogatásával szeretlek benneteket, és vezetlek mindörökké. A fénykörben most együtt vagyunk jelen: Jézus, Szűz Anya, Magdolna, Tűzvirág, Földanya, Krizantén, angyalok, szentek.Fogadjátok Békével, Szeretettel ezt a felemelő Egységes állapotot, fürödjetek a Fényben!
-Planetár-
Kép forrása: internet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése