A korona vírusról….
Úgy látszik, hogy az Égiek
ezt, a reggel 5 órai időpontot találják legjobbnak ahhoz, hogy leírjam az
üzenteket. Az igaz, hogy ilyenkor legmélyebb a csend. A város még nem ébredt
fel, nem morog, mint napközben a rengeteg autótól. A fekete rigó már megkezdte
a reggeli koncertet a szomszéd ház oromfalának csücskén üldögélve, ez a kedvenc
helye. A rigófütty nem zaj, hanem csodálatos csend-mélyítő hatása van.
Egyszóval idilli a körülmény ahhoz, hogy írni lehessen.
Már csak az a kérdés, hogy miről
is írjak?
Igen: a korona vírusról.
Még a körülmények ellentéte
is mélyen megdöbbentő – a reggeli béke – és a halálos vírus.
A korona vírusról már
rengeteget írtak, és tele van vele a média. Krizantén azt mondja, hogy csak a
lényeget nem írta le senki se.
Amit olvasni lehet, az csak a
felszín. Hogyan terjed,- kit fertőzött meg,- mennyi a halott,- hogyan próbálnak
védekezni, egész észak-olaszországot karanténba zárják, stb….
A karanténról szóló hírek már
egy kicsit közelítenek a fontosabb mondanivalóhoz. Rávilágítanak arra, ami most
a legfontosabb az Emberiség számára. Pontosabban arra, hogy mi az, ami elvonja
a figyelmet a legfontosabbtól.
És mi a legfontosabb: a
gazdaság – a termelés, a szabad utazás- a turisták özöne,…. vagyis a mindezek
mögött rejlő „fenntartható növekedés” folyama… Ez tartja életben a világot?...
az Emberiséget… Vagy még mélyebbre kell ásni?... és ki kell mondani, hogy ezek
mögött is csak egy dolog van: a PÉNZ….
Igen, a PÉNZ….
Most elértük azt, ami a 7, - lassan már 8 milliárd ember
életének látszólag legfontosabb mozgató ereje…a PÉNZ. Csupa nagybetűvel.
Mindenki ezért töri magát nap
mind nap. Ha valami jót akar egy ember… legelső a pénz. Ha nincs elég pénze,
akkor úgy érzi, hogy összedől minden. A tervei,- vágyai, a boldogsága, az élete
függ a pénztől, amit minden áron,- bármilyen körülmények között meg kell
szerezni. Ezért dolgozik,- fejleszti magát. Ezért tanul a mérnök, hogy olyan
találmánya legyen, amiből meggazdagodik.
Mert a pénz mindenható… ha van elég mindent meg lehet venni, mindent meg lehet
tenni amit csak el tudunk gondolni. Ha annyi pénzem van akár egy szigetet is
vehetek a dél-tengereken, ami csak az enyém…. De kisebb igények is ettől
teljesülhetnek, ahogyan a tejes ember énekli: ha én gazdag lennék….
És az egész emberiség ezért
dolgozik,- küzd,-…. egyesek rabolnak,- csalnak,- ölnek érte. Ezért gyártják a rengeteg autót… de még
a Holdra is ezért szerveznek turista utazást…. mert a pénz a legfontosabb…. Az
édesanyák azért bíztatják tanulásara a gyerekeiket, hogy több pénzt tudjanak
keresni, hogy legyen belőlük „valaki” . Több, mint ami neki jutott. Mert a
Földön csak az lesz „valaki” aki sok pénzt keres.
És a pénz átveszi az emberek
fejében a gondolkodás irányítását, a szívükben a vágyakozást, az akaratuk erre
irányul. Minden a pénz körül forog. Ez az egész emberiség legfontosabb mozgató
ereje,- de a legfontosabb célja is. Mert a pénz irigy…. nem engedi, hogy más
osztozzon vele a piramis csúcsán, mindent magának akar.
És a PÉNZ legyőzi az Embert, megváltoztatja, átformálja.
Úgy látszik, hogy semmit se lehet tenni ez ellen.
Azok, akik a szívükben nem a
pénz rabjai, hanem a Teremtő Istenhez kapcsolódnak – láthatóan – egyre
kevesebben vannak. A keresztények száma zsugorodik. Ezen felül üldözik,
gyilkolják őket. Ezt a folyamatot mindenki látja és ismeri.
Úgy néz ki, hogy maga az
Ember van veszélyben. Már nem olyan, mint amilyennek Isten teremtette. Már nem
akar a családdal, a nemzettel összefogni, és Isten segítségét kérni… csak
gazdagodni…. ha lehet munka nélkül, és gyorsan…. és szórakozni, utazni, könnyen
lenni….
Ugyanakkor, ezzel együtt - az ellenkezője is igaz. Egyre többen vágynak Isten személyes megélésére, a
Vele való közvetlen kapcsolatra.
Egyre többen felismerik, hogy az eredeti: Isten -
Ember kapcsolat a legfontosabb az életünkben.
Azt is látni lehet, hogy itt
Európában kisebbségbe szorult ez a gondolkodás. Úgy látszott, hogy semmi esélye
sincs annak, hogy a nagy nyugati népek vezetői elfogadják a magyarok
iránymutató gondolkodását, tetteit. Hiába szolgáltuk a határvédelemmel a nyugat
biztonságát is, hiába történt a sok erőfeszítés, és anyagi áldozat…. a
nyugattól csak szidást,- becsmérlést kaptunk.
Aki csak egy kicsit is ismeri
a történelmet, annak azonnal látnia kell, hogy 500 éve, a török invázió alatt
is ezt történt, ami most. Mi védtünk utolsó csepp vérünkkel magunkat,- kereszténységünket
- a nyugatot is egyben – és nem kaptunk semmi segítséget. Csak annyit: elég
gazdagok a magyar urak, védjék meg maguk a birtokaikat…..
A közelmúltban már úgy
látszott, hogy nincs semmi segítség, és elnyel
mindent a migráció. Az afrikai – ázsiai tíz-száz milliókkal szemben nincs
elég erős kerítés…. nincs elég nagy létszámú magyarság… csak az összefogás
volna az egyetlen kiút. Csak az értelmes és szeretettel küldött európai segítség
tarthatná otthon a megindult keleti,- és afrikai milliókat.
Ezzel szemben mi történik?..
még a meglévő segítséget – a török védő pajzsot - is tönkre teszik az EU
vezetői. Mintha hiányozna az agyvelő a fejükből. Még annyit se tudnak felfogni,
hogy ha a törökök nem tartják féken a keleti beáramlást – akkor a nyugatnak annyi.
A törökkel szinte „bármi áron” fenn kellene tartani az együttműködést. Azzal a
törökkel, akik évszázadokkal ezelőtt maga akarta elfoglalni a nyugatot. Milyen
paradoxon ez is: most épp a török védhetné meg a nyugati civilizációt.
De nem,… „nem engednek a
zsarolásnak”…mondják az EU vezetői… és láthatjuk, hogy megindult az áradat.
Szerencsére az új jobboldali
görög kormány beleállt a védelembe. Vajon meddig tudja fenntartani?, vajon
milyen árat kell érte fizetni? Nem volna olcsóbb, ha a törököt megfizetik?...
akik már évek óta feltartják az áradatot, és megtanulták azt kezelni. Akik
olyan pozícióban vannak, és a keletiek elfogadják- ismerik őket,- és megértik,-
és félnek tőlük: tehát épp alkalmasak a feltartóztatásra…. a görögök már nem
ilyenek.
Nagyjából itt tartottunk a
történettel, amikor a korona vírus közbe
szólt.
Megkérdeztem Krizantént: -
Az ördög szerette volna
dűlőre vinni a dolgot, és elindította ezt a vírust, amivel azt akarta elérni,
hogy:
a világméretű félelem
olyan fokon támadja meg az embereket,
amire eddig még nem volt példa. Mindenki essen pánikba, ne gondolkodjon, hanem
rohanja meg a boltokat, halmozza fel a készleteket, és zárja be a
kapcsolatokat, a házak,- de legfőképp a szívek kapuját.
Senki se gondoljon a másik emberre szeretettel, hanem
ellenséget lásson benne, várható fertőzés lehetőségét, akit kerülni kell bármi
áron….
Senki se higgyen Istenben, hisz láthatóan egy hét
alatt végez a vírus azzal aki elkapta, és nincs ellenszere, nincs orvosság, és
nem tudja senki se, hogy mit lehet ellene tenni.
Váljon világ méretűvé a káosz, essenek egymásnak az
emberek, a népek, legyen újfajta világháború.
És ebből a helyzetből
természetesen csak a globális világrend, a pénz teljes hatalma, a csípekkel
megjelölt emberek tömege jelentheti a kivezető utat, ahogyan azt már előre
megjósolták….
Ez volt a terv… és nem csak
az ördögnél… sajnos a nyugati politikai vezetők, és az EU nagyon sok vezetője
is ezen munkálkodott….
De ekkor Isten közbeszólt… eddig és ne tovább…. rátette
kezét a vírusra….
Az eredmény nyilvánvaló!
-
Már Kínában is
lecseng a vírus ereje
-
Már nem olyan
ijesztő,
-
van kiút,…. a
megelőzés,
-
van más kiút is,
a régebbi vírusok kezelési módjai,
-
egyre több ember
gyógyul meg 1-2 hét alatt
-
és folynak a
vizsgálatok,-
-
a vakcina
kidolgozása…stb.
És a legfontosabb:
-
nem tört ki világ
méretű hisztéria…
-
nem döntötte
össze a népek kapcsolati rendszerét
-
nem tört ki
háború….
Persze a vírus is elvégzi a
dolgát. A félelem hatalmába kerített annyi embert, hogy megrohanják a
nagyvárosokban a boltokat, és kiürítsék a polcokat…. szegények…. most ott fog
avasodni,- öregedni, molyosodni a
rengeteg élelmiszer a lakásokban, ahol nincs olyan tárolási rendszer ma már,
mint a háború után volt a családi házakban.
De a legfontosabb:
-
nem az egész magyarság indult meg a félelemtől
vásárolni, csak egy töredéke….
-
nincs hisztéria
-
összefognak az emberek,
-
új módon tanítanak az iskolák az internettel
-
a várható gazdasági hátrányok enyhítését már megkezdte
a Magyar Kormány, és a többiek is
-
megtanultuk a „könyök-puszit”
-
Előkerült az ÖSSZEFOGÁS, A NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS…
-
Az olaszok a házuk erkélyén állva éneklik a nemzeti
himnuszukat
-
nálunk – és másutt is – kezdik betartani a karantént,
otthon maradnak
-
tapssal üdvözlik a segítő munkásokat….
-
MŰKÖDIK A MEGELŐZÉS
Folytatni lehetne hosszan, hogy milyen fizikai változások
kerültek elő, és működnek. De nem ez a célom, hanem a lelki változások
felemlítése…
A korona vírus megtanította az emberekkel:
rádöbbentek, hogy egyedül kell kiállniuk, egyedül megmutatni, hogy kiben mi
lakozik.
Az ismeretlentől való félelem? … vagy az Istenbe
vetett bizalom.
Mi Krizanténtól megtanultuk,
hogy ez a bizalom nem lehet alku tárgya. Vagy feltétel nélküli az Istenbe
vetett bizalom, vagy csak alkudozás.
Ha Te Isten megteszed azt,
hogy….akkor én hiszek benned és bízok Benned…. Ez nem működik…
Csak akkor működik, ha teljes szívvel tudom mondani,
hogy: legyen meg Uram a Te akaratod…..
És itt jön elő ismét a halál. A haláltól való félelem
a legnagyobb jellem romboló erő a Földön.
Erről már rengeteget írtunk,
beszéltünk, de még mindig sokan esnek a csapdájába.
Én az ember – a halhatatlan
szellemi lény – csak átutazóban vagyok itt a Földön a fizikai testemmel. A test
halála megnyitja az utat a halhatatlan szellemi valómmal való egyesülésre. Ilyenkor
csak haza megyek, hogy ismét találkozzak Istennel, és a többi szellemi lénnyel.
Meglássam a hibákat amit a földi életemben követtem el, és megtervezzem a
kijavításukra alkalmas újabb leszületést.
Sajnos ezeket a nyugati
civilizáció jelentős része elfelejtette, vagy meg se ismerte, vagy elfordul
ettől. Így a földi életben olyan hibákat vétenek, amelyek következménye az
lesz, hogy a halál után nem a mennyországba, hanem az asztrálba – pokolba –
kerülnek.
Ezt a folyamatot maga a lélek itt a földi életben is
felismeri – látja, és ennek kapcsán félelem tölti el, a lebukástól való
félelem.
Krizantén azt mondja: a
leesés,- a szellemi valóságból való kizuhanás „ős-félelme” benne van az
Emberben születéstől fogva…
Na ezt a félelmet akarta az ördög kihasználni, és az akarat
megtörésével uralkodni az embereken, a pénz erejével.
De rosszul számított…. Isten átírta a tervet….
A napokban a Kossuth rádióban
hallottam az „Ütköző” c. műsorban annak részletes fejtegetését, hogy a korona
vírus hatása milyen következményekkel járt,- és jár az EU-ban. Pontról pontra
végig elemezték, hogy a vírus hatása megváltoztatta Európa sorsát,- nem csak
egészségügyben, hanem a politikai,- gazdasági,- társadalmi együttműködés
területén is.
Nem az következett be, amit a
neo-liberálisak vártak, nem a brüsszeli
irányítók hatalma erősödött meg….
Épp ellenkezőleg. Vissza tért
az emberek önrendelkezésének és ezen keresztül a népek,- nemzetek
összefogásának ereje. A nemzeti kormányok vették a bárságot és hozták meg
azonnali intézkedéseiket, még pedig olyan jól, hogy a nagy tömegek bizalma
vissza állt a saját népükkel való együttműködés terén. Megerősödött a nemzeti
öntudat, a „meg tudom magam védeni” érzés ható ereje.
Ezek gazdasági hatását is
részletesen kitárgyalták a műsorban, amit nem kell megismételni. Lényege, hogy
itt is változás fog bekövetkezni a közeljövőben, mégpedig a nemzeti szuverén
döntések javára. Csak össze kell fogni azokkal, akik ugyanezt gondolják.
Ennél még fontosabb az emberek lelki visszatalálása
Istenhez.
Erről már sokszor beszéltünk,
Krizantén elmondta, hogy az emberiség
döntő többsége a jót választotta, de a békés többség hallgatag . Ebben fog
előrelépés történni.
Kedves Barátom!
Te aki olvasod ezt a kis írást – gondolj vissza az
elmúl hetekre – hányszor hallottad mostanában a rádióban a migrációt? …. hogy
erővel ide akarnak jönni a határkerítésen át?
Egyszer se.
Mintha megszűntek volna… vagy haza mentek?
Senki se igyekszik az olaszokhoz, vagy a németekhez,
hogy egy kis vírust összeszedjen….
A korona vírus leállította a migránsokat.
Senki se hitt benne, hogy
bárki is megállíthatja őket a saját hazájukból való menekülésben. Legfeljebb
abban, hogy ne ide jöjjenek hozzánk.
És most Isten segített, igaz nem úgy, ahogyan mi
gondoltuk…. de a migráció leállt.
Ezt is meg kell érteni: már
nem lesz mégegyszer ugyanilyen, amilyen volt.
Ha végig gondoljuk a fentieket, akkor látni lehet,
hogy az ördög terve nem sikerült. Csak azokat tudta elcsábítani, akik nem
bíznak eléggé magukban, és Istenben. Ez pedig Isten terve szerint is helyén
való, mert épp ez szolgálja a szétválasztódást.
Kedves Olvasó!
Ezt más is így gondolja, nem
csak én. Az alábbi „vírus monológot” az
interneten kaptam Verától. Valahonnan Angliából indult, változatlan szöveggel
ide másolom.
Pécs 2020-03-22.
Szeretettel: István
A korona vírus monológja
Verától kaptam.
”- Engem hidegen hagynak a határaitok.
Nektek miért olyan fontosak?
- Ti, emberek és én, a vírus sokkal több mindenben hasonlítunk, mint különbözünk. Eljött az ideje a lényeges és egyszerű dolgoknak. - Túlzásba vittétek, átgázoltatok minden határon. Azért jöttem, hogy megállítsalak titeket. - Én nem látok különbséget az emberek között, akár szegények, akár gazdagok, akár fiatalok, akár idősek. Meg szeretném tanítani nektek ezt a leckét. - Azért vagyok itt, hogy kipróbálhassátok, képesek vagytok-e megtalálni a fizikai és lelki túlélés eszközeit. - Azért jöttem, hogy kiderüljön, képesek vagytok-e másképp csinálni dolgokat. - Itt vagyok, mert meg kell állnotok egy pillanatra és felismerni, hogy egyénileg mindannyian törékenyek vagytok, és csak összefogással tudtok erőssé válni. - Rá kell jönnötök, hogy miképp tudtok túlélni engem, egyedül otthon, mint egy hóvihar idején. - Szét akarlak választani titeket és elvenni a fizikai szabadságotokat, hogy kiderüljön, képesek vagytok-e érzelmi és spirituális szinten kapcsolódni. - Tudom, hogy látni sem akartok, ahogy a saját sötét oldalatokat és árnyékotokat sem; mégis, a részetek vagyok – ti tápláltok és támogattok. E-nélkül nem léteznék. - Ti, emberek, oly’ nagyratörőek vagytok már oly’ régóta. Eljöttem most, hogy emlékeztesselek rá titeket: a természet aprócska részei vagytok csupán. - Köszönöm, hogy végre megszólalhatok, mert ez idáig csak erőszakkal fejezhettem ki a haragomat. Remélem, lassan elkezditek megérteni, hogy okkal vagyok itt. És ha ez megtörténik, akkor majd talán képes leszek itt hagyni titeket. ”
Angolból fordította,
Molnár Erika
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése