2011. február 26., szombat

Tűzvirág gyakorlat



A csoport a szokásos módon egy körben helyezkedjen el. A kör közepén 3 ember foglaljon helyet. Emeljétek fel szívetek Istenhez. Létrehoztátok a fénykört és a háromszöget benne, így a Szentháromság erejét szimbolizáljátok, ami egyben a Krizantén hologram is. Egységesítettétek az erőt. Ebből kiindulva jöhetnek a többi feladatok.


A háromszög csúcsával felfelé a tűzerő jelenléte is. A csakra gyakorlatokon kívül az auráról is beszéljetek, hogy kerek egész legyen az energia áramoltatás. Függőleges, vízszintes illetve a kettőt egybe kombinálva alkalmazzátok, sugaras formákat is tapasztaljatok meg.Próbáljátok megérezni a fényelhajlást. Továbbra is gyakoroljátok az eddig tanultakat, prána-hordó légzés.A lágy tűzfénnyel, szökőkutat elképzelve tisztítsátok ki testetek, lelketek.


Csatlakozás a központ energiákhoz, elsősorban a Krizantén tanítások alapján végezzétek.Mindenkor védve vagytok, vezetve és kísérve az égi segítők által. Meditációs élményt és információt a képességeteknek megfelelően, valamint az aktuális, spirituális szintetekhez mérten kaptok. Senki ne legyen elégedetlen, a megfelelő időben megjön a válasz mindenre.


Gyakoroljatok szorgalmasan, mert már élesben hozzájárul- tok és dolgoztok a Központi-Terv végrehajtásában.


A csoportos foglalkozások nagyon jók számotokra. Ekkor mindig Egységben vagytok. Sokkal jobban figyeltek önmagatokra és társatokra. Pontosabban oldjátok meg a feladatokat. Sokkal nagyobb erőt tudtok generálni, amit hatékonyabban tudnak az Égiek felhasználni, és nem unatkoztok, nincs sorban állás.Közösen tanultok és gyógyultok. Ekkor pont azt kapjátok, amire épp szükségetek van, univerzális foglalkozásvezető nélkül is végrehajtható. Természetesen jó, ha valaki előrébb áll a lecke tudásában és segédkezik az információ megértésében.


Ez azonban nem azt jelenti, hogy egyedül nem kell helyt állni!


Igen, egyedül is tudni kell csatlakozni a központi energiához. Az adott pillanatban megtenni, amit kell. Elsősegélynyújtás szellemileg, fizikailag. Tanítás, gyógyítás, szeretettel meghallgatni és vigasztalni, tanácsot adni. Időseknek segíteni bevásárolni, meg amit az élet hoz és ad a pillanatnak. Tegyétek a dolgotok, ahogy eddig is lelkiismeretesen. Az egész csillagvilág nektek szurkol.


Atyátok végtelen szeretettel támogat titeket.


- Inci által -

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése