Koron vírus II. – közös táv-meditáció
Szeretettel üdvözlök
Mindenkit!
Ahogyan az már kiderült a
korona vírus nem fizikai természetű döntően, hanem a félelem vírusa. Erről már írtam részletesen.
Beigazolódott, hogy
csak a pánik kiváltásában és a lelkek
feletti uralkodásban erős. A fizikai – akár halálozási ereje szinte semmi: pl.
a korábbi spanyol náthához képest.
Most az elkülönülést kell
fizikailag megélnünk és – azt áthidalva – szellemi úton összefogni és egységet
alkotni mindazokkal, akiket ismerünk.
Ehhez küldött meditáció Krizantén.
Minden kedden és csütörtökön du. 5 és 6 órakor tartunk 10
perces energia küldő meditációt. Egy mondat van benne:
Köszönjük
Mennyei Atyánk, hogy országunkat elkerülte a tömeges megbetegedés!
És megszólítunk hangosan, vagy magunkban minden
rokont, csoport társat, barátot, ismerőst, és így kialakul egy energia rács. Ez
a szeretet és összefogás energia rács a hatóerő, amennyien leszünk, olyan erős
lesz. Amikor tudtok, gyertek Ti is szellemi összefogásra.
Szeretettel: István.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése